Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.

Ülésnapok - 1906-158

228 158. országos ülés 1907 május 23-án, csütörtökön. lelkű cseléd nem él vissza ezzel a jogával, nem szinlel-e majd betegsége-t és esetleg a legrosszabb út, vagy a legsürgősebb munka idején követel fuvart, hogy őt 30—40 kilométerre hetenkót nemcsak egyszer elszállítsa? Mert nemcsak rossz gazdák vannak a világon, hanem rossz cselédek is. (TJgy van!) Épen azért meg lehetünk győződve, a kik az életet ismerjük, hogy a mily ritka esetben hivott orvost az a szegény cseléd vagy szegény gazda, mert pénzébe került neki, oly sűrűn fog ezután orvost hivatni, mihelyt tudja, hogy az neki semmi költségbe nem kerül, és talán a nehéz munkában épen azt a cselédet ültetik majd a kocsira, hogy 30—40 kilométernyire menjen be orvosért, a ki ez alatt a keresztek hordásától és az aratástól meg fog szabadulni. (Helyeslések.) A gazda aggodalmaira is van tehát ok, t. képviselőház, a másik részen és nekünk ezt is méltányolni kell. Azért, a kik védik a cselédet, gondolják meg azt, hogy a kisgazda is rászolgál ám a mi védelmünkre. (Helyesléseit.) Az a kisgazda ép ugy tagja a mi államunknak, épen olyan megbecsülendő része a mi nemzetünknek, mint a cseléd, (Igaz! TJgy van!) és az a kisgazda sokszor nehezebb helyzettel küzd meg ma, mint a cseléd vagy az a naj>számos. (Helyeslés.) Azért, nézetem szerint, ennek az volna az egyedüli megoldása: minthogy a gyógyitási költségek áldozatát feltétlenül meg kell hozni és biztosítani kell a cseléd számára; mivel a cselédbér rendesen csak annyi, a mi a megélhetésre szükséges; minthogy a gyermektanitás szintén közérdek, a melyet biztositanunk kell, mert minél műveltebb egy nemzet, annál hatalmasabb és szabadabb; minthogy ezen dolgokat tovább elhalasztani nem lehet, a cselédnek pedig mostani jövedelme nem olyan, hogy belőle ilyen esetekre is félretehetne; de minthogy másrészt egyedül a gazdára sem lehet ráhárítani ezt a terhet, annyival is inkább, mert ki sem lehet előre számítani, hogy egy cselédnek egy esztendőn át való ilyen gondozása mennyi teherbe és mennyi költségbe fog kerülni főleg, ha a cselédnek gyermekeit is gyógyíttatni kell: azért, nézetem szerint, nincsen ennek más megoldási módja, mint hogy ezeket a terheket maga az állam vegye át. (Helyeslés.) Az államnak teszünk ezzel szolgálatot. (Ugy van!) Ez nemcsak a gazdának a kötelessége, hanem kötelessége minden társadalmi osztálynak, Oszszuk meg tehát ezeket a terheket, és ezeket a betegájjolási és tandijköltségeket fedezze ezután az állam. Éber Antal: A kisiparosokét is! Veres József: Természetesen a kisiparosokét is. Elnök: Éber Antal képviselő urat kérem, hogv közbeszólásaival ne zavarja a szónokot. (Halljuk! Halijai!) Veres József: A törvényjavaslatban nagy hibának tartom, t. képviselőház, — bár megvallom, hogy csak ezt az egy módját látom a megoldásnak — hogy ha így marad változatlanul ez a gyógyitási kötelezettség, tandijköltség stb., akkor a gazda, mielőtt cselédet fogad, ezentúl az iránt fog érdeklődni, hogy hány gyermeke van az elszegődni akaró cselédnek, hány abból a tanköteles, betegesek-e vagy egészségesek-e ? — és ezzel, a helyett, hogy jót tettünk volna azzal a cseléddel,, a helyett, hogy könnyítettünk volna azon, a ki sok gyermeket kénytelen eltartani, az lesz az eredmény, hogy ez kerül a legnagyobb hátrányba a többiekkel szemben. Hencz Károly: így tesznek Budapesten a háziurak is! Elnök: Kérem Hencz Károly képviselő urat, ne méltóztassék a szónokot közbeszólásaival zavarni. Veres József: Oda kell törekednünk, t. képviselőház, hogy annak a cselédnek, a kinek sok gyermeke van, a terhét ne szaporítsuk, hanem enyhítsük, (Helyeslés.) hiszen úgyis elég teher ő neki az ő családjának az eltartása. Épen azért, t. ház, hogy ha pusztán a gazda vállain hagyjuk meg e terheket, ezzel közvetetlenül sújtjuk azt a cselédet, a kinek sok gyermeke van. Ha joedig az állam vállalja magára a gazdának ezt a terhét, akkor ez ettől megszabadulván, nem lesz oka keresni, hogy sok gyermeke van-e annak a cselédnek, a kit fel akar fogadni. Épen ez okból ezt igen fontosnak tartom. És méltóztassék meggyőződve lenni, hogy az a 40—50 holdas kisgazda, a ki ma úgyszólván haszon nélkül kezeli, a mai gabonaárak mellett, az ő földjét, ezt a cselédtartást meg nem birja, abba belemenni nem fog, mert előre ki sem lehet számítani, hogy mibe fog kerülni a cselédnek a gyógyítása. A nagybirtok ezt elbírhatja, de a kisbirtok nem. Igaz, hogy nem helyes dolog, különféle szempontokból hozni törvényes intézkedéseket, de e tekintetben, nézetem szerint, megfelelne mégis az igazságnak, hogy ha a törvényjavaslatba belevennők, vagy ha a t. kormány beleegyeznék egy olyan javaslatba, hogy bizonyos vagyonösszegig, ismétlem, akár az állami adó összegének alapján, lehetne meghatározni, hogy ezeken a terheken mennyire könnyitsünk. Az ezen túl eső rész esnék a nagyobb birtokra. Ezt nézetem szerint azért lehetne megtenni, mert köztudomású dolog s a nép alsó rétegeiben sok titkos panasz és zúgolódás okát képezi, hogy a kataszteri becslésnél ugy is sokkal több kedvezményben részesülnek a nagybirtokok, mint a kisbirtokok, (Ugy van!) igy tehát a tehernek egy részét elviselhetnék, ugy sem lesznek jobban megterhelve, mint a kisbirtokosok. Másrészt az a kisbirtokos ott él a földön, ott dolgozik, ott veritékez, viseli a község terheit, együtt viseli azon környék életének gondjait, ellenben nagyon sok nagybirtokos csak néha-néha látogat el birtokára, birtokának jövedelmét egészen másutt, talán külföldön költi el. Az ilyen nagybirtokok