Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.

Ülésnapok - 1906-173

209 Magdics Péter ; T. ház ! Engedjék meg nekem, hogy ebben a kérdésben, a mely már néhány nap óta tárgyaltatik, én mint horvát képviselő szót emeljek. Tartozom ezzel saját lelkiismeretemnek, tartozom ezzel saját hazámnak, annyival inkább, mert nekem ugy tűnik fel, hogy a vasúti szolgálati szabályzat körül folyó vita inkább a horvát kérdésnek van szentelve, mint a szolgálati szabályzatnak magának. Az előttünk fekvő törvényjavaslattal ismét felhangzott ebben a házban a régi nóta, t. i. ismét érzékenyen sértetnek a horvát jogok, azok a jogok, melyeket az 1868. évi állami alaptörvény biztosit. Ha, uraim, ennek a törvényjavaslatnak minden fázisát és aprólékos részletét kritika alá óhajtanám vonni, eltölthetnek azzal egy egész napot. De miután itt vannak az én társaim, a kik közül mindegyik meg fogja vitatni ennek a törvényjavaslatnak egy-egy markánsabb mozzanatát és pontját, legyen szabad nekem csupán néhány fontosabb mozzanatra rámutatnom. T. ház ! Ennek a szolgálati rendtartásnak 1. §-át sem fogadhatjuk el mi horvátok, s azt nem hagyhatjuk jóvá azért, mert annak idején, 1885-ben valósággal becsempésztetett a horvátországi törvények és rendeletek gyűjteményébe egy rendelet, mely a horvát- és szlavonországi lóvasutakra, géperejű vasutakra és hegyi vasutakra vonatkozik, a melyek ezen szolgálati rendtartás 1. §-a értelmében szintén ezen pragmatika rendelkezései alá tartoznának. Ez a rendelet, a mely szerves összefüggésben van ezzé, a javaslattal és a melyre bizonyos esetekben önök, uraim, hivatkozhatnának, elejétől végig úgyszólván hemzseg az állami alaptörvény sérelmeitől. Ezt a rendeletet nyakra-főre adták ki. Kiadták meggondolás nélkül, a mint hogy igen sok, a mi horvát viszonyainkra vonatkozó törvény és rendelet létezik, a mely nem a törvény alapján, nem a mi politikai helyzetünk figyelembe vételével alkottatott meg, hanem egyes körülményekhez képest, a mikor t. i. az volt a czél: bennünket, horvátokat és a mi horvát királyságunkat kihasználni bizonyos gonosz politika érdekében, a mely különösen az utóbbi husz-harminoz év alatt követtetett Horvátországban. T. ház ! Hogy az 1891. évi január 28-án kelt kereskedelemügyi miniszteri rendelet mily szolid alapon készült, erre nézve szolgáljon bizonyitékul az, hogy ebben a rendeletben a közlekedésügyi miniszter hivatkozik egy másik, 1868. évi márczius 20-án kelt 4973. számú rendeletre, a mely oly időből származik, mikor a mi államjogi viszonyunk a horvát-magyar kiegyezési törvény által egyáltalában biztosítva nem volt. Ezen rendelet hivatkozik az 1881 : XLL törvényczikkre is, mely a kisajátításra vonatkozik, mely törvényczikk ellen, miután az ezen országgyűlés hatáskörén kivül esik, és a horvát országgyűlés hatáskörét csorbitja, a mi regnikoláris bizottságunk is felszólalt s azt érvényesnek el nem ismerte. Ily eljárás, uraim, ebben az országgyűlésben, fájdalom, már többször követtetett. Először megalkottattak az u. n. közös törKÉPVH. NAPLÓ 1906 1911. X. KÖTET. vények, a melyek sértették az 1868 : L, illetve XXX. törvényczikk pozitiv rendelkezéseit, később azután ezen közös törvények hatályát is szűkítették u. n. rendeletekkel, ugy, hgy már közmondássá vált, hogy ránk, horvátokra, több hatálya van a különféle miniszteri rendeletnek, mint az állami alaptörvénynek. (Elénk helyeslés a jobbközépen.) Uraim, a szolgálati rendtartás tárgyában előterjesztett javaslat 4. §-a értelmében a vasúti szolgálatba csak oly egyén vétetik fel, a ki magyar állampolgár. Ez a szakasz sérteti az 1880. évi április 30-iki horvát autonóm törvény 2. §-át, mely Horvát- és Szlavonországban csak horvátma.gvar állampolgárságot ismer el. Ezen 4. §. sérti továbbá az állami alaptörvény 46. §-át is, a melyik világosan hangsúlyozza, hogy a jövőre nézve az összes Horvát- és Szlavonország területén működő közegek, figyelemmel a szükséges szakértelemre, a mennyiben ez lehetséges, a horvát, sziavon és dalmát királyságok honosaiból fognak kineveztetni. Valószínűleg lesznek önök közül, a kik azt fogják mondani, hogy az állampolgárság egy, s mikor szó van a magyar állampolgárságról, akkor ez kiterjesztendő önökre, horvátokra is. Mi nekünk gyakran volt alkalmunk a Horvátország részéről emelt kifogások folytán miniszteri székekből azt hallani, hogy bizonyos törvényjavaslatok Horvátország előnyére magyarázandók, s hogy a törvény nem magyarázandó olyan szorosan, de akkor azután azt mondták nekünk : >>Hja, ezt a miniszter mondja, de a mit a miniszter mond, az nincs a törvényben, mi csak azt tiszteljük, a mi a törvényben van.« Az ilyen esetleges nyilatkozatok tehát nem elégíthetnek ki engem, s nekem tiltakoznom kell az ellen, hogy a 4. §-ban csak magyar állampolgárságról van szó. Mint mondám, ezen gonosz gyakorlat folytán, mely divatba jött, megtörténhetik, maholnap, ha esetleg a politikai helyzet a monarchiában Horvátés Szlavonország hátrányára változnék meg, hogy a horvátoknak Horvát-Szlavonországban nem lesz joguk arra, hogy a saját vasutaikon alkalmaztassanak, miután a szolgálati rendtartás 4. §-a világosan mondja, hogy csak magyar állampolgárok alkalmazhatók, a magyar állampolgárok alatt pedig csak honosok értendők, tudniillik a magyarok. A szolgálati rendtartás 4. §-a sérti, uraim, a horvát-magyar kiegyezésnek további alapintézkedéseit is, különösen az 57. §-t, a mely ugy szól, hogy Horvát-Szlavon- és Dalmátországok területén a közös kormány közegeinek hivatalos nyelve kizárólag horvát, hogy tudniillik ugy a külső, mint a belső szolgálatban a horvát nyelv leo-yen a hivatalos. Mit mond a 4. 8. % A rendtartás 4. §-a azt mondja, hogy a vasúti hivatalnokoktól és alkalmazottaktól Horvátországban megkivántatik a szolgálati érintkezésben a horvát nyelv ismerete. Mit jelent ez, uraim ? Ez annyit jelent, hogy az önök honosaitól megkivántatik, hogy a horvát- és szlavonországi vasutakon tudjanak 10—20 közönséges, mindennapi horvát 27