Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.

Ülésnapok - 1906-151

07 április 29-én, hétfőn. 82 151. országos ülés Í9( viselőház ezen pacijain, hanem minden gondolkozó ember Magyarországon másnak nem tulajdonithatja, mint hogy ezen közös intézménynek felügyelete és ellenőrzése olyan szervezetre volt bizva, a melyhez fűzött reményei az országnak egyáltalában nem teljesedtek. A legnagyobb idealizmussal állapították meg az akkori alkotók, ezt nem vonom kétségbe, hiszen a törvényes intézkedések ugy voltak kontemplálva, hogy minden évben újonnan alakitja az ország ezen bizottságot, a mely felfrissülve, a kutatás vágyától áthatva ellenőrzi azokat a kormányzati közegeket, a melyek ilyen nagy összegek felett rendelkeznek. Azonban mi lett a tapasztalat? Gondosan elzárva a nyilvánosságtól, lehetőleg mindig ugyanazon egyéneknek beválasztása által ez a szerv teljesen visszafejlődött, mondhatnók egy magas iskolájává fejlett ez az udvaronczkodásnak, a hol intrikával, a pártok belső életében való túlsúlyra vergődéssel, felüligéretekkel és minden egyéb által akart az egyéni érvényesülés utat törni magának. Szomorúan tapasztaltuk, a kik ellenzéki részről benn voltunk, hogy lássuk belső működését is ezen szervnek, hogy mikor az országban a legkínosabb anyagi és gazdasági élet fejlődött ki, mikor megindult a gazdasági erők hanyatlása és pusztulása, mikor a keresők és munkaerők egész tömegei hagyják el az országot, és mikor intézkedések volnának szükségesek ipari és gazdasági életünk fellendítésére, akkor a delegáczióban hangok merültek fel olyan egyének részéről, a kik már kiszámították azt a hatást, a melyet a hatalmon lévő miniszterek háta megett elérni igyekeztek, hogy hatalomra juthassanak. Ezek azt mondták, — szégyennel gondolunk még ma is rá — hogy Magyarország részéről azon áldozatok, a melyeket katonai téren hoztunk, nem érik el azt a mértéket, a mely a nemzetnek kötelessége és a melylyel az országnak a hadi felszereléshez hozzá kellene járulnia. És méltóztassék megnézni a számadatokat e tekintetben, hogy milyen téves és megalázó felfogás volt az, hogy a hadügyi téren nem tartottunk volna lépést a költségek tekintetében. Csupán egypár szóval akarom ezt érinteni. Most csak az utolsó 20 évnek adatai állanak közelebb rendelkezésemre. 1881-ben a hadügyi költségek öt évi átlaga 264,868.000 koronát tett ki; tiz év múlva, 1893-ban 304,370.000 koronát ujabb tiz év múlva, 1904-ben 414,094.000 korona volt az az összeg, melyet a két államnak fedeznie kellett. Tehát 20 év alatt 264 millió koronáról 414 millió koronára emelkedtek a katonai terhek ugyanakkor, mikor az a vád hangzott el, hogy a katonai terhek emelésében nem tart az ország kellő lépést azon igényekkel, a melyek e téren a nemzettel szemben méltán emelhetők. Ha csak Magyarország terheit nézem a közös kiadások tekintetében, a Magyarországra eső közös kiadásoknak, melyeket a zárszámadás szerint fizetnie kellett, tiz év alatt a következő progresszivitását látom. 1893-ben még a Magyarország által fizetett összeg kitett 59,330.000 koronát, az 1896—1900-iki átlagban ez 71,781.000 koronára, az 1901—1905-ik átlagban pedig már 92,831.000 koronára rúgott. Tehát tiz év alatt 1893-tól, midőn 59 millió volt, 1905-ig, mikor 91 milliót tett ki, 30 millió koronával több, vagyis 50°/o-kal növekedett az az összeg, melylyel Magyarország a hadügyi költségekhez hozzájárult. Azt hiszik talán, hogy a vámok tekintetében is az országra nézve kedvezőbb kialakulás állott be? Mert ebben a vámok utján beszedett összegek nincsenek benn. A vámoknál ugyanaz a progresszivitás állott elő. A vámemelkedésnek örülni kellene, ha ezen összegek a magyar ipari élet fejlesztésére szolgáltak volna, de midőn a vámok idegen állam iparának védelmére szolgálnak, ez részünkről ujabb teherviselési tételt jelent. (Igaz! Ugy van!) A kereskedelemügyi miniszter ur volt szives ezt tanulmány tárgyává tenni és kimutatni, hogy e tekintetben Magyarország ipari fogyasztása nagyobb összeget tesz ki, mint a mennyi a vámbevételekből kvóta arányában rá esik. De ezen vámbevételek is micsoda rapid emelkedést mutatnak! 1881-ben a közös vámbevételek átlag 22,286.000 koronát tettek ki; 1891-ben, tehát tiz év múlva, 102 milliót, 1904-ben pedig 141,185.000 koronára mentek a közös vámvonalon beszedett vámösszegek. 1881-től 1904-ig, tehát 13 év alatt 22 millióról 141 millióra emelkedtek; mértéktelenül nagy emelkedés, melyben Magyarország teherviselése szintén erős próbára lett téve. Ezt csak annak igazolására hozom fel, hogy midőn ily rapid előrehaladást tett Magyarország a közösügyi, különösen a hadügyi terhek emelkedése terén, akkor abban az intézményben melyet a közös kormányzat terén Magyarország gazdasági és politikai jogainak védelmére szerveztünk és állitottunk fel, rendszeres munkát látunk, a melyikben a hatalom előtt, az udvari politika előtt való teljes mérvű meghajlás nyilvánul, (Igaz! Ugy van! balfelöl) és a legjobb hiszemű politikusok háttérbe szoríttattak. ISTyolcztiz embernek volt ott gondja, hogy tanulmányozzon, azokat ostorcsapásokkal hajtották minél gyorsabb és gyorsabb munkára, nehogy az ellenőrzés kötelességét alaposan teljesíthessék, ellenben a többi, a kinek gondja felszabadult, ha másban nem merült is ki, kimerült azon nyilvántartásokban, melyek a különféle dejeunékre, udvari meghivásokra vonatkoztak, (Elénk helyeslés balfelöl.) s másra figyelmük sem volt, mint hogy semmi alkalmat el ne mulaszszanak, a mi közelebb viszi őket a hatalom forrásához. Nem nyíltan küzdeni az ország előtt, hanem lent aknamunkát folytatni és ezáltal kitaszítani