Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.

Ülésnapok - 1906-171

144 nagy vagy kis városba kerül-e, de marad a saját hazájában. Ha azonban horvát ember fog áthelyeztetni Magyarországba, mi lesz akkor. Neki nem mint horvátnak, hanem engedjék meg, mint embernek meglesz az a joga, hogy gyermekeit a maga anyanyelvén nevelje. Én azt tartom, hogy ebben az országgyűlésben nincs senki, a ki azt mondhatná, hogy egy embernek ez a joga nincs meg. De ha messze Magyarország belsejébe dobják az illetőt akármilyen kis dolog miatt, a milyent ezen törvény alapján könnyen lehet megállapítani, akkor ezzel egy embert ugy is mint embert, ugy is, mint társadalmi lényt, tönkretettek. Igazság-e az, hogy egy alkotmányosan berendezett államban, egy államban, a melyik azt akarja, hogy összes alkotmányos jogai biztosíttassanak, egy ilyen törvény miatt igy szenvedjen egy ember ? Szükséges-e egyáltalában, hogy ez megtörténjék? A miniszter ur beszélt a horvátországi alkalmazottakról, beszélt, hogy a vasúti szolgálatban is vannak horvátok, — erről nincs kétség — csak azt nem tudom, hogy hányan vannak. A miniszter ur ezt nem emiitette, de mondjuk, hogy abból a 7800-ból legfeljebb 4000 van. Hol vannak ezek az emberek alkalmazva, kérdem én önöktől? Ott, hol a pufferek dolgoznak, ott, hol a legtöbb baleset történik. Ennek az embernek tudnia kell horvátul, de ezen törvényjavaslat szerint tudnia kell magyarul is, fizetés czimén pedig majdnem semmit sem kajx Én azt hiszem, nem fog találkozni egyetlen miniszter, nem fog találkozni egy igazgatóság sem, a melyik hajlandó lenne egy ilyen embert áthelyezni Horvátország egyik végéről Magyarország szélső határára. Ez oly ember, a kinek kevés fizetése van, a ki nem tud sokat keresni, a kinek ezen törvényjavaslat indokolása szerint a vasúti igazgatóság engedélye nélkül még az se szabad, hogy gyám legyen. Mit akarnak ettől az embertől? Mit akarnak ettől az embertől, a ki, mindamellett, ezzel a törvényjavaslattal abszolúte semmiféle jogot nem nyert, csak szörnyű nagy kötelességet és felelősséget. Tőle azt kívánják, hogy semmiféle külön foglalkozása ne lehessen magának az igazgatóságnak esetleges engedélye nélkül, és igy felelősek az ő házbelijei is, a kik együtt laknak vele, ha szocziális tekintetben tesznek valamit az ő helyzetének javítására az igazgatóság engedélye nélkül. Én, uraim, mindazt, a mi a miniszter ur expozéjában mondatik, jól értem, s előttem, mint ember előtt, a ki tudja, hogy ilyen törvényes határozmány túlhatalmassága mit jelent, érthetők a miniszter azon szavai, hogy az ember szabadsága meg fog védetni, de ez a törvényjavaslat ezt nem rendeli, holott a bíróságoknak hozzája kell alkalmazkodniok, az igazgatóságoknak kell hozzája alkalmazkodniok, mig a miniszter ur beszédje a vasutasok jó részének okozott elég erős sebre csak enyhe és kellemes balzsamként hathat, de nem hiszem, hogy ez a balzsam a sebet be fogja gyógyítani. A miniszniszter ur szavai biztosítékot képeznek arra, hogy az ő minjszterkedése alatt talán nem ezen törvényjavaslat szerint fognak eljárni. Kossuth miniszter és az ő szavai biztosítékot képeznek arra, hogy az ő szavai végre fognak hajtatni, hogy végre fognak hajtatni az ő eszméi, azonban, uraim, ki biztosítja önöket arról, hogy második Fejérváry- vagy Héderváry-miniszteriumot nem kaphatnak. (Nevetés és zaj a horvátoknál és a magyaroknál.) Biztosítékaink nincsenek, hogy azt újból megkapni nem fogjuk, de, uraim, Kossuth miniszternek ez a kijelentése biztosítékot kéj>ez arra nézve, hogy az eddig tanúsított emberbaráti szeretetet alkalmazottjai irányában továbbra is fogja tanúsítani. De minden miniszter ember, és minden ember van alávetve a változás természettörvényeinek, mig a minisztérium éppenséggel van alávetve mindenféle változásoknak, s sokkal átmenetibb lehet, mint egyes emberek. Azért azt hiszem, hogy jó volna szemügyre venni mindezeket az intézkedéseket, nem miattunk horvátok miatt, hanem miattuk, magyar fiaik és magyar gyermekeik miatt, és hogy esetleg megváltoztassák az, a mi még megváltoztatható. Uraim, én ezeket a kifejtéseimet befejezhetném, s be is fejezném, / hogy ha nekem a 4. §. és a 6. §. nem fájna. Én fel fogom önöknek olvasni a 6. §-t, hogy tájékozódjanak, miről van szó. (Mozgás. Hangok. Halljuk! A néppárt soraiban: Halljuk! Olvassa): » Tisztviselői állásra, a mennyiben műszaki, jogi, államtudományi vagy orvosi képzettség nem kívántatik, csak olyan egyén alkalmazható, a ki legalább valamely főgimnázium, főreáliskola vagy ezekkel egyenrangú tanintézetben végbizonyítványt (érettségi bizonyítványt) nyert és a vasúti tisztképző tanfol}am vagy ennek helyébe lépő intézet szabályszerű elvégzésével az előirt képesítő vizsgát is sikerrel letette. A műhelyi szolgálathoz tisztviselővé oly egyén is kinevezhető, a ki a felső ipariskolán végbizonyítványt nyert s az előirt gyakorlati szakvizsgát sikerrel letette. A műszaki képzettséget igénylő szakszolgálathoz csak az nevezhető ki, a ki műegyetemet végzett s a kinek abból a szakból, melynek ismerete az illető állásra megkívántatik, oklevele van.« Ezek, uraim, olyan határozmányok, melyek kifogás alá nem eshetnek; én azokat csak azért említem, hogy hathatósabban kitüntessem azt, a mi ez után következik. A továbbiakban ebben a szakaszban mondatik (olvassa): »A jogi vagy államtudományi képzettséget igénylő szakszolgálathoz a teendők természetéhez képest hazai ügyvédi oklevél, jogtudományi vagy államtudományi tudorság, de legalább is a jogi és államtudományi tanfolyam szabályszerű bevégzése és | vagy a jogtudományi, vagy az államtudományi I államvizsgálat sikeres letétele követeltetik.«