Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.
Ülésnapok - 1906-180
június 20-án, csütörtökön. 5Ö4 Í8Ö. országos fííés 1907 j számjegyzékbe besorozott s tik a szerint az L, II. és III. kerület jegyzékeiből törlendők lettek volna, mint állami vasút hivatalnokainak a választói jog megadassák s hogy e jegyzékekből ne töröltessenek, hanem részint az eddigi jegyzékekben meghagyassanak, részint lakásváltozás folytán egyik jegyzékből a másikba átvitessenek, kivánja a felszólandó, hogy a nevezett hivatalnokoknak, kik az 1883-iki revizió óta Zágrábban alkalmaztattak és e jegyzékekbe eddigelé felvéve nem voltak, ugyanezen alapon a választói jog megadassák és hogy ők az illető kerületnek, a hol laknak, választói jegyzékébe felvétessenek. Most már következik a kérelem megtagadásának a megokolása (olvassa): »Az ötödik szakasz, nevezetesen az e.) pont a hivatalnokok nemét ismeri ós különbözteti, kiket már e minőségükben a közvetlen választójog megillet és pedig: királyi, országos, városi és községi hivatalnokokat. Királyi hivatalnokok elnevezése alatt azon hivatalnokot értendők, a kik királyi czimet viselnek, bármely kategóriához tartozzanak, legyenek bár autonóm vagy közös, ugy mint pl. kir. kormánytitkár, kir. tanácsbiró és kir. pénzügyi tanácsos. Országos hivatalnokok alatt, kik e szakaszban a kir. hivatalnokoktól egészen elkülönitvék, nem érthetők mások, mint az országos intézetek, alapok stb. hivatalnokai, minők az Országos Levéltár, Nemzeti Múzeum, Nemzeti Színház stb. hivatalnokai, ha pl. valaki állandóan mint intendáns, dramaturg van alkalmazva, szóval olyan hivatalnokok, a kik az ország hivatalnokai, de egyúttal a kir. hivatalnokok czimét nem viselhetik. A városi és községi hivatalnokok fogalmának értelmezése felesleges volna, mert e fogalmak egészen világosak és kérdés alá nem esnek. Tekintve a hivatalnokok fogalmának királyi, országos, városi és községi, a törvényben történt megkülönböztetését, a mi másnemű hivatalnokokra nem alkalmazható, a polgármesteri hivatal a m. kir. államvasutak hivatalnokait, tekintettel jogi természetükre nézve, a íeutjelzett hivatalnokok egyik neméhez sem sorozhatta. A vasúti hivatalnokok ezen jogi természete kiviláglik egészen kétségbevonhatatlanul az 1875 deczember 31-iki 28.710. számú rendeletből, a mely rendeletet a kereskedelmi, a közmunka és közlekedési minisztériumok, a banus és a pénzügyminiszter közösen bocsátották ki. E rendelet első szakaszában mindenekelőtt meghatároztatik, hogy mi értendő az országos kereskedelmi vállalatok alatt és azután felsoroltatnak e vállalatok. Ilyen vállalatokhoz tartoznak kétségtelenül az állami vasutak, a melyek a rendeletben első helyen a) betű alatt felsoroltatnak.« T. ház! Méltóztatnak tehát látni, hogy maga a bán egy rendeletben világosan kereskedelmi vállalatnak minősíti az államvasutakat. Ebből világosan tivehető, hogy a m. tir. államvasutat a magyar állam egy terestedelmi vállalatánat tekintendők, a melynek hivatalnokai nem kir. hivatalnokok, hanem kereskedelmi megbízottak, a kik a fennálló törvények szerint ha hivatalnokoknak nevezik is magukat, csak magánjogi vállalat hivatalnokainak, szóval magánhivatalnokotnat tekintendők. E nézet indokolásául szolgál az is, hogy az állam e kereskedelmi vállalatai köteleset magukat a kereskedelmi czégjegyzékbe beiktattatni és hogy az állam e kereskedelmi vállalatának tisztviselői, minthogy minőségüknél fogva mint megbízottak tekintetnek, ha a czég helyett aláírnak, jegyeznek, aláírásukat azon hivatali állás megjelölésével, a melyet betöltenek, ellátni kötelesek. Megfontolandó még azon nyomós körülmény, hogy a m. kir. államvasutak hivatalnokainak nincs nyugdíjigényük az állam iránt, a mint ez az igény minden államhivatalnokot már végleges alkalmaztatásánál fogva eoipso megillet, hanem hogy a vasúti hivatalnokok nyugdijigénye a m. kir. államvasutak igazgatósága által biztosíttatik és pedig a nyugdijszabályzatok értelmében, a melyek a közlekedésügyi minisztérium 1882. évi 4722. sz. rendeletével jóváhagyattak és hogy e nyugdíj csak a nyugdíjintézet tagjainak van biztosítva. Ebből kitűnik, hogy a m. kir. államvasuti hivatalnokok az állami hivatalnokok lényeges főkellékét, a melyből ezen minőségükre következtetni lehet, nélkülözik, t. i. hogy az állam iránt nyugdíjigényük nincs. A in. kir. államvasutak hivatalnokai nincsenek a törvény által világosan államvasuti hivatalnoknak kijelentve és nem is hasonlósithatók ezekkel, és mint fent be van bizonyítva, épen az állami hivatalnokok lényeges jellege hiányzik náluk. Ennélfogva a szó teljes értelmében sem az állami, sem a választási törvényben foglalt terminológia értelmében általában királyi hivatalnokoknak nem tekinthetők. Ha ez áll, ugy országos hivatalnokoknak sem tekinthetők és pedig sem a fent idézett törvény, sem bármely jogi fogalom értelmében. Ennélfogva világos, hogy a fentemiitett hivatalnoki kategóriák egyikébe sem sorozhatok, a melyeket az 5. §. e) pontja taxatíve emlit és hogy ez alkalmaztatás alapján az illetőséget el sem nyerték sem Zágrábban, sem más horvát-szlavon-dalmát községben. Az utóbbi nézetéhez grábi polgármesteri hivatal, mint az illetékességi ügyekben illetékes hatóság mindenkor ragaszkodott és soha ily hivatalnokkal szemben nem engedélyezte azt, hogy szolgálatba léptével az itteni illetékességet elnyerte volna.« Azt hiszem, hogy a felolvasott végzés egészen világos polémia a hétszemélyes tábla ítélete ellen. Zágráb városának mint autonóm hatóságnak felszólamlási bizottsága egy már meghozott hétszemélyes táblai Ítélet után is külön, sokkal nyomósabb indokokkal, mint első végzésében deklarálja azt, a mit mi itt a magyar országgyűlésen hirdetünk és a mit 1868 óta