Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.

Ülésnapok - 1906-151

151. országos ülés 1907 április 29-én, hétfőn. 83 a hatalom birtokából azokat, a kik akkor épen benne voltak, hogy maguknak érvényesülést szerezhessenek: ez volt a czél. Hiszen lehet szemrehányáskóp mondani a függetlenségi pártnak, hogy mi is bemegyünk most abba az általunk elitélt intézménybe. Hát igen, mi is bemegyünk, mint bemennek — hogy egy talán túlzott hasonlattal éljek — a rendnek tisztességőrei azokba a homályos helyiségekbe, a hol nem mindig nyilt kártyákkal játszanak, hogy befalazzák a homályos helyiség bejáratait, és nyilt levegőre vigyék az ott rejtőzőket mert csak a nyilt ellenőrzés ésjía parlamenti életnek tiszta fuvallata az, a mely meggyógyítja azokat a beteges állapotokat, a melyek ezen a téren előállottak. Mi, t. képviselőház, ebben a nehéz munkában, mely ránk vár, segitségül akarjuk hivni mindazon politikusokat, mindazon kiváló hazafiakat, a kik ebben a küzdelemben eddig is velünk voltak; mi őket is meg akarjuk győzni, hogy nyilt szemmel lássák már ezeknek az intézményeknek káros és hátrányos voltát; lássák, hogy más elé, mint a parlamentnek nyilt birálata elé nem tartozhatik ilyen nagy terhek és költségek elbirálása, a milyenekről itt szó van. Tőlünk itt kívánják, hogy megszavazzunk zárszámadásilag igazolt tételeket, a melyek 8 millió koronát igényelnek, hitelekben igényelt 47 millió koronát, póthitelekben 54 milliót, rendes költségvetésekben 94 milliót és nekünk nem állanak rendelkezésünkre, nem feküsznek előttünk azok a költségvetések, nincsenek kiosztva egyik képviselőtársunknak sem és igy nem birálhatjuk el, mik azok a zárszámadási, póthiteli és rendes költségvetési tételek. Már a költségvetéseknek teóriájával, a parlamentnek szuverén jogával is ellentétben van. hogy ezeknek megszavazását kívánják egy oly testülettől, a melyiknek a felülbirálatra és összehasonlításra nézve nincsenek a kellő adatok birtokában. T. képviselőház! Akárhogy alakul a helyzet, azt hiszem, ezek a dolgok meggyőzhetnek mindannyiunkat arról, hogy ezeket az intézményeket ebben az állapotban nem lehet fentartani, hanem át kell tenni az országot érintő terhek elbírálását ide, a hova valók, a magyar parlamentnek szine elé, (Helyeslés balfelöl.) mert mi akkor ezen előterjesztéseket közös erővel és legjobb tudásunkkal megbíráljuk és az ország teherviselési képessége szempontjából elintézzük és ezzel megszűnik majd az az intézmény, a mely, meglehet, hogy a legnemesebb intencziókkal lett megteremtve, de kifejlődésében és elfajulásában a magyar parlamentnek örökös szégyenfoltját fogja képezni. (Ugy van ! Ugy van! balfelöl.) Még csak egy észrevételt akarok tenni idevonatkozólag, a mi szintén ezekkel a költségekkel áll kapcsolatban. Láttuk azt, hogy midőn az ország ilyen nagy teherviseléssel van a hadügyi téren sújtva, akkor a mi minisztereink, különösen a kereskedelemügyi miniszter ur, Kossuth Ferencz egész harezot folytatott a közös hadügyi kormánynyal és szerződésszerű megállapodásra is jutott vele, hogy az általunk viselt terhekből miféle összegek lesznek Magyarországon felhasználandók. Mikor azután ezen Írásbeli megállapodás létrejött, akkor az illető közös miniszter rögtön egy más megrohanásnak lett kitéve. Az osztrák kereskedelmi miniszter az osztrák delegáczióban szintén megtámadta őt, tőle egész másnemű nyilatkozatot sajtolt ki, a mely nyilatkozat nem fedezte a velünk kötött szerződésnek teljes tartalmát. Ebből egészen illojális formában megindult a két kormány, a két delegáczió között való akczió, hogy vájjon Magyarország az általa fizetett közösügyi költségeket mennyiben van jogosítva Magyarország területén, Magyarország ipari czikkeibe való befektetés által felhasználni. Méltóztatnak elképzelni ennek nemcsak nagy kontrasztját, de teljesen abszurd voltát is egy állami életben, hogy itt 150 millió korona évi teherre menő áldozatot hozunk mi a saját hadügyi kiadásainkra és akkor ezeknek felhasználása, más, talán okosabb emberekre van bizva, mint Magyarország kormányférfiai ? Mi kénytelenek vagyunk ezeket az összegeket egy idegen állam fővárosába küldeni és egy idegen állam fővárosában székelő hatóságok vannak jogosítva felhasználni a mi millióinkat arra, hogy azokat a mi hadseregünk gombjaira, czipőire, ruhájára, szénájára, zabjára és Isten tudja mire fordíthassák. Hát nem bírjuk mi ezeket a mi adminisztrácziónkkal elvégeztetni, nem tudjuk a kormányunk keze által ép ugy elvégeztetni, sőt bölcsebben és okosabban, mert a mi országunk érdeke és saját viszonyaink szerint intézzük el azokat ? Hiszen lehet szólni arról és lehet valakinek vágyódása és felfogása, hogy mindkét állam hadserege azonos elvek szerint igazgattassák, irányittassék a vezénylet, vezérlet és belszervezet dolgában; de hogy abban a felfogásban éljen valaki, hogy ez a hadi felszerelési és az ellátási tárgyak beszerzése és kielégítése tekintetében is szükséges, a melyeket az ország adminisztrácziójában ugy is ezer és ezer millióban elvégeztetnek, azt nem hiszem, hogy bárki is vallhassa és hihesse. Mert ezek olyan prózai, elemi dolgok, a melyeket minden állam, nem egy busz milliónyi főből álló nemzet, de még a legcsekélyebb is magának tart fenn, hogy azon kiadásokat, a melyeket nagy erőfeszítéssel, talán anyagi ereje utolsó foszlányainak felhasználásával eszközöl, a saját adminisztrácziója és állami közegei, által kezelhesse és láthassa el. (Igaz! Ugy van! balról.) Éz egy olyan követelmény, a melytől soha semmi körülmények 11*