Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.

Ülésnapok - 1906-177

388 Magdics Peró: Hisz az öreg Josipovichnak is voltak kellemetlenségei. Bauer Antal: Nem akarom megemlíteni az egyes eseteket, csak kettőről teszek említést, mert azok igen jellemzők. Mikor egy ízben vasúti jegyet kértem horvát nyelven és a hivatalnok engem nem értett meg, arra a kérdésemre: vájjon nem tud ön horvátul? azt felelte: Nekem nem kell tudni horvátul. Ez a szellem, ez a gondolat emelkedik a vasúti alkalmazottaknál túlsúlyra. A második eset még karakterisztikusabb. Én két tanár barátom társaságában — egyik az én képviselőtársam, Purics tanár — együtt léptünk fel a vonatra, egy oly állomásnál, a hol jegyeket nem adnak ki, hanem azokat magán a vonaton kell venni. Én különösen követeltem, hogy azt a nyomtatványt, azt a blankettát, a mely magyarul és horvátul van nyomtatva, horvátul töltse ki. Az illető hivatalnok ezt nem akarta megtenni, én meg nem akartam fizetni. Zágrábba értünk. A pályaudvaron már várt az állomásfőnök és egy rendőr. Lorkovics Iván : Nem fölfegyverkezve ? Csodálatos ! Bauer Antal: Én azt mondottam, hogy azonnal fogok fizetni, csak adjanak nekem horvát nyugtát, különben kész vagyok elmenni a rendőrségre, vagy akár hová, de fizetni nem fogok. Egyben kértem a panaszkönyvet. Beleírtam ezt az esetet s mindhármunk aláírásával sürgönyileg följelentettem az ügyet a minisztériumnál Budapesten. Pár nap múlva egy ily határozatot kaptam : Az illető hivatalnok egészen szabályszerűen járt el. Hiszen ön úgyis megértette azokat a számokat, a melyek mutatják, hogy menynyit kell fizetnie. így bánnak el velünk horvátokkal Horvátországban, horvát területen — a vasutakon, a nyelv kérdésében. A vasutak magyarosításával összefüggésben állanak a magyar vasúti iskolák is, melyekre nem is volna szükség, hogyha kötelességszerűen és lelkiismeretesen figyelem fordíttatnék az egyezmény 46. §-ának a végrehajtására. És ép ugy annak a zágrábi gépcsarnok mellett levő iskolának további fennállása is felesleges, a melyre nézve Baross miniszter ur az 1890. évi február hó 19-én tartott országgyűlési ülésben kijelentette, hogy az csupán csak átmenöleg, rövid időre lett alapitva, míg a horvát munkások bele nem gyakorolják magukat a gépészi munkálatokba, és hogy addig gyermekeik ne maradjanak magyar oktatás nélkül. Ezt jelentette ki^ Baross miniszter 1890. évi február hó 19-én. És mi történt? Ez az iskola tovább is fennáll. Horvát munkások vagy nagy nehezen s különösen ajánlatra vétetnek fel, vagy egyáltalán föl sem vétetnek. Én e napokban eljártam ez ügyben és kértem, hogy egy tisztességes munkást, a ki eddig már az arzenálban is dolgozott, vétessék fel a gyárba. S az az ur, kinél eljártam, azt mondotta: talán fog menni, de nehezen, mert mindennap jön 2—3 s nem tudjuk őket oly nagy számban felvenni. Elküldik őket Kolozsvárra, a magyarok megmaradnak Zágrábban. De minek is ez a hosszas fejtegetés! Hiszen már az a halvány kép, melyet önök elé tártam, konkrét alakban mutatja, hogy mit jelent Horvátországra nézve a magyar hivatalos nyelv a vasutakon. Tulajdonképen az eddigi gyakorlat, ismétlem, az eddigi gyakorlat, a melyet most törvényben szentesíteni akarnak, leginkább szüli a magyarok elleni gyűlöletet a horvátoknál. És most, uraim, végezni akarok. (Zaj. Elnök csenget.) T.ház! Mindaz, a mit eddig a magyarok részéről felhoztak a magyar álláspont védelmére, röviden két fikezióra vezethető vissza és egy törvénytelen gyakorlatra, a mely ellen a horvátok mindannyiszor kikeltek. A fikezió, t. ház, az, hogy a vasutak a magyar államnak magántulajdonát képezik. Fikezió az egységes magyar állam és az egységes magyar állameszme, hogy ha ez alatt Horvátország területe is értendő. T. ház ! Hagyjanak fel ezzel a fikczióval és ápolják az államközösségnek az eszméjét. Hogyha az államközösségnek az eszméje gyökeret ver a magyar közvéleményben, csak akkor lesznek a horvát érdekek megóvhatok, csak akkor állhat be a horvátok és a magyarok közötti igazán őszinte viszony, akkor különösen, hogy ha Horvátország ebben a közösségben védelmet talál és jogainak a megerősítését látja. Akkor egyes majd az általános felfogás is az állami alaptörvénynyel, akkor lesz szó a közösségről, nem pedig az állami egyezségről. De mindaddig, mig az egységes magyar állam eszméje uralkodik, mely egységbe állítólag Horvátország királysága is tartozik, mindaddig, mig ez az eszme uralja a magyar politikusok szivét és észjárását: mindaddig szűnni nem fognak sem a törvényhozásban, sem a hatóságoknál az ilyen ellentétek, a milyeneket a mai törvény is teremtett. Ezért, t. ház, én is ugyanazt teszem, a mit már társaim tettek. En is azzal az inditványnyal állok elő, hogy a javaslat adassék vissza a kormánynak azzal, hogy ő a horvát kormánynyal együtt törölje ezen javaslatból mindazt, a mi az 1868. évi alaptörvényt sérti. Remélem, hogy a t. ház elfogadja ezt az indítványomat. Hiszen mi nem keresünk egyebet, mint az alaptörvénynek a végrehajtását, a melynek az a feladata, hogy a közös viszonyainkat rendezze. A midőn csupán csak ezt keressük, azt hiszem, hogy a magyaroknak is saját jól felfogott érdekükben szívélyesen támogatniok kell ezen indítványomat, hogy ekként véget érjen az a viszásság, a mely oly éles vonásokban mutatkozott ezen házban. Csak igy fogják önök, magyar testvéreink, a jó és tartós egyetértést biztosithatni. Azért ezt az indítványt terjesztem elő (olvassa) : »Inditvány. Indítványozom, hogy mind a két törvényjavaslat adassék vissza a közös kormány-