Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.

Ülésnapok - 1906-161

1ÚÍ. országos ülés 191)7május 27-én, hétfon. 3Ü5 vett fel, van még egy súlyos ellenvetésem. Vonatkozik ez nevezetesen épen a családtagok gyógykezelésére és taníttatására. Én meglehetősen ismerem az életet, olyan vidékről való vagyok, a hol a gazdálkodásnak minden ága divatos, alkalmam volt látni, hogy nevezetesen a szőlővidékeken már is divattá vált a szegődéskor azt kérdezni a vinczellértől, van-e kendnek gyereke ? Miért ? Mert a gyerek természetszerűleg a szőlőben, akárhogy vigyáz az apja. akárhogy vigyáz az anyja, bizony meg nem állja, hogy néha szőlőt ne szedjen, szóval nem lehet elkerülni, hogy a gazdának valami kis kárt ne okozzon. S nagyon helytelenítem, elitélem az ilyen gazdákat, ép ugy mint azokat a pesti háziurakat, a kik kikötik, hogy gyerekes lakót nem szabad felfogadni azért, hogy ilyen dolgokat tesznek, ilyen dolgokat kérdeznek a szegődő cselédtől és quasi oda szorítják a vinczellérnek készülő embert, hogy minél kevesebb gyermeke legyen. De az élet egyszer már ilyen és ha ilyen az élet, egy törvényes intézkedésnél azokat a hatásokat is mórlegelni kell, / a melyeket az az intézkedés esetleg involvál. Én igenis attól tartok, hogy ha ezek a szakaszok, ugy a mint vannak, keresztülvitetnek, nevezetesen, ha ezek alól nem mentesittetnek a kisgazdák, és pedig teljesen, akkor ez a kérdés mind gyakoriabbá válik, s akkor az egy-gyerekrendszer veszedelme, a mely a földmives kisgazdáknál, fájdalom, az ország nagy részében már is megvan, átvitetik azon néprógiókba is, a hol még nincs meg, átvitetik a cselédekre is. Ezek azok az aggodalmak, a melyeknél fogva ezen paragrafusokból a kisgazdákat kirekeszteni és őket azok alól mentesíteni kívánom. Ez az én reakczionáris felfogásom; ez ellen a reakczionáris felfogás ellen írhatnak és beszélhetnek az urak, a mit akarnak, de én a mellett megmaradok. (Helyeslés.) A miniszter úrtól is, az államtitkár úrtól is hallottam ezeknek a dolgoknak a védelmére felhozni azt, hogy hiszen a jó gazdák ezeket a dolgokat legnagyobbrészt már önként teljesítették is, hogy a jó gazdákra ez nem szól, mert azok maguk is megtették, csak a rossz gazdákra volt a törvény tekintettel, mikor azokat is rá akarja szorítani ilyen humanisztikus intézkedésekre, a melyeket maguktól különben sohasem tettek volna meg. Hát igaza van a t. miniszter urnak. Csak egyről feledkezett meg ő is és az államtitkár ur is: hogy a jó gazdákon és a rossz gazdákon kivül még szegény gazdák is vannak; olyan gazdák is vannak, t. miniszter ur és t. államtitkár ur, a kik, ha szeretnék is, ezt a mértékét az áldozatnak meghozni, nem tudják, és ha azokat ilyen terhekkel rójuk meg, bekövetkezhetek az az eset, hogy auyagi exisztencziájuk lesz koczkára téve. KÉPVH. SAPLÓ 1906 1911. IX. KÖTET. Ezt is figyelmébe ajánlom a t. miniszter urnak. Legyen szives a szegény gazdákra is figyelemmel lenni, s őket a törvényjavaslatnak ezen terhes intézkedései alól mentesíteni, mert hiszen a jó gazdák, a kikre hivatkozni méltóztatott, a mint a múltban is megtették mindezeket a humanisztikus intézkedéseket, a jövőben is feltótlenül meg fogják tenni, s ezért nem lehet az esetleg eladósodott, rossz viszonyok között lévő szegény középbirtokos- vagy legkisebb birtokososztályt kitenni annak, hogy ilyen humanisztikus intézkedések következtében tönkremenjen. Az államtitkár urnak múltkori felszólalására kívánok egy pár szóval reflektálni ennél a kérdésnél. Azt méltóztatott mondani, hogy a humanizmusnak ez az elhárítása, a mely a gazdatársadalom körében bizonyos mértékig tapasztalható, az ő szemében kicsit furcsának tűnik fel, és attól fél, hogy olyan humanisztikus külön törvényhozás keletkezhetik az ilyen felfogásból, a mely teljesen külön speczialitás a magyar szocziáldemokráczia. Igaza van, a humanizmus ilyen áthárítása a gazdák részéről is furcsa volt, de még inkább az volt a kormányzat részéről, a mely elsősorban hivatott az összes néprótegekbe a humanisztikus intézkedéseket bevinni és a szocziálpolitikai elveket keresztül vinni. A kormány részéről talán még furcsább, hogy a humanizmusnak azt a nemét, a mely tulajdonképen akárhogy veszszük is, állami feladat, kizárólag egy osztályra kívánja áthárítani. És lesz módomban ezt be is bizonyítani, mert semmi más törvényhozási intézkedésnél ilyen messze a törvényhozás a terhek áthárításába nem ment, mint a gazdatársadalommal szemben. Újólag is hangsúlyozom tehát t. képviselőház, hogy ezt az áthárítást talán még sokkal inkább lehetne a t. kormányra adresszálni. A mi az államtitkár urnak másik megjegyzését illeti, hogy maga is belátja, maga is érzi, hogy nehéz oly törvényjavaslatot védelmezni, a mely törvényjavaslat terheket ró a gazdák vállaira; ezt az utolsó szóig aláírom. Azonban a t. államtitkár ur, azt hiszem, meg fogja nekem tenni azt a szívességet, hogy ő is elismeri, hogy a »kópviseletnél« még sokkal nehezebb feladat is van: t. i. a »fizetés«. Ha már a három-négy heti képviselet is nehézségeket okoz; mennyivel nehezebb lesz fizetni, viselni ezeket a terheket, a melyeket a gazdák vállára rak, az évek hosszú során keresztül. És még egy dologra bátor vagyok ennél a kérdésnél reflektálni, épen az államtitkár ur felszólalása folytán, a ki nagy bizalommal tekintett a javaslat humanisztikus intézkedései elé, a ki kijelentette, hogy ennek a törvényjavaslatnak a valóra váltásától várja a gazdasági békét, és azt hiszi, hogy e törvény ki fogja zárni a 39