Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.

Ülésnapok - 1906-175

294 a kiknek végezetül van rendelve, hogy a politikai élet tüskés útjára lépjenek, hogy legalább ezek sajátítsák el a magyar szólás ismeretét. Hogy ha igy történt volna, akkor ugy én, mint az én társaim, szemtől-szembe, nyíltan mondhatnók meg önöknek magyarul, hogy ilyen javaslat legszentebb jogainkat sérti, és hogy mindazt fogjuk felhasználni, a mit egy becsületes ember legszentebb jogáért megtehet, hogy ez a törvényjavaslat törvénynyé ne váljék és hogy szent ügyünk, nyelvünk védelmére összes erőinkkel és minden eszközzel fogunk lépni. (Élénk helyeslés, taps és éljenzés a jobbközépen.) Tisztelt ház ! A nyelv szent ügyénél talán nincs nagyobb szent ügy. Minden nemzetnek nyelvében van nemzeti egyéniségének legnagyobb biztositéka és nemzetiségének legerősebb jellege. S ha ugy van, ha tudják uraim, Árpád fiai, hogy nyelvük jogának védelmére mekkora küzdelmük volt, hogy a magyar nyelv jogáért mennyi gyötrelmet szenvedtek át, mennyi vért ontottak ki, akkor mint Árpádnak vitéz és büszke fiainak, bennünk is kellene tiszteletben tartamok a mi nemzeti nyelvünk iránti szeretetet. Mint vitéz nemzetnek, nem volna szabad önöknek ezen magas testület elé ilyen törvényjavaslattal járulni. Tisztelt ház ! Ilyen eljárás, ilyen munka a kormányok részéről, mely parlamentáris többségén át akar ezen törvényjavaslatból törvényt csinálni, legkevésbbé van a magyar nemzet hasznára, mely sok oldalról van ellenséges elemmel körülvéve. Ilyen eljárás semmit sem használ a magyar nemzetnek, s ugyanígy egy más nemzetnek sem használna, különösen nem használna olyan kis nemzetnek, mint ez a magyar nemzet és mint ez az a nemzet, melyhez én nekem van szerencsém tartozni, ez pedig az én szerb nemzetem. Uraim ! Én szerbként elsőnek állok fel itten, hogy ezen vitában részt vegyek és hogy horvát testvéreimnek akczióját támogassam. Én tudom, és ezt itt hangsúlyoznom kell, hogy ezen nyelvkérdésben, hazám legszentebb jogának kérdésében, nemzetünk legszentebb jogának kérdésében, a szerb nemzetnek és a horvát nemzetnek érdekei teljesen azonosak. Ugyanazzal a hévvel, ugyanazzal a szeretettel, melylyel horvát testvéreink kelnek a nemzeti nyelv jogának védelmére, ugyanilyen hévvel, a nyelv iránti ugyanilyen szeretettel, a jogainkba és igazságtalanságokba vetett ugyanolyan tántoríthatatlan hittel, állok fel itten én is a nemzeti nyelv védelmére. Semmit sem hat zavarólag, uraim, hogy a szerb és a horvát nemzet között gyakrabban, hébe-hóba egyenetlenségre és torzsalkodásra kerül, ez mit sem hat zavarólag arra, hogy mint egy hazának fiai mindnyájan együtt találjuk egymást, ha a nemzeti jogok veszélyben forognak. Tisztelt ház ! Multunk igazolja, hogy akármikor forogtak veszélyben nemzetünk jogai, Horvátország jogai, hogy a szerbek és horvátok akkor mindig találkoztak édes testvérként a közös ellenfél elleni viadalon. S akkor is, midőn az alaptörvény, mely ezzel a törvényjavaslattal legflagránsabban i sértetik, midőn az egyezmény létesült, a szerbek és horvátok akkor is vállvetve állottak, és a mint ez a mi regnikoláris deputáczióink munkálataiból és javaslataiból tűnik ki, nyelvünk szerb-horvát országos nyelvnek neveztetett. A miként keletkezett a »horvát-magyar egyezmény« czimű röpirat írója, néhai báró Zivkovics János, alkalomszerűen mondja, hogy a szerbek és horvátok között uralkodó igazi testvéri egyetértésnek amaz időszakában nem átallották a horvát név mellett mindig a szerb nevet is említeni, s innen nemzeti nyelvünknél-: ez az elnevezése is származik. S azért, ha én a horvát nyelv védelmére kelek, egyben a szerb nyelvemet is védem, a mint azt én nevezem, mert az egy és ugyanazon nyelvet képezi, mert az egy és ugyanazon nemzetet alkotja, melyet egy és ugyanazon baj sújt és melyet egy és ugyanazon nap melegít. Lorkovics Iván : Ez a nemzeti egység fennáll! Budiszavljevics Bude : Annyival inkább, tisztelt ház, kellene, hogy önöket gondolkodóba ejtse, ha a horvát királyság nyelvét sértik, ha ezzel a törvényjavaslattal egy súlyos ütést akarnak reá mérni, önöknek tudniok kellene, hogy abban a pillanatban nemcsak a horvátországi nemzetet találják el, hanem a rokon és testvéri nemzetet, a mely ugyanazon a nyelven beszél az egész Balkánon, eltalálják a mi egész szláv delünket. S vájjon, uraim, a magyar nemzetnek szüksége van-e arra az erőre, mely nemzetünkben fekszik, és melylyel nemzetünk rendelkezik, nem akarom vizsgálni, sem kutatni, egyébiránt én erre a kérdésre későbben fogok rátérni, s meg fogom önöknek mondani, hogy nagy emberek, mint Kossuth Lajos és Deák Ferencz, erről milyen nézeten voltak. (Halljuk !) Én vissza fogok térni erre a dologra, s okiratokkal és fiaik szavaival és beszédjeivel be fogom önöknek bizonyítani, hogy önök téves utón járnak. (Halljuk! Halljuk!) Nem gondolom, uraim, hogy ez által önöket meg fogom győzni, nem gondolom, hogy én ezáltal el fogom érni, hogy az, a mi ezen tisztelt ház asztalára került, eltűnjék, de az én tendencziám, az én szándékom, hogy önöket figyelmeztessem, hogy önök talán nagyon is messze mennek, és hogy talán nem tudják, hogy ilyen munka meddig vezethet el, és milyen vészes következményei származhatnak ezen és ilyen munkájukból. Uraim! Ha önök számolnának azokkal a ténykörülményekkel, hogy Horvát-SzlavonDalrnátországokban, Boszniában és Herczegovinában, Szerbiában stb. néhány millió nép él, melynek erejére kritikus és súlyos perczekben szükségük volna, és mely önöknek jól jönne, ha önök ezt szemügyre vennék, és ha erről számot adnának maguknak, én meg vagyok győződve, hogy ilyen törvényjavaslat nem volna hozható, nem volna szabad hozni, valamint nem volnának sértők ezen nemzet legszebb érzelmei, a melynek erejére szükségök lehet. _, De, uraim, ez nem is csoda. Önök nincsenek figyelemmel a saját nemzetükre sem, nincsenek