Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.

Ülésnapok - 1906-171

126 171. országos ülés 1907 június 10-én, hétfőn. kell őket ? Mert ha nem kell díjazni, akkor az ügy­véd ellen soha sincs kifogás, akkor szép és érdemes munkát végez ; (ügy van !) ha azonban díjazni kell, akkor az is szidja a végén, a leinek érdekében eljárt és a kinek részére sikert ért el. (Igaz!) De mindig elfelejtik, hogy az ügyvéd a társada­lomban, közéletünkben, a múltban, a jelenben és hiszem a jövőben is mindig ott áll, a hol jogok megvédéséről van szó, és mindig exczellál abban a küzdelemben, melyet a nemzet .vívott jogai érde­kében. (Igaz ! ügy van l) És ha arról van szó ilyen nagy horderejű kér­désben, hogy a vasúti alkalmazott megvédje becsü­letét, állását, hivatalát, kenyerét, hogy akkor ne engedjük, hogy ahhoz értő ember lehessen a védője, hanem azt akarjuk, hogy válaszszon vasúti alkal­mazottat és ez a függő viszonyban lévő egyén minden jogi tudás nélkül vigye a védelmet, ez félrendszabály, (ügy van !) Kérve kérem tehát a t. kereskedelemügyi miniszter urat, hogy ha már elmegyünk odáig, hogy megengedjük a védelemben a képviseletet, hogy zugprókátorok lehessenek ott, akkor menjünk már odáig és vegyük be a törvénybe, a mint a jogállam fogalma megkívánja, hogy hozzáértő emberek, olyanok, kiknek ez élethivatása, védjék és istá­polják jogi segélylyel az illetőket. (Helyeslés.) Kettős aggodalom lehetséges ezzel szemben. Az első az, hogy nem tudjuk, hogy Horvátországra való tekintettel mit csináljunk. Hát mondjuk ki, hogy a tárgyalási nyelv magyar és ez álljon, abban az esetben is, ha horvátországi jogi kép-viselők az ottani üzletvezetőség vagy igazgatóság területén előforduló ügyekben eljárnak. Egy másik aggodalom lehet, hogy sok titkos dolog kerül szóba az ilyen eljárásnál, olyan dolog, a mely hivatalos titkot képez. Bocsánatot kérek, az ügyvédi rendtartás világosan előírja, esküt is tesz rá az ügyvéd, hogy a titoktartás az ügyvédre nézve kötelező. (Igaz !) Nemcsak a vasutaknál lévő kérdésekben lehet erről szó, de méltóztassék csak megnézni az élet minden ágában, nincs ember e házban, a ki, ha kezét a szivére teszi, nem mondaná, hogy volt ügye az életben, a hol az ügyvédi tanács segélyt, anyagi és erkölcsi hasznot hozott, de hogy ügyvéd elárulta volna azt, a mit hivatása körében megtudott, arra nem igen van eset. (ügy van !) Legyen meggyőződve mindenki e házban, hogy bárha van kivetni való ügyvéd, de a legritkább esetek egyike akár a fegyelmi hatóság, akár a bíróság előtt, hogy ügyvédet azért panaszolt volna valaki, mert a titoktartást megszegte volna. Pedig százezrekre és milliókra menő üzletek megkötésé­nél jár el az ügyvéd és csak ebben az egy esetben lehetne szó arról, hogy a titoktartást megszegné. Hiszen ha ettől tartanak, méltóztassék egy külön szankeziót csinálni : tessék kimondani, hogy foga­dalmat kell tennie a résztvevők valamennyiének, hogy a tárgyaláson történteket titokban fogják tartani. Ezzel azután meg volna oldva a kérdés. De mikor egy Kossuth Lajos, egy Werbőczy ügy­véd volt, a mikor Darányi ügyvéd volt, és több ilyen férfiak vannak, a kik a történelemben is fel­emlithetők az ügyvédek között, akkor az ügyvéde­ket elzárni a védelemtől oly kicsinyes indokkal, hogy majd elárulja a titkokat, vagy felesleges díja­zást fog kérni működéseért, ezt nem szabad. Különben is ez a szakasz a titkot nem fogja meg­védeni, mert ez erre nézve semmiféle biztosítékot nem nyújt, minthogy jogot enged annak a vasúti alkalmazottnak, hogy Írásban is védekezzék. Mit fog csinálni az illető ? Lemásolja a tanúvallomáso­kat és elviszi a fiskálishoz s az fogja neki írásban megcsinálni a védelmet, (ügy van! ügy van!) Ezzel csak azt érjük el, hogy a szóbeliség helyett Írásbeliséget hozunk be az eljárásba. (Igaz! ügy van !) Volna még valami, a mire megjegyzést kíván­nék tenni, s ez a sztrájkra vonatkozó szakasz. Én a sztrájkot, ha szerzett jogokat nem sért, ha nem megállapodásellenes, megengedettnek tartom azért, mert mindenki megszabhatja a maga mun­kájának bérét, abban szerződésszerűleg megálla­podhatik. Ellenben a sztrájkok kinövése, a bojkott, a zárlat többféle neme, már meg nem engedhető. Nálunk, sajnos, a viszonyok odafejlődtek, hogy már nem kenyérkérdés, hanem hatalmi kérdés lett a sztrájk a vezető egyének műveletlensége miatt oly esetekben is, midőn arra abszolúte szükség nem volt. Emlékezetünkben élhet még a gázgyári sztrájk. Ez azért támadt, mert egy pár keresztény szocziálista is volt köztük. Vagy ott van a Törley-féle eset, a mely napirenden van, a kinek nekimennek és minden ok nélkül boj­kottálják, csak azért, mert egy pár pinczért nem alkalmazott. Bojkott alá helyezik az összes ven­déglősöket és kávésokat és szorítják valamennyit arra, a mit ők elhatároznak. Tudok esetet, hogy ha valaki kilép a szakszervezetből, akkor bojkott alá helyezik az illetőt. Odáig jutottunk már, hogy nincsen semmi bizonyosság. Emlékezzünk a nagy nemzeti küzdelem idejében a nyomdászok sztrájkjára. Akkor valóságos czenzurát alkalmaztak. Nem tudom, hogy azok a megállapodások, Írásba foglalt szerződések fennállanak-e ma is, de mindenesetre tenni kellene ellene, mert ha sajtószabadságról gondoskodunk, akkor ki arra van hivatva, hogy kiszedje a szöveget, nem bírálhatja felül, hogy mit szedjen ki és mit ne szed­jen ki. Emiitettem, hogy a közfunkczióknál nem tar­tom megengedhetőnek a sztrájkot. Miután a vas­utakat ilyen közfunkeziót teljesítőnek tartom, itt sem tartom a sztrájkot megengedhetőnek. Ám ez a szakasz sem, de semmiféle szakasz sem fogja megakadályozni a sztrájkot, ha annak szüksége egy nagy kérdésben adott viszonyok között előáll, de megakadályozza azt, hogy könnyelműen, meg­gondolatlanul, csekélyebb hatalmi kérdésekért sztrájkba lépjenek az érdekeltek. Engem, midőn a vasutasok sztrájkja volt, az utolsó napokban felvittek közéjük. Mondhatom, szánalmas látvány volt. Egy mozdonyvezetőt le-

Next

/
Thumbnails
Contents