Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.

Ülésnapok - 1906-172

176 dönteni, (Zaj és mozgás.) Ne ämitsa magát senki, ezt a kérdést nem lehet itt eldönteni! Elnök (csenget) : Csendet kérek! Mazsuranics Bogoszláv: Hogy nem értettem meg tévesen Nagy képviselő urat és azokat, a kik vele egyetértenek a nyelvkérdés vitás volta tekintetében, erre nézve el fogom mondani a következőket: Mikor a magyarok a mi ásláspontunkkal szemben már sehogy sem tudtak megállani és védekezni, arra az ideára jöttek és azt mondották és kellett mondani ok, — mert valamit kellett mondani — hogy ezen törvény nem fog prejudikálni a regnikoláris deputácziók döntésének a nyelvi kérdésben. Ezzel eo ipso elismerték, hogy az ügy nincs rendezve. (Ugy van!) Most újból visszatérek és ismétlem, hogy az az országgyűlés, mely azon az elvi állásponton áll, hogy a törvény a legfőbb alkotmányos fegyver, nem döntheti fel ezt az elvet, mert a törvényt nem módosithatja más, csak az, a ki erre maga a törvény alapján hivatott. Ebben az esetben, tekintet nélkül arra, hogy melyikünknek van igaza, magát az objektív nyelvi kérdést törvényes utón csak a mi regnikoláris deputáczióink oldhatják meg, a melyekben Magyarországgal egyenlő arányban vagyunk képviselve. Máskép ez nem lehetséges, mert különben egész alkotmányunknak és viszonyunknak semmiféle gyakorlati értéke nincs. Ha megengedik azt, hogy olyan ügyeket, a melyek az állami alaptörvényben nem világosak, ezen közös országgyűlés döntse el, a melyben mi 40-en szembenállunk önökkel, 400-zal, (Ugy van!) akkor a mi jogunk illuziórus. Brlics Vatroszláv: Nagyon jó! Mazsuranics Bogoszláv: Uraim, önök, mint mondám, az én véleményem szerint nagyon könnyedén fogták fel ezt az egész ügyet, önök a maguk kényelme szempontjából fogták fel azt. Némileg eleget is akartak tenni az önök közvéleményének, hogy ne szidja önöket túlságosan azért, mert abban a fiumei rezuluczióban nekünk, horvátoknak eladták összes jogaikat. (Zaj. Egy hang: Nem vagyunk elegen!) Pribicsevics Szvetozár: Számoltassuk meg a házat, hogy lássuk, elegen vannak-e jelen. (Zaj.) Tuskan Gergely: Mi vagyunk itt most többségben, ez most horvát országgyűlés! Brlics Vatroszláv: Halljuk, kérem! Mazsuranics Bogoszláv: Mi uraim, a mi részünkről nem fogjuk fel ezt az ügyet olyan könnyen, hanem azt tartjuk, hogy annak nagy jelentősége van ós hogy annak következményei lesznek egész jövő viszonyunk tekintetében. Lorkovics Iván: ügy van! Erre kell gondolni! (Ralijuk! Elnök csenget.) Mazsuranics Bogoszláv: Figyelmeztetni akarom önöket arra, hogy mi itt már kijelentettük és én ismét ki fogom jelenteni, melyek a mi legfőbb indokaink, a melyeknél fogva nemcsak hogy el nem fogadhatunk ilyen törvényjavaslatot, hanem nem is engedhetjük meg, hogy az itt tárgyaltassék. Erre nézve két indokunk van. Először is ezzel kijátszanék és cserbenhagynék a nyelvhez való jogainkat; másodszor pedig, a mi még nagyobb vagy legalább is ép oly fontos indok, egyszersmindenkorra megengednők azt, hogy ebben az országgyűlésben módosittassék az állami alaptörvény és a kiegyezés. Ezek a mi indokaink.' Minekünk nem szabad és nem is lehet ezektől elállani. S a mi a legszebb, én azt tartom, hogy ezt önöknek is tudniok kellett, hogy önök ezt jól tudják is, és az egész idő alatt nem tudtam eleget csodálkozni azon, hogyan juthatott a dolog odáig, hogy ezen törvényjavaslat mégis ilyen alakban terjesztessék elő. Itt csak két eset lehetséges. Ez vagy szántszándékosan történt bizonyos határozott tervvel. Popovics Dusán: Tendenczia, tendenczia! Mazsuranics Bogoszláv:... vagy akaratlanul, könnyelműségből és tudatlanságból, vagy mindkettőből. Mindkét esetben, ugy a szántszándékos, mint a könnyelmű eljárást el kell hogy Ítéljem. El kell hogy Ítéljem azért, mert akár az egyik, akár a másik módon történt, akár szántszándókkal, akár akaratlanul történt, ezzel megrendül az az alap, a melyet mi az utóbbi időben felépítettünk és a melyről azt hittük, hogy örökké fog tartani, és megrendül a mi szövetségesünkbe vetett az a hitünk, a melyet mi magunknak megalkottunk. S mi fog történni most? Mi nem engedhetünk, ezt önök maguk is látják. Mi nem lehetünk a mi nyelvünk árulói. (Zajos helyeslés és taps a horvátok részéről.) Kezdetben még lehetséges volt, hogy valamikép megértsük egymást, de némely barátjaik siettek, hogy elvágják önöknek az utat visszafelé, és már előre is angazsirozták önöket s így most máinem térhetünk el az állásponttól, sem mi, sem önök s a következménye ennek viszály és harcz. Mi ezt a törvényt sohasem fogjuk elfogadni és elismerni s ezt nem is tehetjük. Mi marad fenn akkor önöknek? Vájjon azt erőszakkal fogják-e végrehajtani? Vájjon önök, a kik az erőszak elleni küzdelemből támadtak. (Taps.) a jogaikért való nemes küzdelmükből ? Önök oda fognak eljutni, hogy erőszakkal fog kelleni osztrák törvényt végrehajtaniuk, melyet mi parlamenti felfogásunk szerint el nem fogadhatunk, elfogadni nem fogjuk és elfogadnunk nem szabad. Vannak emberek, államférfinak és államok, melyek az erőszak álláspontján állanak azért, mert a hatalomban vannak. Ezt azok beszéljék, ezt a németek és angolok beszéljék, de oly nemzet, mint a magyar nemzet, mely az idegen erőszak ellen küzdött, mely egész Európa előtt megmutatta, hogy az erőszaktól nem fél és mely az erőszak ellen törvénynyel vívta ki jogait, ennek a nemzetnek nem szabad arra az álláspontra lépnie, melyen állottak azok,