Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.

Ülésnapok - 1906-169

169. országos ülés 1907 június 6-án, csütörtökön. G? Most is, a legutóbbi napokban mi történt ? (Halljuk!) Az igen tisztelt kereskedelemügyi miniszter ur, nagyon helyesen és nagyon bölcsen, nekem ismételten azt a tanácsot adta, hogy most már, a mikor a fizetésrendezésen, a pragmatikán túl vagyunk, törekedjen arra, hogy az elnökletem alatt álló szervezet a jólléti ^intézmények megvalósításának terére lépjen. Én követem is a miniszter ur tanácsát. Már meginditottam egy nagyohbszabásu akcziót arra, hogy a vasutasok részére egy nagyohbszabásu árvaházi intézmény létesíttessék. És mi történt a legutóbbi napokban? A kolozsvári üzletvezetó'sóg központjából kimentek aláírási ivek, amolyan, méltóztatnak tudni, kilenczven perczent erejéig hivatalos felhívások, a melyeket, ha nem teljesít az alárendelt, ám lássa a következményeit; kimentek ilyen felhívások, hogy az alkalmazottak fizetési többletükből adjanak tíz százalékot egy árvaház létesítéséhez ; az indok az volt, hogy a vasutas szövetség ugy sem tudja megcsinálni az árvaházat. íme, t. uraim, ha az ember a társadalmi szervezetet humanitási intézmények létesítésére viszi, buzdítja, akkor jön egy felsőbbség és ismét azt az éket veri közénk, csakhogy a személyzet megelégedetten, nyugodt irányban ne haladhasson. Én nagyon kérem a t. miniszter urat, hogy ebből a példából is ós néhány múlt évi tapasztalatból, jjéldából is okulva, méltóztassék utasítani közegeit, hogy ezeket a társadalmi szervezeteket ellenőrizzék, a legszigorúbban követeljék meg tőlük, hogy striktisszime alapszabályszerű működést fejtsenek ki, de ezen alapszabályszerű működésük keretén kívül azután ne rossz, hanem jó indulatot gyakoroljanak velük szemben, vagy legalább is a teljes passzivitást foglalják el. Ezek után vagyok bátor kijelenteni, hogy mind a két törvényjavaslatot kész örömmel és a miniszter ur iránt való, nem csak bizalomból, hanem köszönetemet nyilvánítva azért, hogy e két javaslatot előterjesztette, elfogadom; egyúttal pedig a következő határozati javaslatot vagyok bátor beterjeszteni: (Halljuk! Halljuk!) »A ház felhívja a kereskedelemügyi miniszter urat, hogy a vasúti szolgálati rendtartásról szóló törvényjavaslat életbeléptetésétől számítandó egy év alatt tegyen jelentést az iránt, hogy mindazon magánvasuti vállalatok, a melyekre ezen törvényjavaslat hatásköre kiterjed, minő intézkedéseket léptettek életbe alkalmazottaik illetményeinek javítása érdekében,« (Elénk helyeslés, éljenzés és taps.) Ráth Endre jegyző: Vázsonyi Vilmos! Vázsonyi Vilmos: T. képviselőház! A kormány által beterjesztett törvényjavaslatoknak Janus-arczuk van, A fizetésrendezésről előterjesztett törvényjavaslat a sugárzó béke, a szolgálati rendtartásról szóló javaslat pedig a szigorú redőkbe vont háború Janus-arcza. Hacsak az államvasút! alkalmazottak fizetésrendezéséről szóló törvényjavaslatot kellene tárgyalnunk, nagyon egyszerű volna a helyzetem, mert ezt a javaslatot csakis dicsérettel említhetem. Ezt a fizetésrendezési javaslatot a legjobbnak tartom mindazon fizetésrendezési javaslatok között, a melyek eddig a képviselőház elé kerültek. Nem is szándékozom ennek a javaslatnak részleteivel foglalkozni, mert ez a javaslat, mint mondám, csak dicsérettel illethető ós teljesen kielégítheti, és a mennyire emberileg lehetséges — nézetem szerint — ki is elégíti a vasúti alkalmazottak minden várakozását. Hiszen a fogyatkozások a részleteknél amúgy is orvosoltatni fognak. A mi pedig kardinális hiányát, t. i. az államvasuti munkások munkabéréről szóló rendelkezés hiányát illeti e javaslatnak, ez kellő jóindulattal, a mely remélem meglesz, rendeleti utón lesz szabályozható és orvosolható. Ezzel a javaslattal tehát tovább foglalkozni nem kívánok, hanem rátérek a másik javaslatra, a mely a szolgálati rendtartásról szól, a melyet én már alapjában is elhibázottnak tartok azért, mert az államvasuti alkalmazottaknak és a magánvasutaknak — még pedig minden kivétel nélkül, ideértve a legkisebbet is, ideértve a közúti vasutat is — alkalmazottait egyforma szabályozás alá vette. Első lényeges kifogásom e javaslat ellen összefügg azzal a kérdéssel, a mely horvátországi t. képviselőtársainkat annyira izgatja ós ez a horvát kérdés. Sietek kijelenteni azt, hogy semmi tekintetben sem érthetek egyet horvátországi t. képviselőtársaink felfogásával. (Elénk helyeslés.) Sőt hibáztatom azt, hogy e vasúti pragmatikai törvényjavaslat lecsuszamlást jelent — és ezt be fogom bizonyítani — az eddigi szigorú és korrekt álláspontról, a melyet az eddigi rendeleti pragmatika felmutatott. A horvátországi képviselő urak — a kiknek ezen álláspontja nem egészen uj — az 1868 : XXX. t.-czikk azon szakaszára hivatkoznak, a mely kimondja, hogy Horvát-Szlavonországok határai között a közös kormányzat közegeinek hivatalos nyelvéül is a horvát nyelv állapittatik meg. Horvátországi képviselőtársaink azonban semmiféle olyan közjogi vagy közigazgatási jellegű törvényre avagy rendeletre nem hivatkozhatnak, a melyből álláspontjuk erősségét tudnák kimutatni, mert egyetlen közjogi vagy közigazgatási jellegű törvényünk nincs, a mely az államvasuti alkalmazottakat állami tisztviselői jelleggel ruházta volna fel. Ellenkezőleg, egész sora van törvényeinknek, a melyekből az következik, hogy szorgosan és helyesen elkerülte a magyar törvényhozás, hogy az államkincstár kezelésében álló e legnagyobb szabású fuvarozási vállalatnak alkalmazottait állami tisztviselői jelleggel ruházza fel. Itt van elsősorban az 1883:

1. törvényezikk, a mely a köztisztviselők minősítéséről szól. Ajánlom ezt horvát képviselőtársaink figyelmébe azzal, hogy keressék ki abból, hol van abban a törvónyezikkben szó az 9*