Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.
Ülésnapok - 1906-169
70 169. országos ülés 1907 június 6-án, csütörtökön. val. (Helyeslés.) Miért nem sietnek tehát a horvát nép számára a demokratikus belső közszabadságot biztosítani? (Helyeslés.) Miért haladnak ezen az utón? És miért azt a példát mutatják, hogy uralomra jutva csak a magyarság rovására kivannak terjeszkedni, ellenben odahaza Horvátországban folytatják elbukott ellenségeik politikáját? (Ugy van!) Jellemzőnek tartom különben horvátországi képviselőtársaimra, nézve azt, hogy a miben joguk ós igazságuk nincs, azt nagy erővel fejtegetik, a miben pedig joguk van és a miben a törvényjavaslat rájuk nézve sérelmet tartalmaz, azt észre sem veszik. Ezért vagyok oly kevéssé hajlandó Supilo t. képviselőtársamtól közjogi oktatásokat elfogadni, mert ki fogom mutatni, hogy jogaiknak mennyire nincsenek tudatában és hogy egyszerűen csak vakon akarnak a magyarság rovására terjeszkedni és népszerűségi politikát folytatni. (Ugy van!) Ott a hol, a mint bebizonyítottam, törvényes álláspontunk teljesen világos, a hol t. i. ők erőnek erejével a kormányzat és a közigazgatás körébe akarják belevonni a vasutat, mert ezen a czimen kívánják maguknak a vasút elhorvátositását: ott ők ismerik jogaikat és az 1869-ik évi XXX. t.-czikket; de a hol ezen szolgálati rendtartásról szóld törvényjavaslatnak olyan intézkedései vannak, a melyek a vasutasok közszabadságaira nézve veszedelmesek és sérelmesek, és a hol az ő külön jogaik utján ők ennek útját állhatnák, jogaikról tudomásuk sincs. Megmagyarázom, mit értek ez alatt. A szolgálati rendtartás második szakasza azt a horribilis elvet tartalmazza, a melyre különben még rá fogok térni, hogy mind az állandó, mind az ideiglenes személyzet tagjai a büntetőtörvénykönyv alkalmazása szempontjából közhivatalnokoknak tekintendők. Xos hát, a mennyire nem volt igazuk a t. horvát uraknak mikor a kormányzat körébe akarták bevonni a vasutat, ép annyira igazuk volna, ha ez ellen harezolnának. Megvan nekik is az a törvényük, — kegyeskedjenek elolvasni az 1868. XXX. t.-cz. 44—48. §-ait — a mely azt mondja, hogy Horvátországnak a törvénykezés és a végrehajtás körében teljes önkormányzati joga van, önkormányzata van tehát az igazságügy tekintetében, ide értve a tengerészeti jog kiszolgáltatásán kivül a törvénykezés minden fokozatát. Már most a szolgálati rendtartásnak ez a teljesen elhibázott szakasza azt jelenti, hogy a magyar országgyűlés a horvát büntető törvénykönyvet kívánja egy tollvonással módosítani és a horvát büntetőtörvénykönyvnek a közhivatalnokokról szóló szakaszát kívánja bővíteni. Erre, kérem, a magyar országgyűlésnek a kiegyezési törvény értelmében joga nincs. Szterényi József államtitkár: Xem is akarja! Vázsonyi Vilmos: Bocsánatot kérek, igen t. államtitkár ur, hiába nem akarja, mert ez a szakasz kimondja, hogy az állandó és az ideiglenes személyzet tagjai a büntetőtörvénykönyv alkalmazása szempontjából közhivatalnokoknak tekintendők, tehát parancsolólag előírja ezt a horvát bíróságok számára. Ezt különben lehet magyarázni, de a javaslatban nyomát nem találom, már pedig kár volt ezt titokban tartani és kár volt a javaslatban ezt a titkot fel nem fedezni. (Zaj.) Elég az hozzá, hogy nekünk a horvát kiegyezési törvény értelmében nincs annyi jogunk, hogy ezen az országgyűlésen a horvát büntetőtörvénykönyv rendelkezéseit megváltoztassuk, módosítsuk. Hogy ez mennyire igy van, arra nézve felhozok egy példát. Az 1889-ik évi VI. t.-czikk, a véderő törvény, a mint méltóztatnak tudni, kihágásokat és vétségeket állapit meg, melyek a véderő ellen követtetnek el. Már most az 1889: VI. t.-czikknek 80. §-a a következőket mondja (olvassa): »Horvát- és Szlavonországokban a jelen törvény 45., 47., 48. és 49. §-aival azonos büntető határozatok, a mennyiben alkalmazásuk a királyi törvényszékek hatáskörébe tartozik, autonóm törvény által állapittatnak meg.« Méltóztatik tudni, hogy a honvédelem közös ügye Magyarországnak és Horvátországnak ; ez a törvény a honvédelem körében külön deliktumokat, kihágásokat és vétségeket állapított meg, tehát nem egyszerűen intézkedett a a horvát büntetőtörvénykönyvről, hanem külön deliktumokat állapított meg, de olyan hatáskörben, a mely hatáskör tényleg a magyar országgyűlésnek hatásköre. Itt tehát még vitatkozni lehetne a felett, vájjon szükség volt-e erre a rendelkezésre. De ez a rendelkezés mindenesetre benne van a törvényben és következménye az volt, hogy 1889 deczember 2-án meghozták a horvát-szlavón autonóm törvényt, a melyben a véderőtörvénybe ütköző vétségek tekintetében büntető rendelkezések állapittatnak meg. Ez a törvény szakaszaiban átveszi azokat a büntető rendelkezéseket, a melyek a véderőtörvénynek 45., 47., 48. ós 49. §-aiban állapittatnak meg. Tartalmaz azonban még egyéb rendelkezéseket is, pl. az elévülés tekintetében specziálisan ezen deliktumokra nézve külön rendelkezést állapit meg azért, mert a horvát büntetőtörvénykönyv szerint az ilyen sulyu deliktumok elévülése különben 5 esztendő volna; vagy pl. a büntetés kiszabásánál számolni kell a horvát autonóm törvényhozással és az autonóm horvát büntető törvénykönyv rendelkezéseível, igy a mi fogságunknak náluk mindenütt megfelel a szigorú fogság, mert a horvát büntetőtörvény könyv lényegileg az osztrák büntetőtörvénykönyv rendszerét követi. Kiviláglik ebből, hogy még ott is, a hol lehet vitatkozni ezen kérdés felett, — mert az emiitett esetben nem egyszerűen a büatetőtörvénykönyv átmódositásáról volt szó, mint ezen
