Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.

Ülésnapok - 1906-171

138 Emiitettem, hogy ezért a 327 kilométerért senki más, csak a horvát kincstár fedezte a szükségletst. De uraim, ez még nem minden. Ugy Horvátországban, mint Magyarországon van egy vasút, a melyet ugy hínak, hogy »Déli vasut«. Erre e vasútra az állam semmit sem áldozott; mert azt egy társasáság építette. Vannak aztán helyi érdekű vasutak. A helyi érdekű vasutakhoz az állam csak annyival járult hozzá, a mennyit a postaszállitás igényelt. Az állam, uraim, Horvátország részére — a mennyiben adataim teljesen pontosak — összesen 150,603.319 koronát adott ki. Van nekünk egy határőrvidéki alapunk. Ez az alap nem kapta meg még mindazt, a mi a legmagasabb királyi leiratban neki szánva volt. Ebből a határőrvidéki alapból ez ideig 43,400.445 korona adatott ki vasutakra. A törvényhatóságok és községek részéről Horvátországban 5,983.800 korona lett kiadva, magánosok részérő] — a kikre senki sem mondhatja, hogy ezen bejegyzett vasúti czégnek részvényesei, és ilyen magános sok van ugy Horvátországban, mint Magyarországban — 15,274.760 korona fektettetett bele vasúti építkezésekbe. Más pénzügyi operácziókkal, részvények és kötvények kibocsátásával és így tovább, Horvátországban összesen 63,218.800 korona gyűlt össze. Adják össze ezeket a számokat s akkor aztán mondják meg, van-e jogunk ezen bejegyzett vasúti czég alkalmazottaitól megkövetelni a horvát nyelv tudását. Szeretném tudni, ki lenne képes ezt igazolni és bebizonyítani, nem is tekintve az egyes törvényszakaszokat és a törvényre való hivatkozást egyáltalában. Mikor a vasutak kiépítésére a mi pénzünkből annyi beruházás történt, s majdnem megfelezzük a terhet az állammal, jogunk is van megkövetelni a horvát nyelv tudását, de nem ugy, a mint azt Josipovich miniszter ur kívánja, hogy horvátul »is« tudjanak, hanem, hogy kizárólag a horvát nyelv használtassák a vasutakon. Én bátorkodom ebben a pillanatban felvetni még egy kérdést, és ez az, vájjon rendben van-e ez azon hozzájárulás tekintetében, a melyet nekünk horvátoknak a kvóta szerint, mely a pénzügyi egyezményben az összes tartozásokra nézve megállapittatott, fizetnünk kell, a midőn a tartozások vállalásánál, a mint ez törvényileg szabályozva van, figyelem fordítandó arra, hogy ép oly arányban részesüljünk a beruházásokból, a mily arányban résztveszünk a tartozások törlesztésénél. Szeretném tudni, helyes-e az, hogy eddig sohasem kaptunk és nem kaphatunk semmiféle kimutatást a forgalomról, és azon horvát pénz jövedelméről, mely a vasutak építésébe van befektetve. Kapnak ilyen kimutatásokat egyes társaságok, de, miután ezek a társaságok többnyire Magyarországon vannak bejegyezve, Magyarországon fizetik az adót. Itt nem lehet szó azon állitásnak valódiságáról, melyet egy magyar t. képviselőtársunk nekünk odavetett, hogy nincs jogunk követelni, hogy a horvát vasutakon kizárólag a horvát nyelv használtassék. Uraim, én azt tartom, hogy ilyen állítások nem származhatnak a dolgok tudásából és ismeréséből. Ilyen állitások csak ezen viszonyok ignorálásából származhatnak. Az ignorálás azután valami mást teremt, teremt egy fokot, mely lassanként a túlhatalom, erőszak bizonyos nemében tükröződik vissza, s akkor mérvadó, mert én igy akarom, igy kell lennie tekintet nélkül a jogra és a törvényre. Én soha senki számára sem követelhetném azt, hogy vele igy bánjanak el; én azt tartom, ha a horvát viszonyokat itt jobban ismernék, hogy akkor azok az urak is, kik jelen pillanatban nagy ellenfélnek tartanak, másképen ítélnének fölöttünk, és hogy ezen vasúti pragmatikában elismernék kívánalmainknak jogosultságát és igazságosságát. Uraim, én itt viszonyaink nem ismerését említettem. Sajnálom, hogy ezt magyarul is nem mondhatom itt, mert horvátul beszélek, mert ez talán mégis hathatna az államtitkárra s talán a horvát miniszterre és a többi társaira, ugy hogy jogainkat belátnák. Egyébiránt hagyjuk azt, mi történnék akkor, ha én magyarul beszélnék, de én mégis horvátul fogom folytatni, hogy beigazoljam azoknak a kifogásoknak jogosulatlan voltát, melyeket a túlsó oldalról, még pedig épen a demokrata oldalról, vetettek szemünkre, hogy mi semmi egyébbe, mint állam] ogi kérdésekbe nem avatkozunk. Nem az a képviselő ur, a ki ezt bizonyos keztyüként vetette oda nekünk, késztetett erre a kérdésre ; én erre a kérdésre az első pillanatban, olvasva ezt a törvényjavaslatot horvát fordításban, gondoltam, s csodálkoztam, hogy olyan országban, a mely nagyra van szabadságával, a mely igyekszik, hogy a maga számára minél több szabadságot szerezzen, és a melynek joga van erre, hogy ilyen országban miként létesülhet egy ilyen törvényjavaslat. Nekem már az első pillanattól fogva furcsának tetszett ez az eljárás. Május 13-án osztatott szét ezen tisztelt házban ez a törvényjavaslat. Mi horvátok tiz fordítást kaptunk, én pedig ezt követőleg még egynéhány nap múlva sem bírtam megkapni a magyar szöveget. A szöveg annak indokolása miatt, a mi magyarul »indokolás«-nak mondatik, érdekelt. Én épen az indokolás miatt egyrészt meglepődtem azért, hogy azt előlünk rejtik, másrészt pedig, midőn azokat a szakaszokat illetőleg, melyek engem érdekeltek, az indokolás fordítását megkaptam, még jobban ábrándultam ki Szterényi államtitkár gondolkodásán, hogy az állampolgár tekintetében s egyáltalában az ember tekintetében ilyen reakczionárius törvényjavaslatot szerkeszthetett. (Ugy van !) Supilo Ferencz: Csakugyan reakczionárius törvényjavaslat. (Nagy taps a horvátoknál.) Surmin György : Engedelmükkel ki fogom fejteni annak reakczionárius voltát, a mely ezen javaslatban előttünk ki van téve. Sajnálom, hogy nem olvashatok magyar nyelven, mert nem szeretném, hogy ha valaki nevetne rajtam, minél-