Képviselőházi napló, 1906. XI. kötet • 1907. junius 21–julius 4.

Ülésnapok - 1906-181

181. országos ülés 1907 június 21-én, pénteken. 7 szemben ellentétes követeléseink nem lehetnek. Ebben találom én a mostam viszálynak csiráját. Pedig, t. horvátországi képviselőtársaink, ha be áll az a szakadás, a mivel Grahovac Mirko képviselőtársam fenyegetett, ha megszakad a barátságos együttlét közöttünk és a horvátok között, akkor ennek lehet az a következménye is, hogy a közös kormányzat élni fog a maga jogával, — a mely az 1868 : XXX. t.-czikknek 57. §-ában le van feldetve — s követeim fogja és be fogja tudni hozni azt, hogy a közös kormányzatnak hivatalaiban csakis azok legyenek horvátok, csalás azok használják a horvát nyelvet, a kik mint közegek szerepelnek, a kik a horvátországi autonóm hatóságokkal vagy a közönséggel szemben az államot reprezentálják. Én nem tudom, kedves lesz-e az a horvátországi lakosságnak, ha majd egy szép napon arra fog ébredni. . . Id. Madarász József: Halljuk ! Halljuk ! Kovács Ernő: ...hogy a közös hivatalokból a horvát nyelvüeket — kivéve azokat, a kiket törvény kötelez bennünket ott tartam — áthelyezik Magyarországba, Horvátországba pedig csupa magyarok mennek, a kiket azután nem lehet majd az ő szeparatisztikus elszakadási törekvéseik elérésére felhasználni, mint a hogy most iparkodnak felhasználni mindazokat, a kik ott a közös kormányzat kebelében alkalmazva vannak. Hogy az 57. §-nak e magyarázata helyes, azt lehet bizonyitani az 1868 : XXX. t.-cz. 46. §-ára való hivatkozással is. Ebben a 46. §-ban az van kimondva, hogy Horvát-Szlavon-Dalmátországok biztosittatnak, hogy a központi kormány mind a központi hivatalok horvát-szlavón osztályait, mind a nevezett országok területén működő közegeit, tekintettel a szükséges szakképzettségre, a mennyire csak lehet, horvát-szlavon-dalmát honfiakból nevezi ki. Most bekövetkezhetik az, hogy ha kellő szakképzettséggel nem jelentkeznek horvátok, akkor a közös kormányzat kénytelen kinevezni olyanokat, a kik horvát nyelven nem tudnak, magyarországiakat. Már most, t. ház, mikor ez elkövetkezik, akkor már be van igazolva az, hogy nem lehet Horvátországban a közös kormányzatnak mindegyik alkalmazottja horvát nyelvű. Az által, hogy a törvény nem kizárólagosan állapitja meg azt, hogy a horvátországi lakosság köréből kell a közös kormányzat hivatalait kiegésziteni, hanem megadja a pouvoir-t bizonyos esetekben a közös kormányzatnak arra, hogy magyar honosokat is alkalmazzon, ebből már szintén bizonyitva van, hogy az 57. §. a közegek alatt nem értette az egész személyzetet, hanem csak azokat, a kik állami funkcziót végeznek. Az a különbség lesz ily állapot beállta esetén, hogy a közös kormányzatnak arra kell igyekeznie, hogy a közegek, vagyis a kik állami funkcziót végzenek, a kik az államot képviselik, azok horvát nyelven tudókból állíttassanak ki, mig a személyzet többi része, a mely belszolgálatot végez, a magyarokból állittassék ki. Még az is, mikor az 57. §. a közös kormányzat közegeinek hivatalos nyelvéről szól, még az is ezt az álláspontot erősiti meg. Ez a »hivatalos« szó azt jelenti, hogy a közös kormányzat közege tartozik a horvát nyelvet használni akkor, a mikor ő hivatalosan lép fel, tehát a kormányzatnak képviseletében ; akkor azonban, a mikor csak ténykedésnek előkészítéséről van szó, a mikor bent az állami szervezetben egy ténykedést megbeszélnek, akkor ez a hivatalos jelleg nem domborodik ki, akkor tehát a horvát nyelvet használni nem köteles. Mindezekből azt a következtetést vonom le, hogy még ha állana is az, a mit a horvátországi képviselő urak vitatnak, hogy az államvasutak a közös kormányzatnak szervét képezik, még akkor is ők csupán csak azt követelhetnék, hogy azok használják a horvát nyelvet, a kik közegek, a kik tehát azt a szervet képviselik a horvát hatóságokkal és a horvát közönséggel szemben. Másokra vonatkozólag ez a követelés, mondom, még akkor sem terjeszkedhetnék ki, ha az államvasutakat magukat mint a közös kormányzatnak szervét kellene tekintenünk. De t. ház, nekem ez az egész vihar olyannak tűnik fel, mint vihar egy pohár vizben. Mert ez a szolgálati szabályzat még csak nem is mondja ki azt, hogy hivatalos nyelvül megköveteli a magyar államvasutaknál Horvátországban a magyar nyelvet, csupán azt a kívánságot állítja fel, hogy a kik alkalmazva vannak a magyar államvasutaknál, tudjanak magyarul. Ha a horvát autonóm-kormányzat az autonóm-igazgatás bizonyos ágaiban czélszerűnek tartja, ép ugy megkívánhatja a maga személyzetétől, hogy tudjanak a horvát nyelv mellett magyarul is. Azt hiszem, ha ezt czélszerűségi szempontból megtenné a horvát autonómkormányzat, ebben horvátországi képviselőtársaim és a horvát közvélemény nem találhatna semmi olyat, a mi viharra adhatna okot. Hogy a mi eljárásunk most viharra ad okot, ebből az a tendenczia látszik, hogy a horvát képviselők és a horvát közvélemény nem jogokat akarnak védeni, hanem ki akarják szorítani Horvátországból a magyar nyelvet ; ezt pedig mi nem engedjük. (Igaz ! Ugy van I) A vasutak fejlődése ma azt hozza magával, hogy azok lassanként ugy tekintetnek, mint országutak, a melyeken bármely nemzetnek vonatai keresztül haladhatnak. Hiszen már ma is a sleajnngcarok és expressvonatok egyes alkalmazottai azon államnak vagy vasúttársaságnak nyelvét beszélik, a melyhez tartoznak, és igy haladnak át háborítatlanul az országon. Lassanként oda fogunk jutni, hogy az egyes államok vagy nagy vállalatok, a melyek vasutakat tartanak fenn, vasutaikat egészben küldik át a második vagy harmadik országba a maguk személyzetével együtt, kivéve természetesen azokat, kiknél szükség van arra, hogy változzanak az illető országokban. Mikor ilyen tendencziát látunk, akkor nem tartom helyesnek, ha partikuláris vágyakért horvátországi képviselőtársaim ennek a jövő fejlődésnek útját akarják állani.