Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.

Ülésnapok - 1906-170

106 nemzete van, saját külön területe van, a mely területen megvan törvénynyel biztosított s a magyar királyság részéről elismert az a joga: kizárólag a horvát nyelvvel élni. A magyar királyság területén a magyar nyelv érvényesül, a mint ez az 1868:XLIV. t.-czikkbe van iktatva, és ép ugy, mint a magyaroknak joguk van saját területükön csupán a magyar nyelvet használni, ép ugy törvénybe van iktatva a kiegyezésben, hogy a horvátoknak is megvan a joguk, az ő területükön, mely pontosan körül van irva, kizárólag a horvát nyelvet használni, és pedig nemcsak külön önkormányzati ügyeikben, hanem azon ügyekben is, a melyek a kiegyezésben közösöknek vannak elismerve; különösen a közös minisztériumoknál szolgáló közös szerveknél a horvát nyelv a hivatalos nyelv Horvátország területén. Engedjék meg uraim, hogy a közvélemény kedvéért, a melyik ezeket a viszonyokat talán nem is kiséri elég figyelemmel, felolvassam ezeket a szakaszokat, hogy megtudja, miként van ez törvénybe iktatva, és azután ehhez tartsa magát. A kiegyezés 56. §-a következőképen szól (olvassa) : »Horvát- és Szlavonországok egész területén ugy a törvényhozás, mint a törvénykezés és közigazgatás hivatalos nyelve a horvát.« Az 57. §. igy szól (olvassa): »Dalmát-, Horvát- és Szlavonországok határai között a közös kormányzat közegeinek hivatalos nyelvéül szintén a horvát nyelv állapittatik meg.« Én azt hiszem, hogy a közös állami alaptörvények ezen rendelkezései oly világosak, hogy magyarázatra nem szorulnak. Nincs szükség sem azokra az egyes bizottságokra, a melyek a kiegyezést megalkotják, nincs szükség arra sem, hogy a magyar királyság a maga részéről bizottságot válaszszon, sem arra, hogy a horvát királyság valamely bizottságot válaszszon, a melyik ezen világos törvényes intézkedésnek magyarázatába egyáltalában belebocsátkoznék. A horvát nyelv a horvát királyság területén nemcsak a horvát autonóm közegek részére van biztosítva, hanem törvénybe van iktatva a közös kormánynak összes közegei részére Horvátország területén. Ha tovább megyünk, akkor ezen állami alaptörvényben meg fogjuk találni azt is, hogy a horvát nyelv a koronánál is megtalálja a maga törvényes védelmét. Hogy e tekintetben mindenki tisztában legyen, fel fogom olvasni, a mennyiben erre a tárgyra vonatkozik, a 2. §-t, mely igy szól (olvassa): »E koronázási hitlevél eredetije, a magyar szöveg mellett horvát nyelven is szerkesztendő, Dalmát-, Horvát- és Szlavonországoknak is kiadandó, s abban Dalmát-, Horvát- és Szlavonországok épsége és országos alkotmánya is biztosítandó.« Midőn tehát az eredeti királyi hitlevélben a horvát nyelvet kell használni, és midőn ezen hitlevélben biztosítani kell a horvát királyság területi épségét, s midőn ebben a hitlevélben biztosítani kell a horvát és sziavon királyságok alkotmányát is, ebből világosan következik, hogy a közös kormánynak nem szabad elzárkóznia ezen törvényes intézkedés elől. Midőn a horvát nyelv a legmagasabb trón előtt is a hivatalos nyelv jelentőségével bír, akkor azt tartom, hogy a közös horvát-magyar minisztériumoknak is tisztelniük kell azt. Engedjék meg, hogy ezenkívül ezen állami alaptörvénynek egyéb rendelkezéseire is hivatkozzam, a melyek a nyelvről szólanak, ilyen az 59. §., mely a nyelv tekintetében következőképen rendelkezik (olvassa): »Megállapíttatik továbbá, hogy ezen országok képviselői ugy a közös országgyűlésen, mint a delegáczióban is a horvát nyelvet is használhatják.« Szent ereklyének tekintették ezt a horvátok, midőn a magyarokhoz közeledtek, szent ereklye volt ez számukra, és a horvát királyság országgyűlése meg is hagyta az illető bizottságnak, hogy az ő horvát nyelvét szent ereklyeként védje, őrizze és oltalmazza. Ezt elismerte a magyar királyság is, mert ezt a törvényes rendelkezést, melyet az előbb felolvastam, elfogadta. Ha tehát ez igy van, ha ezek a rendelkezések oly világosak, hogy magyarázatra nem szorulnak, akkor azt tartom, hogy a vasúti szolgálati pragmatikára vonatkozó és előterjesztett törvényjavaslatnak is tisztelnie kell ezeket a törvényes rendelkezéseket, s nem volna szabad bántania ezeket a gyöngéd érzelmeket, nem volna szabad bántania érzékenységét egy nemzetnek, nem volna szabad bántania a horvát nemzetnek saját nyelve iránt érzett szeretetének legszentebb érzelmeit, a mely nyelv ime megőriztetett ezen állami alaptörvényben is. Miután idéztem, a közös állami alaptörvénynek törvényes rendelkezését, a melyek világosan igazolják a horvát nyelv jogát Horvátország területén, elkezdve a fényes koronától egészen a legutolsó hivatalnokig, és pedig ugy az autonóm, mint a közös kormány hivatalnokainál, össze fogom hasonlítani az előterjesztett törvényjavaslatot ezekkel a rendelkezésekkel, hogy lássuk, mennyiben ütközik, illetőleg mennyiben sérti ez az állami alaptörvényt, s mennyiben akarja azt megváltoztatni. A vasúti szolgálati szabályzatra vonatkozó törvényjavaslat 4. §-a igy szól (olvassa): »A vasutak szolgálatába csak oly egyén vehető fel, a ki: a) magyar állampolgár és a magyar nyelvet bírj a.« Itt tehát kifejezetten követeltetik, hogy minden hivatalnok, ki a vasutaknál van alkalmazva, a melyek a közös alaptörvény szerint kell,.hogy közös horvát-magyar ügyet képezzenek, tehát horvát-magyar vasutak, mondám, minden hivatalnoktól kivétel nélkül megkívántatik a magyar nyelv tudása. Ebből következik, hogy