Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.

Ülésnapok - 1906-172

272. országos ütés 1907 junius li-én, kedden. 157 Ugron Gábor: Magyarország területén! Nagy Ferencz:.. . van egy egységes adminisztrácziónk, (Zaj a horvátok padjain.) és épen, mert itt egységes vasúti adminisztrácziónk van, lehetetlen ezt keresztülvinni, hacsak a perifériákon is meg nem értik azt a nyelvet, a melyet itt a központban használnak, (Helyeslés a haloldalon.) Hiszen még a hadügyminiszternek is tiltakoznia kellene az ellen, hogy Horvátországban horvát szolgálati nyelv legyen, mert pl. háború vagy mozgósítás esetében a nyelvnek mégis csak egységesnek kell lennie. (Igaz! JJgy van! a baloldalon. Zaj a horvátok padjain. Elnök csenget.) T. képviselőház! Mi nem mehetünk tovább, mint hogy azok a vasúti tisztviselők, a kik a közönséggel érintkezésben vannak — Isten neki! — tudjanak, beszéljenek horvátul. Lázár Pál: Horvátul is! Nagy Ferencz: Én megengedem, hogy még azok is, a kik nem közvetlen érintkeznek a horvát közönséggel, de a kikről nem tudhatjuk, vájjon holnap nem lesznek-e oda áthelyezve és különösen abból a szempontból, hogy igenis, minél több horvát illetőségű egyén alkalmaztassák horvát területen az államvasutaknál, ebből a szempontból igenis hajlandó vagyok a legmesszebb elmenni. (Egy hang balfelöl: Az indokolás meg is mondja !) De t. ház, ez sem mai dolog, hogy most már ez a törvényjavaslat meg akarja ezt tenni. Ugyanaz a regnikoláris bizottság, a melyet az imént emiitettem, már konczedálta ezt. (Halljuk !) Ugyanerre a megkülönböztetésre, t. i.. hogy a vasutak nem tulaj donképeni állami hatóság, alapitotta azután a magyar országos bizottság azt a nézetét, (Zaj. Halljuk !) hogy a kiegyezési törvénynek a horvát nyelvre, mint hivatalos nyelvre vonatkozó határozmányai az államvasuti szolgálatra egyáltalán nem alkalmazhatók, (Zaj jobbjelöl.) hogy ebben az irányban csakis czélszerűségi tekintetek és a vasúti szolgálat érdekei lehetnek irányadók. (Zaj. Halljuk ! Halljuk !) Elnök : Csendet kérek ! Nagy Ferencz : Konczedálta tehát igenis azt, hogy a közönséggel közvetlen érintkező vasúti közegek kötelesek a horvát nyelv ismeretével birni, és ott, a hol szükséges, e nyelvvel élni is. De ennél tovább menni a magyar bizottság magát jogosítottnak nem vélte. (Zaj.) Hogy ez nem lett végrehajtva, kin múlt ? Egyedül a horvátokon, mert ők ezzel nem voltak megelégedve, hanem többet követeltek és ezért azután természetesen a magyar minisztérium sem érezte magát kötelezve, hogy teljesítse aztj a mire különben hajlandó volt. (Igaz ! JJgy van !) Lázár Pál: Most is így lesz! Nagy Ferencz: Épen most is igy van! Mert ne méltóztassék azt gondolni, hogy a mikor a t. horvát képviselők a nyelv miatt szólalnak fel, hogy ez az első és utolsó étappe azon követelések tömegében, a melyekkel ők Magyarországgal szemben folytonosan, mondhatni, izgatnak. (Igaz ! TJgy van !) Hogy ez milyen mértékben történik, arra nézve bátor leszek egy kis horvát füzetkére hivatkozni. (Halljuk!) Ezt irta az a hires Pliverics, (Halljuk! Felkiáltások balfelől: Ah! A mester!) a ki mindenféle változatban bejárta, mondhatni, végigházalta egész Európát, hogy hangulatot csináljon a horvát állameszme iránt. Ez a Pliverics egy kis rezümét csinált azokból a követelésekből, a melyeket nemcsak az államvasutak terén, hanem általában minden téren ők felállítanak. Emlékirat a neve: »Spomenica o drzavopravnih pitanjih hrvatsko-ugarskih« — emlékirat a horvát-magyar közjogi kérdésekben. Minden horvát képviselőnek ez a zsebében van, (Mozgás.) és ezt az emlékiratot nemcsak a tudományos körökben terjesztik, hanem igen olcsó lévén, a nép szélesebb rétegeiben is ezrével árulják a példányokat. Hát elfogadhatjuk ezt mint bizonyítékát annak, hogy mennyire nemcsak a nyelv kérdése az, a mit a horvátok a vasutak tekintetében — most csak erről van szó —. mint sérelmet felállítanak. Ennek az emlékiratnak 17. lapján a vasutakra nézve nem kevesebb mint nyolez pont foglaltatik horvát követelésként, (Halljuk! Halljuk I) a mit ők a kiegyezési törvény alapján és azonkívül felállítanak. Ezek között az első az, hogy : csak egyetlen vasúti igazgatás legyen HorvátSzlavonországban. Tehát hogy ne különböző üzletigazgatóságok legyenek, és hogy ez az egységes vasúti igazgatás ép olyan külön vasúti igazgatás legyen, mint pl. a pénzügyi közigazgatás, egy teljesen,— vagy ha nem is annyira teljesen, mintha a magyar minisztérium nem intézkedhetnék, — de mégis üzletileg egészen szeparált igazgatás. Másodszor : a szolgálati nyelv horvát legyen ugy a külső, mint a belső szolgálatban. Tehát nemcsak ott, hol a közönséggel való érintkezés követeli, hanem egjráltalában az egész vonalon, s ennélfogva a magyar vasúti tisztviselő, a ki nem tud horvátul, sőt olyan, a ki nem horvát illetőségű, ott egyáltalában nem alkalmazható. A harmadik pontban épen ebből kifolyólag követeli, hogy az összes, a tulaj donképeni Magyarországon alkalmazott horvát illetőségű vasúti tisztviselők visszahelyeztessenek Horvát-Szlavonországba, tehát egyetlenegy horvát-szlavón illetőségű vasúti tisztviselő ne lehessen a tulaj donképeni Magyarország területén. Természetesen megfordítva is áll, hogy tehát a tulaj donképeni magyarországi illetőségű vasúti tisztviselők ne lehessenek Horvátországban, legfeljebb bizonyos átmeneti ideig, — mert nincs elég hivatalnokuk — a míg eleget tudnak nevelni. A mi a nevelést illeti, a negyedik pontban azt követeli, hogy Horvát-Szlavonországban legyen egészen külön vasúti tanfolyam, hogy a horvátok, kiknek most 30 stipendiumot adunk, ne is jöjjenek Budapestre a magyar vasúti tisztképző tanfolyamra.