Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.

Ülésnapok - 1906-171

143 emelésben, de valamit mégis kapnak ebben a törvényjavaslatban, — nevetni való — ha nem is fizetésemelést, akkor azt, hogy a büntetéseknél ugy járnak el velük, mint hivatalnokokkal. A büntetésnél hivatalnokok, a fizetésnél munkások, a kiknek nincs joguk magasabb igényre. Szeretném tudni, vájjon Szterényi ur, a mikor fogalmazta ezt az »indokolást«, gondolt-e sokat ezen javaslat második szakaszára is. Kossuth miniszter ur az elégedetlenekről ugy nyilatkozott: »Ezek nyughatatlan szellemek, a kik sehol sem találják helyüket, a kik nem tudnak megelégedni, űzik dolgaikat most itt, most ott s nyugtalanítják a lelkeket.« Én azt tartom, hogy Kossuth miniszter ur nagyon optimisztikusan fogja fel ezt a dolgot, midőn a hibát másutt keresi, és nem ebben a tör vény j avaslatb an. Uraim, a munkások nem kapnak semmit. Most nincs kezemnél a tisztviselők és egyéb alkalmazottak fizetésének rendezésére vonatkozó javaslat, de tudom, hogy abban a javaslatban a magasabb és legmagasabb állásoknál nagy emelések vannak. 5000 koronát is kapnak ezzel a javaslattal, mig azon alacsonyabbaknál, a kik nem végeznek a vasútnál igen fontos munkát, oly messze mentek, hogy fizetéseiket le is szállították. Itt van tehát a nyugtalanság indoka, itt kell keresni az ezen javaslattal való elégedetlenség okát azoknál a kisebb embereknél, a kik nem látnak benne semmi javítást, sőt némely szolgálatnál a fizetést le is szállítják. Meg kell vallanom, hogy én ezen igen csodálkoztam. De midőn láttam azt, hogy mikép van megalkotva a 2., 4. és 6. §., akkor lassanként eloszlott az én csodálkozásom, és megértettem, hogy az államtitkár ur miért volt rajta, bogy mi ne kapjuk kézhez ezeket a törvényjavaslatokat, miért mondta nekünk: félünk ettől meg attól. (Nevetés a horvátok Teözt.) Megértettem, hogy az államtitkár ur miért nem engedte meg, hogy mi a javaslatot tíz órakor kapjuk, hanem csak negyed tizenkettőkor, midőn Pesten már az összes újságírók közt ki volt osztva. Az államtitkár ur attól félt, hogy mi képviselők el fogjuk árulni a hivatalos titkot, a midőn az újságírók a sajtó utján elterjesztették már az egész világon. Ez az eljárás megtanított engem arra, hogy semmin se csodálkozzam ebben a törvényjavaslatban, sem a második, sem a negyedik, sem a hatodik, sem a harminczharmadik, sem az ötvenedik szakaszon. Magával a törvényjavaslattal való elbánás, — én nem tudom, de azt hiszem, hogy a horvát miniszternek ebben nem sok része volt — és Szterényi államtitkárnak eljárása ezen javaslat előterjesztésénél olyan volt, a milyennek nem lett volna szabad lennie. Ezért Tuskán Grga képviselőtársam indítványa, melyet a törvényjavaslat bizottsági tárgyalása alkalmával tett, hogy az egész javaslat visszaadassék, átdolgoztassék és egy szabadelvű, nem pedig ilyen reakczionárius javaslat terjesztessék elő, teljesen jogosult volt. 0 kívánságát az állami alaptörvényre, az 1868. évi I. illetve XXX. törvény czikkre alapította, a mely egyaránt kötelezi ugy Magyarországot, mint Horvátországot, és azt kívánta, hogy a javaslat visszautasittassék, mert nem respektálja ennek az állami alaptörvénynek intézkedéseit. Én ma csatlakozom ehhez az indítványhoz, de azon indokokból, a melyeket előadtam, már mint ember, a ki a haladó-párthoz tartozik, nem szavazhatok erre a törvényjavaslatra, mert, ha olyan javaslatra szavaznék, mint a milyen ez, még mutatkoznom sem volna szabad Horvátországban. Lorkovics Iván: (Ugy van! Nagyon jól van!) Surmin György: Vegyék figyelembe, hogy ezek a rendelkezések, a melyeket csak futólag megérintettem, kétségtelenül sértik az emberi jogokat, sértik a magyar állampolgárok jogait, sértik a horvát állampolgárok jogait, sértenek oly jogokat, melyek eddig törvény által biztosítva voltak. Meg kell említenem még néhány szakaszt, mert igen karakterisztikusak. Nem akartam őket idézni, az előbbi szakaszok mellett azon kivételes körülmények miatt, de az indokolás megérthetese és informáczió okából mégis fel fogok sorolni belőlük némely rendelkezést. A 15. §. 2. bekezdése így szól (olvassa) : »Szolgálati érdekből az alkalmazott bármikor áthelyezhető.« Okom lett volna figyelmemet ezen szakaszra irányítani, már azért is. mert azok a rendelkezések, melyek a társulatok megerősítésére, meg nem erősítésére, és megszűnésére vonatkoznak, a szakasz ezen rendelkezése folytán teljesen illuzóriusokká válhatnak, de Horvátországra való tekintettel meg akarom említeni, mi származhatik ebből. Uraim, Kossuth miniszter ur előadta itt, — én ezért nagyon hálás vagyok neki — hogy Horvátországban körülbelül 7800 alkalmazott van összesen. Uraim, ebből a 7800 alkalmazottból mondja ő, van 1962 magyar, a ki horvátul beszél, összesen pedig 5400 vasúti alkalmazott van Horvátországban, a ki egyáltalában horvátul beszél. Ha figyelembe veszszük, hogy 7800 alkalmazottból 5400 horvátul beszél, magyarázzák meg nekem, kicsoda akkor az a 2400, a ki nem beszél horvátul ? Megfelel-e akkor ezen törvényjavaslat a törvény követelményeinek, igen, vagy nem ? Uraim, figyelembe véve az egyesülési jogot, figyelembe véve az általam előbb felolvasott 15. §. rendelkezéseit, kérdem, kit fog igen érzékeny büntetés érni, a mennyiben beleütközik ezekbe a rendelkezésekbe. Ha egy magyart át fog helyeztetni Magyarországba, ez rá nézve közömbös tesz, a különbség rá nézve csak az lehet, vájjon