Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.

Ülésnapok - 1906-156

154 156. országos ülés 1907 május 16-án, csütörtökön. T. ház! Habár jelenleg talán a politikai légkör nyugodtnak látszik, én mégis mintegy a mi léghatárunkon látom azokat az összekuszált felhőcsóvákat, a melyek azt jelentik, hogy a távoli régiókban hatalmas légáramlatok csapnak össze, a melyek maholnap érezhetővé lesznek idelent is. Azok közt az ellenvetések között, a melyekkel a mi törvényjavaslatunk találkozik, azt hallottuk legelőször és legtöbbször, hirlapokban is, és itt a képviselőházban is, hogy a törvényjavaslat nem időszerű, nem a mosta ni parlament elé tartozik. Ezt a kérdést, ugy mondják, a népparlamentnek kell megoldania. Én erre csak azt mondom, hogy a mi parlamentünk vagy meg tudja csinálni demokratikus és nemzeti alapon a népképviseletet, és akkor meg tudja csinálni ezt a törvényjavaslatot is, ugy a mint kell; vagy nem tudja megcsinálni ezt a törvényjavaslatot, és akkor azt kell mondanunk, hogy nem tudja megcsmálni, ugy a mint kell, a népképviseletet sem. Én ezt a törvényjavaslatot bizonyos tekintetben előkészítő stádiumnak tartom, nem ugy, a mint előttem van, hanem azt a témát a mely benne foglaltatik, előkészítő stádiumnak tartom arra nézve, hogy ezen továbbmenve azután a népképviseletre is áttérhessünk. A múltkor nem kerülte el figyelmemet az, hogy valaki épen, a midőn erről a témáról, a parlament reformjáról volt szó, azt mondotta, hogy az a jövő zenéje. Hát igen, nem is akarjuk mi mindig csak a múlt zenéjét hallani, hanem a jövő zenéjét is akarjuk hallani. Igen t. ház, visszaemlékezem azon időkre, a midőn még fiatal legényke voltam és a midőn még a Wagner zenéje a jövő zenéje volt. Eleinte én is, mint a nagy sokaság, nem tudtam megbarátkozni azzal a lármával, azokkal a trombitahangokkal, de most hogy fülünk hozzászokott, én jobban tudom becsülni azokat, hogy ugy mondjam, férfias és öntudatos hangokat, a melyek Wagner zenéjéből kihallatszanak, és ha mindig az édeskés, bár kedves Mozart-zenét kellene hallanom, az unalm válnék előttem. Én nem vetem meg a múlt zenéjét sem a muzsikában, sem a politikában, de a múlt zenéje mellett mint a továbbfejlődés zenéjét akarom hallani a jövő zenéjét. És el kell készülve lennünk arra, hogy közel van az idő, a mikor ebből a jövő zenéjéből a jelen zenéje lesz. Hát, t. képviselő ház, a jövőre való tekintettel kell nekünk is megcsinálnunk az előttünk fekvő törvényjavaslatot. Számolnunk kell itt az idő követelményeivel, és bár a múltból kell kiindulnunk, de a törvényt nem a múltra, nem is a jelenre, hanem a jövőre való tekintettel kell megalkotnunk. A társadalmi fejlődés és a nemzeti fejlődés, a mint sokan mondják — ós helyesen mondják — folytonos kapcsolatban van egymással. Egyik esemény szüli és tolja előre a másikat, mint a folyónál az egyik hullám a másikat. De, t. h folyónak a menete sem egyenes és egyenletesen futó csatorna, és a történeti fejlődés sem megy mindig egyenletes tempóban, hanem ott is vannak úgynevezett esések, zuhanások, kataraktok. Vannak helyek, a hol gyorsított tempóban haladnak előre az események. És ha az ilyen kataraktok nagy ügyességet nem tételeznek fel a hajósok részéről, ez nem jelenti azért azt, hogy azokon áthatolni ne lehessen. Egész politikai és társadalmi fejlődésünk azt mutatja, hogy mi jelenleg politikai és szocziális életünkben egy ilyen katarakthoz jutottunk, és azért a kormányzatnak és a parlamentnek minden ügyességét össze kell szednie, hogy ezen a katarakton szerencsésen átevezzen. A midőn ennek a törvényjavaslatnak tárgyalásába belemegyünk, a mai kor, sőt azt lehet mondani, a jövőnek szocziális helyzetét, viszonyait kell szemünk előtt tartanunk. Épen azért tartom én nagyon is időszerűnek ennek a témának: a gazda és a cseléd közötti viszony rendezésének tárgyalását, mert akkor, a midőn egy jjolitikai átalakulás előtt állunk, először a szocziális ala]x>t kell erősen megvetni; akkor, a midőn politikai fejlődés előtt állunk, először is a szocziális fejlődésnek alapját kell előkészíteni. (Helyeslés.) Ez a szempont az, a mely engem vezérel, a midőn ezt a törvényjavaslatot témájánál fogva időszerűnek tartom. Időszerűnek tartom azért, mert itt kifejezésre kell jutnia annak az elvnek, hogy ha a munka egyenjogú tényező a társadalmi életben, legyen egyenjogú tényező a politikai életben is. Azt tartják az etimológusok, hogy ez az angol szó: lord, ur, eredetét tekintve annyit tesz, mint kenyéracló. A modern kor szocziális felfogása azonban nemcsak az urat tekinti kenyéradónak, hanem azt a munkást is, a ki munkájával létrehozza azt a kenyeret. T. képviselőház, mikor a törvényhozás a munkás, a gazdasági cseléd viszonyaival foglalkozik, akkor belátja annak nagy fontosságát, hogy a mi munkásaink szocziális állását meg kell erősítenünk, meg kell védelmeznünk munkásainkat mindenféle kizsarolás ellen. A múltkor hallottam egy közbeszólást, a mely, mondhatom, igen elszomorított engem, t. i. mikor a gazdasági cselédekről volt szó, valaki azt mondotta, hogy azok fizetett ellenségek. Igazán szomorú dolog volna, hogy ha ez a mondás igazságon alapulna, (Ugy van!) de igazsággá válik, hogy ha mi a munkásokkal nem törődünk és nem törődünk velük ugy, mint velük törődni kell. (Igaz! Ugy van !) Nemrégiben egy igen érdekes könyv jutott kezembe, Werner Sombart-nak, a hires szocziális irónak könyve: Warum gibt es in den Vereinigten Staaten keinen Socialismus. Többféle okot sorol fel az iró, nevezetesen az amerikai