Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.

Ülésnapok - 1906-172

158 172. országos ülés 1907 június 11-én, kedden. Azután hatodszor az összes állomásoknak a megjelölése kizárólag horvát legyen, vagyis nem magyar és horvát, hanem tisztán horvát, ugy hogy ott Magyarországról abszolúte ne lehessen szó. A hetedik pont az, hogy minden nyomtat­vány, a mely a vasútra vonatkozik, kizárólag horvát legyen. Végül nyolczadszor azt követeli, hogy azok a magyar iskolák, melyeket az államvasút Horvát­Szlavonországban fentart, csakis azok számára legyenek nyitva, kik magyarországi illetőségű vasúti hivatalnokok gyermekei, tehát a horvát illetőségű vasúti hivatalnokok gyermekei ezekbe a vasúti iskolákba ne járjanak. Ebből a nyolcz pontból meg méltóztatnak győződni arról, hogy mekkora tömege a követe­léseknek (Zaj halfelöl.) az, a mit ők velünk szem­ben formálnak. Ez bizonyítja egyszersmind azt is, mennyire alaptalan feltevés az, hogy a kormány talán helye­sebben tette volna, ha ezzel a javaslattal nem is jött volna a ház elé, ha most nem akarta volna törvénybe iktatni a magyar, illetve a horvát nyelvet. Megengedem, hogy a jelenlegi horvát képviselők szempontjából csakugyan jobb lett volna a nyelvről ebben a javaslatban nem beszélni, mert nekik ez roppant alkalmatlan. Sőt tovább megyek és megengedem, hogy a jelenlegi magyar kormányra nézve is kényelmesebb lett volna a nyelvről itt most nem beszélni. De hát végtére a kormány nemcsak a saját élete számára csinálja a törvényeket. (Igaz ! Ugy van ! Élénk helyeslés balfelől.) Már pedig ezek után, a miket bátor voltam felolvasni, méltóztatik-e elképzelni, hogy azokat a követeléseket később azután nem érvényesítenék? (Igaz !) Ugy van ! Es hogy vájjon ki lettek volna-e elégitve ők defmitive, hogy ha mi a nyelv dolgában rendelkezéseket nem veszünk fel? Hát engedelmet kérek, ez kényelmi dolog lett volna csupán, és én nem vagyok barátja az efféle elodázásnak. (Élénk helyeslés.) Ha már ez a kérdés felvetődött, álljunk is szembe vele (Elénk helyeslés.) és oldjuk meg ugy, a hogy azt a törvény megköveteli. (Helyeslés.) A legszomorúbb a dologban az, hogy épen azok a t. horvát képviselőtársaim lépnek fel itt ebben a házban ezekkel a követelményekkel és ezekkel a — mondhatnám — túlzott okoskodá­sokkal, a kik minket a mi alkotmányküzdelmünk­ben támogattak. Szatmári Mór : Látszik, hogy milyen őszinték voltak ! Nagy Ferencz: Hát, t. képviselőház, ha azok, a kik minket ott támogattak, később azután minden törekvésüket arra összpontosítják, hogy minket Horvát-Szlavonország területéről ldűzzenek, . . . (Ugy van! Ugy van ! balfelöl.) Ugron Gábor: Ez nem nevetni való, ennek sirás lehet a vége. (Zaj. Elnök csenget.) Nagy Ferencz: ... bogy ott mindig keve­sebb és kevesebb legyen az, a mi Horváfc-Szlavon­ország területén a lakosságot arra emlékezteti, hogy Magyarországhoz tartozik: (Ugy van I Ugy van I) akkor mi ebből a támogatásból csakugyan nem kérünk. (Elénk helyeslés.) Es én emlékeztetem a t. képviselőházat azokra a tényekre, a melyeket a múltkor Barta Ödön t. képviselőtársam a magyar iskolák tekintetében felhozott. HÓdy Gyula: Fel is akasztották ott azért! Nagy Ferencz: Én többet tudnék mondani, mert mondhatom, hogy a horvát viszonyokat elég jól ismerem és mondhatok olyan dolgokat, a melyek épen. a mostani kormányzattól szár­maznak és a melyek a mostani horvát képviselők­nek asszisztencziája mellett történtek. (Halljuk/ Halljuk!) Ök jajgatnak a miatt, hogj' horvát gyermekek is mennek magyar iskolába. Farkasházy Zsigmond : Huszonkilenczen ! Nagy Ferencz: Négyszáz az összes. Az csak a Julián-egylet által fentartott iskolákra áll. Az összes magyar iskolákba jár négyszáz és e miatt azután ők felzúdulnak, hogy micsoda magyaro­sítás történik Horvát-Szlavonországban. De a 10.000 magyar gyermekből 6000 az, a ki horvát iskolába kénytelen járni. (Za] és mozgás balfelől.) Farkasházy Zsigmond: A mi szégyenünk! Ebben nem ők a hibásak, mi vagyunk a hibásak. Nagy Ferencz: És az a különbség, hogy a magyar iskolában tanítják a horvát nyelvet, de a horvát iskolában arról, hogy az a gyermek valami magyar szót vagy a magyar nyelvet egyáltalában hallaná, szó sincs. Markos Gyula : Testvériség ! Németh Imre: Kedves horvát testvérek! Nagy Ferencz : A mikor azután arról volt szó, hogy j)éldául magyar gyermek járhasson magyar iskolába, akkor előáll a mostani kormányzat és azt mondja: de én különbséget teszek olyan magyar gyermek között, a kinek szülei már horvát illetőséget szereztek és olyan magyar gyermek között, a kinek szülei még horvát illetőséget nem szereztek és én nem engedem meg azt, hogy az a magyar gyermek, a kinek szülei már horvát illető­séget kaptak, a magyar iskolába járjon. Farkasházy Zsigmond : Ez a mi szégyenünk ! (Zaj.) Nagy Ferencz: Hát kérem, ez Romániában van. De Románia nem tartozik Szent István koronájához, Horvát-Szlavonország azonban fel­jogosítva érzi magát, hogy megtagadja a magyar iskolát, a magyar gyermekeknek a magyar tanít­tatását magyar iskolában csak azért, mert az hor­vát illetőségű. Nagy Sándor: Vérlázitó ! Nagy Ferencz: Hogy azután a horvátok pél­dául a sváb gyermeket már nem engedik a magyar iskolába, sőt a zsidó gyereket sem, még ha magyar­nak is vallja magát: az egészen természetes, azt tessék okvetlenül a horvát iskolába küldeni. . (Mozgás.) Hát én nem akarom egyáltalában a hetyzetet kiélesiteni, t. ház. Távol áll tőlem, hogy megtagad-

Next

/
Thumbnails
Contents