Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.

Ülésnapok - 1906-173

173. országos ülés 1907 június 12-én, szerdán. 181 a melyekhez a vasutas állásánál fogva hozzájuthat, igen sok titok ép oly fontos és talán még fontosabb természetű, mint azok a titkos intézkedések, a melyekről más állami hivatalnokoknak vagy általában köztisztviselőknek hivatalukból folyólag tudomásuk lehet. De tény az is, hogy a 21. §. jelen szövegezése kétségtelenül magában foglalja nemcsak a szorosan vett hivatali titkot, de az üzleti titkot is. Az üzleti titok megőrzése is kötelessége az üzleti alkalmazottnak, akár az államé, akár pedig magánosé az üzlet. Ez ellen nincs is ellenvetésem ; de az üzleti titoknak ne adjunk mentességet a hatóságok és ne adjunk mentességet különösen a bíróságok előtt. Ennek folytán szükségesnek tartanám, hogy ez a szakasz olyképen módosíttassák, hogy a szorosan vett hivatali, vagy legalább szorosan vett hadi titkokra mint specziális állami természetű, közérdekű titkokra fenmaradjanak a jelen szigorú rendelkezések; a vasúti vállalatnak — a mely esetleg magántársulat — üzleti titkaira nézve azonban legalább is a bíróság előtti mentesség szüntettessék meg. Megjegyzem még, hogy a javaslat ellen stiláris szempontból is van eüenvetésem, a mennyiben a szakasz utolsó bekezdése . . . Muzsa Gyula: A részletekre tartozik. MoskovitZ Iván : . . . kétségtelen módon kiemeli azt, hogy a bíróság előtt is elhallgatandó az ilyfajta titok. Ezt feleslegesnek tartom, azért, mert a titoknak azt a részét, a melyet hivatali titoknak fogunk minősíteni, amúgy is joga van, sőt kötelessége is az alkalmazottaknak a bíróság előtt elhallgatni a büntető és polgári perrendtartás vonatkozó intézkedései értelmében. Annak különös kiemelését tehát, hogy a bíróság előtt a vasutas mint olyan nem köteles vallomást tenni, helytelennek tartom, mert ez csak odavezet, hogy jogaink legfőbb őrének, a független bíróságnak tekintélyét csökkentse. Némelyek szerint ez a részletekre tartozik ugyan, én azonban ebben olyan fontos alkotmányjogi biztosítékot látok, hogy szükségesnek tartom a ház figyelmét erre felhívni. Ezek után még csak a fegyelmi eljárásra és az azzal kajicsolatos intézményekre akarok néhány rövid megjegyzést tenni. A fegyelmi eljárást magában véve eléggé jól szabályozottnak találom, kifogásom csak a következők ellen van. Nem látom be, mire legyen jó az a másodfokú bíróság, a mely függőbb az alsóbiróságnál. Az alsóbiróság legalább igazán kollegiális bíróság, a másodbiróságban azonban ugy, a hogy az jelenleg szerepel a javaslatban, nem tudok egyebet látni, mint magának a vasutigazgatóságnak saját külön bíróságát, a melyet összes tagjaiban ő maga állit össze. Ennek a bíróságnak nem tudok nagyobb függetlenséget, nagyobb elfogulatlanságot imputálni, mint annak az alsófoku bíróságnak, a melynek, bár felét szintén a kétségtelenül érdekelt vasutigazgatóság nevezi ki, de másik felét legalább a magukat épen ellentétes szempontból érdekelteknek tekinthető alkalmazottak választják. Kívánatosnak tartanám, hogy a két bíróság megalakításának szisztémája, összeállításnak módja azonossá tétessék. De ha már nem tétetik is azonossá, ha már nem is akarunk annyira menni, hogy a másodfokú bíróság tagjai felerészének megválasztását szintén az alkalmazottakra bizzuk, és ha el is ismerjük, hogy ennek technikai nehézségei vannak, akkor azt tartanám kívánatosnak, hogy a másodbiróságnak ne csak elnökét, hanem tagjai számának felét is a kereskedelemügyi miniszter nevezze ki, még pedig lehetőleg olyan emberek közül, kik a vasúti szakban jártasak, de nem tartoznak az érdekelt vasút kötelékéhez. Itt még egy megjegyzést kell tennem, a mely kiterjed egyúttal a védelem kérdésére is. Hibának tartom mindkét fokú bíróság összeállításánál, továbbá a védelem szervezésénél is a jogászi elem teljes kizárását. Még a katonai bíráskodásban, de mi több, a katonai becsületbiráskodásban is az utóbbiban, bár csak a háttérben, de mégis szerepet juttatnak a jelenleg fennálló szabályok a hadbírónak, a ki jogászilag képzett és birói esküt tett ember. Nem tartom indokoltnak, hogy ezek a bíróságok, a melyek elvégre szintén exisztencziák felett Ítélkeznek, sőt a melyeknek ítélkezései bizonyos fokig hivatvák arra, hogy a szó szoros értelmében vett kriminális eljárás megindításának alajjjául szolgáljanak, minden jogászi elem nélkül legyenek megalakítva és nem tartom helyesnek, hogy—ha már a j ogászt nem ültettük bele a bíróságba — elzárjuk az ő szereplését a védelem terén is. Nem tartom továbbá helyesnek, hogy ha már nem adatott hely az ügyvédi védelemnek a javaslat szerint, miért korlátozza a javaslat a védelem jogát a vasutasok közül is épen a legeslegfüggőbb vasutasokra. Azt mondja ugyanis a 39. §., hogy csak aktive szolgáló és helybeli vasutas lehet védő, olyan vasutas, a kinek állomása a fegyelmi bíróság székhelyén van, a kivel tehát, ha védői viselkedése esetleg sérti a bíróság érzett o kenységét, százszorosan fokozott mértékben lehet az esetleges retorziókat éreztetni. Retorzió alatt nem is értek törvényellenes retorziót, hanem á törvény által kifejezetten nem tiltott olyan apró szekatúrákat, a melyek elvégre is — tapasztalatból tudjuk mindannyian, a kik hivatalnokok voltunk — még a legkörülbástyázottabb hivatalnoki rendszeren belül is igen gyakran előfordulhatnak és előfordulnak. (Ugy van!) A javaslat 50. §-a a legvításabb pontja talán az egész javaslatnak. Méltányolnunk kell, meg kell hajolnunk azon érvek előtt, a melyek hadászati és közforgalmi szempontból a nagy szigort a vasúti rendtartáson belül szükségessé teszik. Sajnálatos sajátsága e szakasznak, hogy nagyon hasonlít az 1886 : XXI. t.-cz. odiózus 63. és 64. §-ainak intézkedéseihez. De hát hiába, belátom, hogy itt a vasútnál specziális intézkedésekre van szükség és nagy elismerés illeti a kereskedelemügyi államtitkár urat, hogy ennek a szakasznak intézkedését oly ügyesen és gyorsan próbálta az igaz-