Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.
Ülésnapok - 1906-180
180. országos ülés 1907 j vassá): »A magyar kir. minisztérium, midőn a nagyméltóságú bán interpellációjában kérelmezte, hogy a vasutaknál a hivatalos nyelv horvát legyen, ezen ingerencziáját megtagadta.« Már most közbeszólt a t. képviselő' ur, hogy ez helytelen álláspont, mert a hétszemélyes tábla egy autonóm hatóságnak, Zágráb főváros tanácsának ezt a végzését megváltoztatta. Ismerem azt, t. képviselő ur, nem fogom eltitkolni a t. ház előtt ezt sem. Rá fogok mutatni arra, hogy a hétszemélyes tábla egy Ítéletében tévedett, a mely tévedést egy államvasút! közeg helytelen és téves bizonyítványa alapján hozta meg. De szolgálni fogok azzal is, t. képviselőház, hogy a hétszemélyes tábla Ítéletének meghozatala után Zágráb város tanácsa egy még sokkal különb határozatot hozott. (Halljuk! Halljuk!) A hétszemélyes tábla, t. ház, ugyancsak 1881. szeptember 6-án megváltoztatja Zágráb város tanácsának ezt a végzését, kimondván, hogy a következő okokból rendeli ezt el (olvassa): »A magyar királyi államvasutak zágrábi üzletvezetőségének az iratokhoz mellékelt 1881. évi augusztus hó 26-iki 4./Eln. számú bizonyítványában hivatalosan igazoltatik, hogy: 1. a magyar kir. államvasuti hivatalnokok a felügyelőtől kezdve felfelé közvetlenül a magyar királyi közmunka- és közlekedésügyi miniszter által neveztetnek ki; 2. a magyar kir. államvasutak hivatalnokai a felügyelőktől lefelé a magyar kir. kormány által kinevezett igazgatótanács által neveztetnek ki s az ilyen hivatalnokok részére az okmányok a közmunka- és közlekedésügyi m. kir. miniszter nevében az igazgató-tanács elnöke által adatnak ki; 3. az 1. és 2. alatt részletezett összes hivatalnokok, mint ilyenek, esküt tesznek; 4. a magyar kir. államvasutak hivatalnokai felett a fegyelmi hatalmat általában az igazgató-tanács és az 1. alatti hivatalnokok tekinteteben külön a legfelsőbb fokban a közmunka- és közlekedésügyi m. kir. miniszter gyakorolja; végül, hogy 5. a fent emiitett összes egyének a m. kir. államvasutak hivatalnokai zágrábi székhelylyel.« És most, hogy a tábla kizárólag ezen az alapon hozta meg Ítéletét, e tekintetben hivatkozom arra, hogy azt mondja (olvassa): »Ehhez képest — tehát ez képezi ítéletének bázisát — a magy. kir. államvasutak előlemlitett hivatalnokainál az állami vagy a választási szabályrendelet szerint »királyi« hivatalnokok összes tényleges ismérvei fennállanak«. Voltam bátor jelezni, hogy az a bizonyítvány, a melynek alapján ez az ítélet keletkezett, merőben téves. Még nem is hivatkozom arra, hogy az akkor fennállott utasítások szerint az üzletvezetőségnek egyáltalában nem volt joga ilyen bizonyítványt kiállítani. Tehát a bizonyítvány illetéktelen személy által állitatott ki, ennélfogva jogi bizonyítékul fel nem használmitis 20-án, csütörtökön. 503 ható. De nem felel meg, — nagyon sajnálom, de méltóztatnak látni, a tiszta igazságot adom elő, egy államvasuti tisztviselőnek a mulasztását is őszintén tárom fel — nem felel meg először az, hogy a bizonyítvány olyan jelleget ad a miniszteri kinevezésnek, mint bármely más állami tisztviselői kinevezésnek. Pedig bátor voltam az előbb kimutatni, hogy három havi felmondás mellett történik a kinevezés. Nem felel meg az sem az igazságnak, hogy az igazgatótanács elnöke a többi alkalmazottat nem ugyanígy nevezi ki, mert a felmondás ugyancsak három havi, és nem felel meg az esküre való hivatkozás sem, mert az előbb bátor voltam kimutatni, hogy az összes vasutak alkalmazottai csak az üzleti rendtartásban előirt esküt teszik le, nem pedig azt, a mely az állami tisztviselők számára elő van írva. És nem felel meg végül a fegyelmi jog gyakorlására vonatkozó része sem a bizonyítványnak, mert a fegyelmi jogot ilyen értelemben a miniszter sohasem gyakorolta, a fegyelmi jog kizárólag az igazgatóság hatáskörében van olykép, hogy a fegyelmi bizottságok határoznak, de a határozat nem végérvényes, az igazgatóságtól függ annak elfogadása vagy megtagadása. (Ellenmondás a jobbközépen.) Ha Supilo t. képviselő ur nem hiszi el, méltóztassék meggyőződni róla a szolgálati sza• bályzatból, rendelkezésére adom. Már most, t. ház, mi történt, daczára ezen hétszemélyes táblai Ítéletnek? Azt hinné az ember, hogy a hétszemélyes táblai ítéletet Zágráb város tanácsa végre fogja hajtani és mint a szentírást fogja követni. Es daczára ennek, 1884. február 13-ikáról keltezve, a polgármester mint elnök, Hoffmann aláírással a következő végzés hozatik ugyancsak egy felszólalási esetben. Supilo Franjo: Ali íz tóga ne sliedi, da ima u Hrvatskoj madzarski jezik biti sluzbeni jezik. Szterényi József államtitkár: Méltóztassék magyarul mondani. Ennyi regardot csak megkövetelhetünk egy magyar beszéd közben, hogy reflektálhassak is rá. Elnök: Kérem, magyarul se méltóztassék mondani, mert a házszabályok értelmében magyarul is tiltva van a közbeszólás. (Helyeslés és derültség.) Szterényi József államtitkár: Azt mondja, t. ház, ez a végzés: (olvassa) »A felszólamlási bizottság egyhangúlag elhatározta, hogy a felszólamlás mint a törvényen nem alapuló egészben elvettessék és a polgármester megtámadott határozata fentartassék. Indokok: Schmidt Ede jókor beadott felszólamlásában azt kívánta, — ezt a részt csak a tényállás megállapításáért olvasom fel — hogy a m. kir. államvasutak fen megnevezett hivatalnokainak, kiket a polgármesteri hivatal a revízió alkalmával a II.