Képviselőházi napló, 1906. XI. kötet • 1907. junius 21–julius 4.

Ülésnapok - 1906-183

121 1. Az indok az volt, hogy 800 éven át állha­tott fenn a Magyarországgal való szövetség. 2. Ezen szövetségnek miféle fázisai vannak és 3. milyennek kell lennie ezen szövetségnek a jövőben. Én azt hittem t. Ház, hogy szabad lesz elő­adnom mindazokat az indokokat, a melyek lehe­tővé tették Magyarország és Horvátország közt a nyolczszáz évi szövetségnek a fennállását. Meg akartam világitani a köztünk fennállott viszo­nyokat s ki akartam mutatni, miképp kell közös utón együtt haladnunk, mert én ezt a vasúti pragmatikát, mely a t. Ház asztalán fekszik, politikai kérdésként fogtam fel s ilyennek kellett is felfognom. Nekem különösen azon beszéd után, a mely a t. Ház túloldaláról elhangzott, többet kellett tennem. Ki kellett jelentenem, teljes hatá­rozottsággal, hogy ez a kérdés már nem egyszerű kérdés, mely a vasúti szolgálat és hivatalosko­dásra vonatkozik, hanem oly kérdés, mely egészen politikai természetű. Csakhogy erről tovább nem beszélhetek. Ezért egy pár órával rövidebb is lesz a beszédem s csak arra terjeszkedem ki, a mit itt Kovács képviselő ur mondott, mikor azt az álláspontot kezdte védeni, a melyet a t. Ház uj túloldala elfoglalt s mikor czáfolni kezdte azt, a mit mi bizonyitunk és védünk. Kovács képviselő ur több helyen emiitette, hogy ezzel a törvényjavaslattal nem czéloztatik a horvát­magyar egyezmény 56. és 57. §§-okban foglalt intézkedések sértése, mégis kell azonban hang­súlyoznom, hogy az ő érvelése nem áll és hogy Kovács képviselő ur egészen helytelenül és ellen­kezően magyarázta az egyezmény 56. és 57. §-ait, melyeknek ebben a vasúti pragmatikában mindenesetre kifejezésre kellene jutniok. Ő azt mondotta, hogy Horvátország sehol sem lehet egyenjogú tévéző Magyarországgal és hogy semmiesetre sem lehet önálló állam. S itt hivat­kozott Kovács ur az egyezmény 69. §-ára, a mely azt mondja (olvassa) : »Ellenkezőleg, a jövőben is közöseknek tekintendők Magyarország jogai és alaptörvényei, mindazon törvényes jogok és mind­azon alaptörvények, a melyeknek élvezete és védelme a múltban is hasonló módon ki volt ter­jesztve ugy Magyarországra, mint Horvát- és Szlavonországra is, s a melyek a jelen egyezmény­nyel nem ellenkeznek.« Ezen szakasz alapján akarta bizonyítani Kovács ur, hogy Horvátország nem önálló állam. 0 azt akarta bizonyitani, hogy itt államegységről van szó, mert azt mondotta, hogy a múltban is az volt. Ámde az egész múlt, ha visszamegyünk a Kálmán-féle szövetségig és egészen 1868-ig, épen annak az ellenkezőjét bizonyitaná, a mit Kovács ur mondani akart. Az egész múlt mutatja és bizonyitja, hogy Horvátország mindig önálló államnak tekintetett és hogy még 1868 óta is még mindig mint olyan áll fenn, hogy saját egyénisége van és hogy ugyanezen egyezmény szerint állami jelleggel is bir. T. ház ! Sokan csodálkoznak a felett, hogy mi annyiszor hivatkozunk az 1868. évi alaptör­KÉPVH. NAPLÓ. 1906 — 1911. XI. KÖTET. vényre. Mi ezt azért teszszük, mert ebből a törvény­ből merítjük a leghatalmasabb védelmi álláspon­tunkat, találjuk benne voltaképen azt, a miben a horvátországi összes pártok egyetértenek, és találjuk benne a garantált egyéniséget és szabad­ságot. Ennek bizonyításául hivatkozhatnék ezen egyezmény számos szakaszaira, a melyek ezt bizo­nyítják, s azzal megdönthetném Kovács képviselő urnak az összes érveit, ö ugyan megkisérlette ezen szakaszokat a saját javára másképen magya­rázni. De a mint látni fogják, ebben a tekintetben sem érte el a legkisebb eredményt sem. Mindjárt az egyezmény negyedik szakaszá­nál kitűnik Horvátországnak területi különállása. A 4. §-ban az mondatik, hogy a Magyarország és Ausztria közötti egyezmény csak azon kifejezett fentartással ismertetik el, »hogy jövőben hasonló törvények csakis Dalmát-, Horvát- és Szlavón­ország törvényes részvétele mellett hozhatók«. A mikor ez hangsulyoztatik, hangsulyoztatik egyben Horvátországnak mint államnak külön jellege is. Kovács urnak meg kellett volna ezt fontolnia és e szakaszt helyesen értelmeznie s akkor látta volna, hogy azzal voltaképen Horvátország­nak külön közjogi egyénisége tüntettetik ki. Ugyanezt látjuk a horvát-magyar egyezmény­nek 34. §-ában is, a mely egészen vüágosan azt mondja . . . Elnök : A t. képviselő urat ismételten, most már másodszor vagyok kénytelen figyelmeztetni, hogy most nem az 1868. évi törvényczikkről van szó. (Helyeslés.) Horvátországnak autonóm külön­állását itt senki sem tagadja (Ugy van! balról) és e tekintetben Kovács képviselő ur fejtegetései teljesen irrelevánsak. Ez nem a mi felfogásunk. Most a vasúti pragmatikáról van szó. (Helyeslés.) Hogy a vasúti pragmatika egyes pontjaival kap­csolatban a horvát kiegyezési törvény vitattassék, ki keh jelentenem, hogy ezt nem engedhetem meg, s ezért másodszor figyelmeztetem a kép­viselő urat, méltóztassék magát a tárgyhozTtar­tani. (Élénk helyeslés.) Éber Antal: Már eleget zokogott nekünk. Zagorac István: T. ház ! Nagyon nehéz itt bizonyos momentumokról beszélni, és még nehe­zebb a tárgyat magát kimeriteni, mikor nincsen megengedve az itt hangoztatott állitásokra reflek­tálni. Elnök: Én megengedem a t. képviselő ur­nak, hogy igen nehéz dolog egy teljesen kimerí­tett kérdéshez két és fél óráig beszélni, de legyen róla meggyőződve, hogy még nehezebb hallgatni. (Élénk helyeslés.) Zagorac István: Igen tisztelt elnök ur! Engedje meg, hogy legalább arról beszéljek . . . Elnök (csenget) : T. ház ! A képviselő ur a házszabályok 207. §-a alapján felkért, hogy kér­dést intézzek a házhoz, vájjon megengedi-e neki a t. ház, hogy a tárgytól eltérhessen. (Élénk fel­kiáltások a ház jobb- és baloldalán : Nem! Fel­kiáltások a jobbközépen : Igen!). Kérem a kép­viselő urakat, a kik Zagorac képviselő ur kérésé­Ki

Next

/
Thumbnails
Contents