Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.

Ülésnapok - 1906-149

32 249. országos ülés 1907 április 26-án, pénteken. mák, a melyeknek helyessége a közgazdasági érdekre igen nagy fontossággal bir. A forgalmi és díjszabási jjolitika nagyjában megtűr szabá­lyokat, de megdönthetetlen, állandó jellegű sza­bályokat, merev formákat a díjszabási és for­galmi politikában alkahnazni nem lehet. Helyes dijszabási politika szerény nézetem szerint az. mely az ország sajátszerűségéhez, kül- és bel­kereskedelméhez, természeti fekvéséhez és az életnek pillanatig sem nyugvó változásaihoz alkalmazkodik. A vasúti díjszabás mikénti ala­kítása egyike a legfontosabb közgazdasági ér­dekeknek. Azt hiszem, hogy a kereskedelem és ipar bármily szeretete nem adja meg a jogot arra, hogy ez a dijszabási kérdés teljesen szabad­jára eresztessék. Az első magyar vasutak ter­vezése alkalmával is tárgyaltattak ezek a kér­dések és ugyanezek a szempontok voltak már akkor is irányadók, a mi csak ezen szempont helyességét bizonyítja. Az államhatalomnak a tarifára döntő befolyást kell gyakorolnia és a tarifa kezelését kezében kell tartania. Ez kifeje­zésre jut most vieziuális vasutaink építésénél az engedélyokiratban, hol a kormány mindenkor szabatosan meghatározza a díjszabások rend­szerét és beosztását, valamint a viteldijak leg­nagyobb magasságát. Az engedélyokiratban megszabatik tehát a tarifa szerkezete és a fuvardíjnak legmaga­sabb tétele. Az ügyletszabályzat pedig, a melyet a kereskedelmi miniszter adott ki, szabályozza azokat a feltételeket, melyek mellett az ekkép létesített vasúti díjszabások alapján fuvarozások eszközölhetők. T. ház! A vasutforgalmi politika ered­ményességének első és elengedhetetlen feltétele az, hogy alapját mindig a közgazdasági érdekek lehető kielégítése képezze. Ez a politika szerény nézetem szerint két részből áll. Az egyik a vasútépítés irányzatának, a másik pedig a dij­szabási politikának, a díjszabásnak megállapí­tása. A vasútépítés a forgalmi politika szem­pontjából elsőrendű, imminens fontosságú nem­zeti kérdés. A vasútépítés irányait a bel- és külkereskedelmi, közgazdasági érdekeknek kielé­tése szabja meg. A vasutaknak azon központok felé kell irányulniuk, a mely központok, hivatva vannak az ország nyers terményeinek feldolgo­zásában, ij>arczikkek fogyasztásában, azoknak közvetítésében fontos, aktiv szerepet játszani. Természetes, hogy ezen szempontok mellett fon­tos kulturális és politikai tekintetek a főváros­nak adják mindig az elsőbbséget. Ezen vasutak vonalait megjelölik azután azon vidékek, a me­lyek ezen iparcikkek feldolgozásához a szük­séges anyagot szolgáltatják az ily metropoli­soknak. Ezen törvényjavaslat apróbb javitásokat óhajt eszközölni és az államvasutaknak rend­szeres továbbfejlesztését nem czélozza. Ebből csak azt következtetem, hogy az állam az eddigi rendszert akarja tovább is fentartani és a teret a magánosok által építendő viczinális vasutak­nak óhajtja átengedni. A kormány tehát arra az álláspontra helyezkedik, hogy az állam költ­ségén csak oly vasutak építendők, a melyek úgynevezett fővonalak, a melyek közgazdasági érdekeket képviselnek, a melyek bizonyos nem­zetközi jelentőséggel birnak. A sztratégiai vas­utakról nem akarok szólni, mert ott egyenesen parancs alatt állunk. Más vasutak építése magán­vállalkozásra bizatik, magánvállalkozások által éjjittetnek azok még abban az esetben is, ha az általuk szolgált érdek a helyi érdekeket messze túlhaladja. Gyakran megtörténik, hogy a magánvállal­kozás építi azon vastiti vonalakat is, a melyek az állami vasutakkal azonos irányban haladnak, azonban az állami vasutakkal szemben utmeg­röviditést érnek el, és ha utröviditést érnek el, épen ebből a szempontból gyakran az állam­vasutaknak osztályába volnának sorozandók. A kormány a helyi érdekű vasutak építéséhez legtöbbször körülbelül 15 százalékkal járul hozzá,, (Zaj.) Átlagszámításban vehetjük ezt. Tíz száza­lék a minimum, azon felül is hozzájárult sok esetben, de azon alól nem volt a hozzájárulás. Ennek ellenében azután az állam törzsrész­vényeket kap, a melyeket a társaságok, illető­leg a viczinális vasutak engedélyidejük utolsó tiz évében törlesztenek. Van már néhány vas­utunk, a melyeknek jövedelmezősége olyan, hogy a prioritásokon kivül a törzsrészvények is ka­matot élveznek. Nagyon kevés, de van már ilyen. Ezen irányzatot mindenesetre egy körül­mény támogatja, az, hogy ily módon körülbelül 10.000 km. hosszúságú vonal lett már kiépitve. Hogy helyes-e ez az eljárás, hogy helyes-e ilyen gyakorlat, erről sokat lehetne beszélni, t. ház. Mert ha mást nem veszek, mint a finanszírozás által előálló óriási nyereséget, a melyet magánosok, legnagyobb részt kereske­delmi bankok vágnak zsebre, akkor is azt lá­tom, hogy ugyanazon jövedelem nagyon jól jönne a mi államunknak, a mi kormányunknak is, mert tudvalévő, hogy mi ma még uj jöve­delmi forrásokat keresünk és uj jövedelmekre óhajtunk szert tenni. A magam részéről egyet nem helyeselek, t. i., hogy a transzverzális jellegű vasutak ki­építése szintén magánvállalkozásra bizatik. A transzverzális vonalak t. i. oly két pontot kötnek össze, a melyek eddig csak kerülő utakon érint­keztek egymással. Ily utvonalak a helyi érdekek keretét messzetúlhaladó közgazdasági fontos­sággal birnak és épen ezen jelentőség adja az okát annak, hogy ily vonal kiépítése magánvál­lalkozásra lehetőleg ne bizassék, mert akkor az állam épen csak annyiban rendelkezik e vonalak felett, a mennyiben azokat bérbe veszi vagy bérben tartja.

Next

/
Thumbnails
Contents