Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.

Ülésnapok - 1906-158

226 158. országos ülés 19u7 nyai követelik az átalakítását a régi törvénynek, (Igás! Ugyvanf) akkor nem lehet a kormánynak szemére vetni, hogy miért állott elő vele most, (Igaz ! Ugy van!) mert már a legkésőbbi időben állott elő vele. Bár előbb tette volna! És ba nem állott volna elő vele, legyünk őszinték, t. képviselő urak, akkor a gazdák is, a cselédek is, a sajtó is, mind szemrehányásokkal illették volna a kormányt, hogy látja a feltünedező bajokat, de hiába irtak fel hozzá, nem tesz semmit, vagy nem tud, vagy nem mer tenni semmit. (Igaz! ügy van!) Ha tehát a kormány ilyen körülmények között előállt egy javaslattal, ezzel egy közszükségnek és közkivánságnak tett eleget. Azt előre tudhatja mindenki, a ki gyakorlattal bir, hogy a kormány oly javaslatot be nem terjeszthet, a mely egészen kielégitse a cselédeket is, meg a gazdákat is. Olyan javaslatot meg épen nem lehet csinálni, a mely e tekintetben a szocziálistákat kielégítené. (Igaz! Ugy van!) Akármit hozott volna a t. miniszter ur ezen javaslatban, ha épen azokat sorolta volna is fel, a miket a szocziálisták kívántak, akkor is támadták volna, (Igaz! Ugy van!) mert nekik nem az a czéljuk, hogy az igazságot keressék és a megelégedést előmozdítsák, hanem az a czéljuk, hogy a két fél, a melynek pedig közös érdeke van, valahogy meg ne értse egymást és valahogy a régi patriarchális viszony helyre ne álljon^ gazda és cseléd közt. (Igaz! Ugy van!) Én tehát teljességgel indokolatlannak tartom a szemrehányást, melylyel illetik a miniszter urat azért, mert előállott ezzel a javaslattal. Meg vagyok győződve, ha azon biztatásokra, melyek itt és a sajtóban elhangzottak, hogy nincs más módja a jóvátételnek, mint visszavonni a javaslatot, a t. miniszter ur ezt csakugyan meg találná tenni, akkor lenne ám még csak sok panasz a miatt, hogy miért vonta vissza, hiszen sürgős szükség van ilyen törvényre. Tökéletesen ugy vagyunk ezzel, mint voltunk a ^tanítók fizetésrendezéséről szóló javaslattal. Évtizedek óta sürgették, nem is merték kimondani, hogy annyit kérnek, mint a menynyit tényleg kaptak, és mikor megjött, akkor azt mondták, hogy még többet szerettek volna. Olvastam egy hírlapban erre nézve egy tanítótól jellemző nyilatkozatot, a ki a?t mondta, hogy jobb volt a régi állapot, mint a mai, mert akkor legalább volt okunk panaszkodni. (Derültség.) Itt is épen igy lenne. A régi állapotot az 1876. évi törvény alapján most már mindenki tarthatatlannak" ismeri. A ki gyakorlatilag . résztvesz a gazdálkodásban, tudja, hogy a végsőig meg van feszítve a húr a gazda és a cseléd közt. Az együtt való működés nemcsak örömet és hasznot nem hoz, hanem szakadatlan keserűség és veszteség forrása. Ha nem is lehet olyan törvényt hozni, mert nézetem szerint nem lehet, a mely mindmájus 23-án, csütörtökön. két felet teljesen kielégitse, legalább meg kell kísérelni, hogy a régi jobb viszonyt a gazda és cseléd közt helyreállítsuk és a gazdálkodást, a mely foglalkozás leginkább megfelel a magyar embernek, a régi patriarchális fokra emeljük, vagy legalább is tűrhetővé tegyük. A mi a javaslat beterjesztését illeti, részemről csak örömmel üdvözlöm a t. kormányt. Hiszen általános tapasztalat volt az, hogy bármennyire elismerjük, hogy a közjogi elveket, az alkotmány szabadságát védeni kell, de a gyakorlati életben nem élhetünk meg ebből. A fejlődő korszak folytonos változtatásokat kivan az egyes foglalkozási ágakra nézve is. Nagyon itt volt már äz ideje, hogy ezen a téren, a szocziális téren a kormány komoly lépéseket tegyen. Épen azért, mert ez is ahhoz tartozik, a mi a népnek a baját csökkenteni óhajtja, a mi a megélhetés módját könnyebbé akarja tenni, én nagy örömmel veszem, sőt óhajtanám, hogy a kormány mentől előbb ezen irányban tovább is menne. Hogy törvény kellett e tekintetben, azt elismeri mindenki. Hiszen a latin közmondás is figyelmeztet rá, hogy clara pacta boni amici, magyarul pedig: szegődött bér osztott koncz. Ezt a szegődött bért kellett már szabályozni, mert egy idő óta, mióta a sikkasztások, a hamis bukások, az uzsorák, jancsibankók, meg effélék divatba jöttek, a szegődött bért sem ugy mérik ám ki nagyon, sok helyen, mint kellene, és az elégedetlenség épen ezért terjed mindig tovább és tovább. Ezt a viszonyt szabályozni kellett törvény által, hogy sem a cseléd sem a gazda ne legyen a maga birája, pedig most nagy a hajlandósága, hogy a maga dolgában maga akar biró lenni. Ha ezt az összeütközést el akarjuk kerülni, ezt csak a törvény tekintélyével tehetjük. Arról is meg vagyok győződve, hogy egy hosszabb időre való elhalasztás csak ártana az ügynek. A vita e felett a kérdés felett nem szűnnék meg, sőt nagyobb erővel törne ki. A javaslatnak ellenzői azt mondanák: lám, eddigi küzdelmünknek volt eredménye, ha folytatjuk az ostromot, még többet fogunk kicsikarni a gazdáktól, és itt bent a sajtóban is, kint a nép között is annál hevesebben ostromolnák. Viszont mentől előbb törvénynyé válik ez a javaslat már kellőkép átdolgozott alakjában, annál csillapítóbb lesz a hatása, mert akkor meg kell szűnnie a vitának; addig pedig, a mig eldöntve nincs, mind a két fél próbálja a maga érdekét biztosítani, a mikor pedig a per el lesz döntve, ezt félreteszik és átmennek a gyakorlati élet dolgaira. A magyar felfogás szerint a cseléd és a gazda. viszonya más kellene, hogy legyen, mint a milyen most a valóságban. Most a gazda a cselédről az ország nagy részében azt mondja, hogy fizetett ellenség. A cseléd pedig a gazdáról bujtogatások következtében nagyon sok helyen azt mondja, hogy rabszolgatartó ura