Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.

Ülésnapok - 1906-175

293 dányban nyomatnék ki, különösen ha e mellett figyelembe vétetik, hogy az annyi és annyi újság között osztandó szét, minélfogva azt tartottam, hogy több példánynak kell lennie. De én semmi ellenvetést sem tettem arra, a mit a miniszter ur mondott nekem. Megengedem, hogy csak 150 példány nyomatott ki, de nem. birtam megérteni, hogy lehet az, hogy sem ugyanazon a napon, sem a következő napon, sem három nappal azután ezen törvény] avaslatnak egy példányát sem kaphattuk. Én Zágrábba hazamentem, s egy barátomnak levelet irtam, hogy a javaslatot nekem hazaküldje, de azt a választ kaptam, hogy az nincs. Ha én akkor azt mondtam, hogy arra mentek, hogy ezen j avaslat tartalma minél továbbra titokban tartassék, és ha társaimtól azt hallottam, hogy azt mondták, hogy állami titok miatt senkinek sem adható a nyomtatott javaslatba való betekintés, akkor ugy hiszem, hogy beszédem következtetései jogosultak voltak. Jól van, engedjük meg, hogy én itt talán élesen is támadtam, de ezen élességre van még egy másik okom, mikor az államtitkár ur azt mondja, hogy a kormány egyáltalában nem köteles odaadni a javaslatot előbb, mintsem az országgyűlés elé kerül. Elfogadom, nyugtázom, jól van. De akkor miért nem történik mindig igy, miért történt ez igy épen csak ezzel a javaslattal ? Ha ez a törvényjavaslat nem tartalmazná azt, a mit Horvátországra való tekintettel tartalmaz, én azt tartom, hogy legalább öt nappal előbb tudtak volna róla, hogy legalább öt nappal előbb látott volna napvilágot az újságokban. De itt még más valami is van, itt van ezen két javaslat között a junktim, hogy a vasúti alkalmazottaknak megmutassák: ezt adjuk nektek, ezt pedig elveszszük tőletek. Persze ebből az utóbbiból sokkal több jut ki, de én erről már eleget beszéltem. Elnök (csenget) : A képviselő ur a házszabályok ellen vétett akkor, a mikor most beszédében nem ragaszkodott a házszabályok 215. §-ának a) pontjához, a melynek alapján szót nyert, ö belement a tárgyalásba, belement a kérdésnek érdemben való fejtegetésébe, ezt pedig a házszabály nem engedi; és ha igy folytatja, akkor megvonom tőle a szót. (Élénk helyeslés.) Surmin György: Nem akarok most semmi többet mondani, hanem csak azt fogom mondani, ha az államtitkár ur már idézte nevemet és az állitólag indiszkrét eljárásomat aposztrofálta, fel fogom említeni, hogy ő társaimat, a kik ezen törvényjavaslat ügyében hozzá jöttek, olyan módon utasította el, mely ezen tisztelt képviselőház egy tagjának sem volna kellemes, midőn három nappal előbb, mintsem ez a törvényjavaslat május 13-án a képviselőház előtt megjelent, előttük kijelentette, hogy a javaslatban nem fog sok olyan dolog előfordulni, a mi a horvátokat érintené és hogy azon ellentétek kiegyenlítésére nem szükséges keresni módozatot, a melyek miatt ma ugy áll a dolog, a mint áll. Én megállapítom, hogy az államtitkár ur pénteken — hétfőn került a javaslat a tisztelt képviselőház elé — ugy bánt azokkal az emberekkel, a kik e miatt a javaslat miatt hozzá jöttek, a mint népképviselőkkel bánni nem lehet, sem nem szabad. Popovics Dusán : Ez inzultus volt! Slipilo Ferencz : A mi embereink azért jöttek, hogy egy összeütközést akadályozzanak meg. Elnök (csenget) : A képviselő ur azt mondta, hogy az államtitkár ur ugy bánt el a képviselő úrral, a hogy nem szoktak képviselőkkel elbánni. Ezért a kifejezésért rendreutasitom. (Helyeslés.) Surmin György: Én itt most kifejtettem a tisztelt ház előtt az ezen törvényjavaslatnál követett eljárást, és ugy hiszem, hogy nem tettem azt, a mit esetleg lehetne gondolni, ha azt most ebben a pillanatban mint népképviselő tettem volna az államtitkár úrral szemben. Megállapitottam a tényeket, megállapitottam azt az intencziót, mely itt embereinket vezette, hogy ilyen állapotra ne kerüljön a dolog, mint a milyen most van, hogy két eszme, két álláspont között összeütközésre ne kerüljön, melyek közül az egyik a tiszta törvényes fundamentális álláspontot, jogainak védelmét képviseli, a másik pedig . . . (Az elnök kijelentését, melyben szólótól megvonja a szót, a hozzáfűzött megjegyzésekkel, lásd a 269. oldalon.) Budiszavljevics Bude: T. ház! Legjobban szerettem volna, ha erőteljes magyar beszédükben adhatnám elő ezen törvényjavaslat elleni okaimat, hogy egy ugy reakcziós, mint erőszakos javaslat ellen emeljem fel szavamat, legünnepélyesebb óvásomat ! Reakcziós annyiban, hogy az emberi szabadság minden jogát tiszteletben nem tartja, erőszakos pedig annyiban, hogy egy nemzetnek legszentebb jogát, a nyelv jogát akarja letaposni. Sajnálom, hogy ezt nem tehetem nyelvükön, de abban, hogy ezt nem tehetem, nem én vagyok a hibás, hibásak abban azok a társadalmi körülmények, melyekben nevelődtem, s melyek a magyar tanulásának ellene voltak. Társadalmunk ilyen gondolkodásának oka nem származik magából a társadalomból, hanem ennek oka maga a magyar kormány és az a kormány, mely hazámban az ő intenezióit hajtotta végre. Ifjú koromban volt alkalmam, hogy a magyar nyelv ismeretét elsajátítsam, de azt még sem sajátítottam el. Akkor is az az elv volt érvényben, a mely ma is van érvényben : »Quot linguas habes, tot homines vales«, s mégis, mind én, mind az én társaim, mind a mi társadalmunk általában ellene voltunk a magyar nyelv tanulásának. Uraim, az a politika, a mely minálunk hajtatott végre és a mely tápanyagát itt Budapesten, a magyar szabadelvű kormány és akkori többsége részéről nyerte, hibás abban, hogy társadalmunkban igy gondolkoztak és hogy a »magyar« névhez és a magyar nyelvhez gondolkodásunkban valami ellenes, valami nekünk ellenséges fűződött. Máma azt tartom, hogy jobb volna, ha legalább azok,