Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.
Ülésnapok - 1906-173
210 kifejezést s ezzel a törvénynek tökéletesen elég van téve. Ezen érvelés szerint elegendő lenne, ha az önök emberei azt tudnák mondani: »jó reggelt*, »jó napot*, »jó estét*, »kérek jegyet«, »köszönöm szépen«, ezzel elég lenne téve a horvátmagyar kiegyezés 57. §-ának. De, ha tudjuk azt, hogy ezt az állami alaptörvény két egyenrangú faktora alkotta meg; ha tudjuk azt, hogy Magyarország és Horvátország a kiegyezés 1. §-a értelmében egy állami közösséget képez, nem pedig egy egységet, hanem közösséget, melyben mind a két faktor, ugy a jogokra, mint a kötelességekre nézve egyenjogú, akkor uraim, teljesen jogos, hogy Magyarországon az összes vasúti hivatalokban ugy a külső, mint a belső szolgálat magyarul történjék, de nem kevésbbé jogos, hogy Horvátországban az összes vasutakon, ugy a külső, mint a belső szolgálatban horvát legyen a szolgálati nyelv. (Helyeslés a jobbközépen.) Ezt kivánja a törvény, ezt kivánja a jog, ezt kivánja Magyarország és Horvátország kölcsönös érdeke. Legyenek meggyőződve uraim, hogy a mig tiszteletben fognak részesülni a törvénynek ezen világos rendelkezései, addig nem fog megzavartatni közöttünk a béke és az egyetértés. Uraim ! A kiegyezésnek 57. §-a, mely a közös kormány közegeiről intézkedik, kiterjed, a mint az önként értetődik, a vasúti közegekre is, mert, a mint azt önök tudják, a kiegyezés 9. §-a értelmében a vasutak azon állami ügyek közé tartoznak, melyeket a törvény ugy az önök szempontjából, mint a mi szempontunkból közöseknek minősített. Nemcsak ebben a magas házban, hanem az önök sajtójában és az idegen, de önökkel szemben barátságos sajtóban tapasztaltam, hogy következetesen azt állítják, hogy az államvasút nem állami nyilvános vállalat, hogy az államvasutaknak nincs közjogi jellege, s hogy az államvasút nem egyéb, mint egy egyszerű állami kereskedelmi vállalat, melynek hivatalnokai nem tartoznak az állami közhivatalnokok szolgálati szabályzata alá, hanem egyenlők a közönséges kereskedelmi meghatalmazottakkal, vagyis oly egyénekkel, a kikre nem terjednek ki az állami közhivatalnokokra érvényes törvények és szabályrendeletek, hanem azok, melyek a kereskedelmi törvény értelmében a magánhivatalnokokra és alkalmazottakra vonatkoznak. Ezen felfogás, engedjék meg, hogy ugy fejezzem ki magamat, az egész művelt világban valóságos unikum, azt merném mondani, monstrum, a melyet ennek a világnak a modern közigazgatás körébe eső egyetlen tudományos teóriája sem támogat. Ez a felfogás akkor lehetett helyén, midőn Európában az első vasút prüszkölni kezdett, de engedjék meg, ma, a XX. században nevetséges felfogás az, hogy a vasút nem állami közintézmény, hogy nem hordja magán a közintézmény jellegét, s hogy hivatalnokai és állandó alkalmazottai nem esnek a' többi áUami hivatalnokkal egy sorba. Ezen felfogás visszhangot nyert 1875-ben egy 1875 deezember 31-én 28.710. sz. a. kelt rendeletben, melyet a kereskedelemügyi, pénzügyi és földmivelésügyi miniszterek a bánnal egyetértve bocsátottak ki. Uraim, ezen rendelet ellenkezik az állami alaptörvény tételes rendelkezéseivel, s az összes közigazgatás-jogi tudósok tanitásával, s igy nem tartalmazhat semmi olyant, a mi bennünket kötelezne, a mi törvénynyel biztositott jogokat módosíthatna. Ennek a rendeletnek már azért sem lehet kötelező ereje, mert az egész művelt Európának gyakorlata és egész judikaturája fényesen igazolta, hogy ezen rendelet egy közönséges nonsens. Az én meggyőződésem, uraim, az, hogy bár ezen rendelet ma még nincs visszavonva, nem birhat érvénynyel azért, mert egy rendelet sem módosíthatja a törvények tételes rendelkezéseit, s mert semmiféle oldalról, sehol a világon nem hallottam azt az állítást, hogy a rendelet ])rejudikáihat a törvénynek. Uraim, engedjék meg nekem annak az állítását, hogy a vasutaknak magánvállalat jellegével nem érthetek egyet. A vasutak mint állami vállalat semmikép sem hordozhatják magukon a magánjogi jelleg bélyegét, mert ezt ezen intézmény jogitermészete bizonyítja nekünk, ezt a horvát-magyar egyezmény 9. §-ában foglalt világos határozmány bizonyítja nekünk, a mely — a mint mondtam — a közösügyek közé a vasutakat is számítja. Az ezen §-ban felsorolt közösügyek semmiképen sem hordozhatják magukon a magánjogi jelleget, mert azok az ügyek, melyek az egyik és a másik királyságnak közösek, már a természetes ész szerint sem hordozhatják magukon a magánjogi jelleget, hanem az úgynevezett állami közügyek közé tartoznak. (Nagyon jó!) Midőn a 9. §. szerint a hajózás is, a pénzverés is stb. tartozik a közösügyek közé, s ezen tisztelt házban mai napig senki sem merte mondani, sem állítani, hogy ezek az ügyek a magánjogi jelleget magukon nem hordozzák, és midőn ezen ügyek között kifejezetten a vasutak is említtetnek, akkor azt hiszem, hogy logikusan még csak gondolni sem lehet, hogy vannak közös állami ügyek, melyek közül némelyek a közjogi jelleget, mások pedig a magánjogi jelleget hordozzák magukon. (Ugy van!) Ez már magával az állam fogalmával és az államnak legkezdetlegesebb meghatározásával sem egyeztethető meg. (Egy hang : Ezt czáfolják meg a magyarok!) A közösügyek közé az említett állami törvény 9. §-a szerint a posta és távírda is tartozik. A mint tudják, királyságainkban a távíró áramlik és a posta jár, s mindazonáltal, uraim, habár a posta és táviró intézménye lényegében semmi más, mint a vasút intézménye, mert az egyik, a másik és harmadik a nyilvános forgalom eszközéül és állami közérdekekre szolgál, ezen tisztelt házban senki sem merészelte állítani, hogy a posta és táviró az állam magánvállalatát képezi, melynek hivatalnokai nem viselik az állami köztisztviselők jellegét, minélfogva azt tartom, hogy nevetséges ilyesmit magukról a vasutakról és azok allíalmazottairól is állítani. Uraim ! En meg vagyok győződve, hogy arról, a ki ennek ellenkezőjét állítaná, csaknem egész Európában kétségbe vonnák, vájjon ez az ember egyáltalában normális-e. (Derültség a jobbközépen.)