Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.
Ülésnapok - 1906-158
222 158. országos ülés 1907 május 23-án, csütörtökön. sem itt a házban képviselő, sem a házon kivü] birtokos, azt hiszem nincsen, a ki irigyelné vagy irigyelhetné. A mi pedig, hogy szint vallják, engem magamat illet, én kijelentem, hogy mindazokhoz a szép és nemes rendelkezésekhez, a melyeket a miniszter ur javaslatában megoldani kivan, nemcsak hogy készséggel hozzájárulok, de a nélkül, hogy ráliczitálni akarnék, kijelentem, hogy a mennyiben ő a mai társadalom szocziális kötelezettségeit a munkásosztálylyal szemben a saját javaslatával kimerittetteknek tekintené, ebben az esetben engem ezek a rendelkezések ki nem elégitenének. De a mikor a legteljesebb lojalitással elismerem, hogy a miniszter ur minden egyes szocziális rendelkezése, a melyet a törvényjavaslatba felvett, egyenként szép, nemes és humánus, és hogy ha készséggel elismerem azt, hogy a mit megalkotni kivan, szocziális szempontból valóban értékes is, viszont azonban nem hallgathatom el azt sem, hogy az én szerény nézetem szerint minden rendelkezésnek, a melyet itt e törvényjavaslatba belefoglalt, egy igen nagy alaphibája van, az t. i., hogy az államnak az én nézetem szerint nem illik és nem is szabad egyes emberek vagy egyes társadalmi osztályok bőrére gavalléroskodni. Az a meggyőződésem, hogy ha a humánizmust igy gyakoroljuk, akkor azt, a mit egyik kezünkkel adunk, a másik kezünkkel lerontjuk, mert a humánizmus korántsem olyasvalami, korántsem olyan monopólium, a mely egy társadalmi osztály számára volna kisajátítható, hanem olyan közjó, a melyre a társadalomnak minden egyes rétege, az állam minden egyes polgára igényt tarthat. Tehát nem a szocziális rendelkezések ellen van nekem kifogásom. Szocziális reform igenis kell. De akkor, ha szocziális rendelkezéseket kell tennünk, az én nézetem szerint ezeket a szocziális rendelkezéseket olyan sorrendben kell életbeléptetnünk, olyan kronológiai sorrendben, hogy a mi megvalósítandó, az egészen az állam terhére legyen megvalósítható, nem pedig olyan társadalmi osztály terhére, a melynek mai helytete a jelenlegi munkásviszonyok között rózsásnak semmi esetre sem mondható. Ugyanezért azt tartom, hogy nincs azon megütközni való és részemről nem is kifogásolom, hogy akkor, a mikor a magyar képviselőház olyan törvényjavaslatot tárgyal, a mely a gazdaközönség vállaira ujabb terheket kész rakni, hogy akkor ez a gazdaközönség nem szűkkeblűségből, nem illiberálizmusból és nem irigységből, hanem pusztán létfentartási ösztönének engedve, egyszerűen előáll és azt mondja: »Tiltakozom az államnak egy ilyen jogtalan átháritási proczesszusa ellen, mert hiszen én magam is alig vagyok képes megélni.« Hiszen különben maga, a t. miniszter ur is törvényjavaslatának indokolásában körülbelül mentegetőzik is erre vonatkozólag és azt mondja, hogy itt nincs tulajdonképen egyébről szó, mint állami feladatoknak ideiglenes jellegű áthárításáról a gazdaközönségre. Bmliti pl. a miniszter ur törvényjavaslatának indokolásában azt, hogy Magyarországon a létminimum adómentességét ez idő szerint még törvény nem biztosítja. Ennek konstatálásából azonban nem arra az egyedül helyes konklúzióra jut, hogy mivel ilyen törvény nincs, ezt a létminimumtörvényt rögtön meg kell alkotni, hanem arra, hogy nagyon méltányos dolog, hogy addig is, a mig ez a törvény megalkotva nincs, a gazdaközönség vállalja magára e kérdés megoldását. Hát én elismerem, hogy ez méltányos dolog, csak az a kérdés, hogy kinek a szempontjából? Mert pl. az állammal szemben mindenesetre méltányos dolog, de a gazdák szempontjából semmi esetre sem tartom annak, mert nyilt titok, hogy a gazda maga is ma már alig tud megélni. Épen azért azt tartom, hogy igen helytelen dolog ezt a kérdést itt a képviselőházban, de a házon kívül is, a liberalizmus, vagy illiberálizmus elkopott és elfakult jelszavai alatt tárgyalni. Amikor a cselédtörvényt és ezen szocziális jellegű intézkedéseket tárgyaljuk, előttünk csak egy szempont lehet irányadó és ez nem más, mint a magyar gazdaközönség teherviselési képessége. ívekem magamnak, t. képviselőház, biztosithatom, hogy pillanatnyilag sem jutott eszembe, hogy én ezt a javaslatot liberális vagy illiberális szempontból vegyem mérlegelés alá, nekem egy pillanatig sem jutott eszembe, hogy én itt a házban, vagy azon kivül, akár a gazda, akár a cseléd hivatatlan védőjévé magamat feltoljam; engem ennek a kérdésnek tárgyalásánál egyedül közigazgatási és politikai czélszerűségi momentumok vezettek, és tisztán ezen az alapon mondom meg teljes őszinteséggel, teljes nyíltsággal, leplezetlenül a magam véleményét, bár teljesen tisztában vagyok azzal, hogy ezzel talán épen olyan hálátlan munkát végzek, mint a milyet végzett a t. miniszter ur, mert valószínűnek tartom, hogy pártatlanságomért engem is valószínűleg két oldalról fognak támadni. Zboray Miklós: Helyes! (Derültség.) Horváth József: Csakhogy, t. ház, én nem vagyok miniszter, és mivel nem vagyok az, ezt a luxust megengedhetem magamnak. Már most méltóztassék megengedni, hogy áttérjek a javaslatnak közigazgatási bírálatára. Itt elsősorban kénytelen vagyok felvetni azt a kérdést, hogy hát voltaképen a gyakorlatban mit eredményezett, vagy mit eredményezne ennek a törvényjavaslatnak az elfogadása. Ez a gyakorlatban azt eredményezné, hogy kapunk egy uj törvényt és kapunk egy csonka törvényt, vagyis a mig eddig volt egy cselédtörvény, ezentúl lesz kettő, vagy, hogy preczizen fejezzem ki magamat, lesz másfél. Hát ezt tartom -én a javaslat általános, nagy, harmadik hibájának,