Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.

Ülésnapok - 1906-174

255 kölcsönösen kimerített, a helyett, hogy egymáshoz közeled] ünk. Ez a küzdelem ama szomorú emlékezetű 1848. évhez is vitt bennünket. (Helyeslés.) Supilo Ferencz: Ez most több, mint 1848. évben! (Elnök csenget.) Brlics Vaíroszláv: Hogy az abszolutizmus mennyi kárt okozott Horvátországnak is, Magyarországnak is, ezt mindnyájan tudjuk. Egész nemzeti életünkben stagnáczió állott be, alá voltunk vetve a németségnek, foglyok gyanánt, szabadság nélkül éltünk, sötét jövőnek nézve elébe. Supilo Ferencz: S mint nekünk, ép ugy nekik is volt! Bríics Vatroszláv : Midőn politikai szempontból nézem ezt a törvényjavaslatot, én is aggódó politikai szemmel tekintek a jövőukbe, közösségünk jövőjébe, Horvátország jövőjébe és Magyarország jövőjébe. Mint hazafi, a kinek szivén fekszik a nemzet, mint politikus, a ki ugy a magyar, mint a horvát nemzet szabadságát óhajtja, én nekem aggódva kell néznem, hogy egy ilyen szakaszszal, mely a magyar nyelvnek Horvátországnak semmi gyümölcsöt hozni nem fog, mely a horvátokat nem fogja átváltoztatni magyarokká. . . Supilo Ferencz: Soha ! Bríics Vatroszláv : ... hogy egy ilyen szakaszszal kölcsönös gyűlöletünknek miért adatik ujabb segedelem és tápanyag 1 Milyen jövő vár ránk ? Semmi esetre sem rózsás ! Hol vannak azoknak a szimpátiái, melyek bennünket környékeznek. Mi tudjuk, hogy a Balkánon mintegy hat-hét millió horvát és szerb nép él, mely azonegy nyelven beszél. Nincs semmi remény arra, hogy ez a nemzet szeretettel és baráti érzelemmel fog tekinteni a magyarokra, ha előtte ime ilyen törvényjavaslat fekszik, melylyel kés van irányozva a szivünkbe, ha azt látja, hogy ezen nemzet nagy részét azzal fenyegetik, hogy elveszik tőle a nyelvet, hogy a nemzetet a halál fenyegeti. Lorkovics Iván : Ugy van ! Nagyszerű! BrliCS Vatroszláv : Ugyanezért ugy Magyarország, mint Horvátország érdekében igyekeznem kell megmagyarázni ezt a dolgot ugy, hogy minden magyar politikus előtt világos legyen, hogy ez a törvényjavaslat nem alkalmas arra, hogy Magyarország felemelkedjék és megerősödjék, hanem arra, hogy Magyarország barát helyett ellenséget szerezzen. Lorkovics Iván : Éljen ! Nagyon jó ! Brlics Vatroszláv : En mint horvát politikus és mint a horvát jogpárt követője az 1894. évi programmhoz alkalmazkodtam s ma is alkalmazkodom. Mi akkor ellenéttes állásjjontról indultunk meg, hogy t. i. nemzeti politikánk részére nem kell az egyezményben támpontot keresnünk, hogy azt nem kell a magyarok barátságában és szeretetében keresni, de most a fiumei rezoluczió alapján más álláspontra helyezkedtünk, a tényleges tőrvény álláspontjára helyezkedtünk, mert vártuk, hogy itt a szabadság palládiumát, a szabadság védelmét fogjuk találni, hogy itt a szeretetet fogjuk találni, mely jogainkat tiszteletben fogja tartani, ugy mint mi tudjuk az önök jogait tiszteletben tartani. Lorkovics Iván : Ugy van ! BrliCS Vatroszláv: Ez arra birt, hogy ideiglenesen erre a politikai álláspontra, az egyezmény álláspontjára helyezkedtünk, mert ettől a lépéstől reméltük, hogy lesz szabadság Magyarországon, és hogy lesz szabadság Horvátországban. Erről teljesen megvoltunk győződve, mert azt• tartottuk, hogy jelen kormányuk tiszteletben fogja tartani az egyezményi alaptörvényt, hogy azt nem fogja sérteni s hogy azt legkivált nem fogja sérteni a legérzékenyebb oldalán: a nyelvi kérdésben. Lorkovics iván : ügy van ! BrliCS Vatroszláv: Én azt tartom, sőt teljesen meg vagyok győződve, hogy minden más kérdésben már találkozott volna modus vivendi — pénzügyi kérdésben is, mely ránk nézve szintén nagyon fontos, s minden másban tisztába jöhetnénk, de a nyelvi kérdés miránk nézve olyan fontos, mert ez a kérdés a mi nemzeti becsületünk és büszkeségünk, nemzeti létünk kérdése, ez a kérdés miránk nézve »noli me tangere<?-t alkot, és mi, ha ezen közös országgyűlésen az állami alaptörvény védelmére erélyesen nem is emelnők föl szavunkat, ha nem is fűt és fát mozgatnánk meg, hogy törvény szerint a mi álláspontunkat önöknek megmagyarázzuk, hogy megmutassuk önöknek, hogy mi beczikkelyezett jogainkról egy ujjnyit sem térhetünk le, sem nem szabad, sem nem akarjuk, — mint emberek, mint egy királyság tagjai, már természetes ösztönből is kellene a mi legnagyobb szent jogunknak, a nyelvnek védelmére kelnünk. (Helyeslés a jobbközépen.) SupilO Ferencz : Mi Európában a magyaroknál régibb nemzet vagyunk. BrliCS Vatroszláv: Nem, nem követeljük, hogy a horvátok magyarul ne tanuljanak, mi nem ellenezzük azt, hogy ezt a nyelvet elsajátítsa ezt czélszerűnek találja, sőt mi tartjuk azt, hogy ez jó is, szükséges is, de az a mód, melyen a magyar nyelvet Horvátországba be akarják tuszkolni, sem nem pohtikailag bölcs, sem nem emberileg okos. Ez a törvényjavaslat állami alaptörvényünk többrendbeli szakaszába ütközik bele, de beleütközik az egyezmény 48. §-ába is. Ez a 48. §. ugyanis Horvátország autonóm ágairól szól, s ebben a törvényjavaslatban, a törvénykezés érintetik, a mely ezen szakaszszal mint Horvátország autonóm joga van fentartva. Az egyezmény 48. §-a kifejezetten mondja ezt (olvassa) : »Ebből az okból a dalmát, horvát és sziavon királyságok teljes autonómiájának a hatáskörébe tartozik a törvényhozás és közigazgatás az összes belügyekben, vallás-, közoktatás- és igazságügyekben, beleértve a törvénykezést az összes folyamodásokban a tengeri jogra vonatkozó törvénykezés kivételével.« íme, az egyezmény 48. §-ában kifejezetten mondatik, hogy ez Horvátországnak teljesen autonóm ágát képezi. S mégis mit látunk ? Azt látjuk, hogy a tisztelt ház asztalán fekvő vasúti pragma-