Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.

Ülésnapok - 1906-155

130 155. országos ülés 1907 május lk-én, kedden. melyet ez a törvény statuál, feljebb emeltetnék, ezt maguk a cselédek, az ő munkabíró gyermekeik érdekében, roppant károsnak és ellenük irányulónak tartanák. (Igaz! Ugy van! jobbfelölj Beszélnek arról, t. képviselőház, hogy a törvény elrabolja a cselédnek vasárnapi munkaszünetét, holott igazában véve: nincs törvény Európában, — és azt hiszem, nincs Európán kivül sem — a mely a külső cselédekre nézve oly nagy mértékben biztosítaná a vasárnapi munkaszünetet, mint épen ez. (Igaz! Ugy van! jobb felöl.) Ha beszélnek arról, hogy 8—10 órai napi munkaidőt kell megszabni, ez egy képtelenség. Azt elismeri mindenki, a ki valamenynyire mélyébe tekintett a dolognak, hogy mezőgazdasági szempontból ilyet statuálni tökéletesen lehetetlenség, hacsak a mezőgazdasági munkát nem akarják tökéletesen dezorganizálni. (Igás! Ugy van!) Beszélik, hogy helyhez kötik a munkást, rabszolgalánczot akarnak rárakni. Erre vonatkozólag azonban elég a tegnapi tárgyalásra utalnom, a melynek folyamán e helyütt elődöm, ifj. Madarász József t. képviselőtársam figyelmeztetett, hogy a munkásházak ellen ugyanazzal az argentummal éltek és azt mondták, hogy azzal, ha a munkások lakást kajának, le lesznek kötve a földhöz, a mi az ő szempontjukból hallatlanul rossz dolog. Azt hiszem, ezekkel az ellenvetésekkel, igazán véve, komolyan foglalkozni meglehetősen felesleges. (Ugy van!) De hozzá kell fűznöm, hogy ők hírlapi czikkeikben rendszeresen a cseléd szó helyett a parasztot szokták beszúrni, holott ez a törvényjavaslat nem a parasztokról, hanem a cselédségről és a gazdákról szól; de a parasztosztályt igyekeznek felkelteni a középosztály ellen, hogy táplálják az irigységet, j>edig tudjuk, hogy ez az irigység a legrosszabb emberi tulajdon, a mennyiben képtelen az alkotásra. Az egész támadás folyamán kidomborul az a törekvésük, hogy meg kell bontani, meg kell lazítani, szét kell tépni az erkölcsi kapcsokat, a melyek még a cselédet a gazdához kötik. (Igaz!) Ez beleillik az ő j3rogrammjukba, de természetszerűleg nem illik bele a mienkbe, mert mi egységes magyar államot akarunk, akarjuk, hogy ennek az államnak keretén belül a társadalmi béke fennálljon és megerősbödjék. (Helyeslés.) Legyen szabad továbbá izgatásuk komolyságának jellemzésére felhoznom, hogy a mennyire tudom, nagyon számos helyen tartottak népgyüléseket az országban és azokon határozatokat hoztak, a melyek körülbelül odasarkaltak, hogy le kell a törvényjavaslatot a napirendről venni. Utánajártam a dolognak, és legalább mostanig egyetlen ily kérvény sem érkezett a képviselőházhoz, a mely ezt kérné. Ebből tehát látszik, hogy kint szeretnek és tudnak még izgatni, de komolyan nem akarják megkísérlem, hogy a képviselőház az ő panaszaikkal kellő formában foglalkozzék. Egyébiránt, ha méltóztatnak megengedni, néhány szóval szeretnék kiterjeszkedni (Halljuk 1 Halljuk!) egy olyan témára, a mely kiválóan fontos, a mely összefüggésben van azzal a tör* vényjavaslattal, a melyet itt tárgyalunk és a melyet e képviselőházban még nagyon kimerítően nem is tárgyaltak. (Halljuk!) Arra akarok rámutatni, t. ház, hogy az a nagy félelem, az a nagy respektus, a melylyel bizonyos, rendszerint tájékozatlan egyének a szocziáldemokrácziával szemben viseltetnek, nincs helyén. Nincs helyén pedig, t. uraim, azért, mert habár a szocziáldemokraták hirdetik, hogy csak övék a jövő, hogy csak bizonyos idő lejárására van szükség, a mely alatt az ő ideáljaik önmaguktól meg fognak valósulni, a gyakorlati élet ennek épen az ellenkezőjét igazolja. (Mozgás. Félkiáltások: Németországban!) Nem csupán Németországra akarok utalni, a hol, mint mindnyájan tudjuk, épen akkor érte a szocziáldemokrácziát egy nagyon keserű, kegyetlen csapás, a mikor a legnagyobb mórtékben biztak győzelmükben. (Igaz!) De utalni akarok azokra a körülményekre, azokra a tényezőkre, a melyek e hanyatlást, vereséget előidézték. (Halljuk! Halljuk!) 1847-ben volt, a mikor Marx az ő társaival a hires szocziálista kiáltványt közzétette. Ez a szocziálista kiáltvány egyes részeiben ma is kátéja a szocziáldemokratáknak. Marx abban, hogy egyebeket mellőzzek, kifejtette azt, hogy a mai polgári társadalomban a termelési rend, a vagyonnak megoszlása oly egészségtelen alapokon nyugszik, hogy önmagától fog beállni az az időpont, mikor a polgári megrothadt társadalmak önmagukban összedőlnek. Azóta nem szűntek meg a szocziáldemokraták ezt naprólnapra a legnagyobb meggyőződés melegével hirdetni. Azután mi történt? Hatvan esztendő múlt el, és ezen hatvan esztendőnek keretén belül a szocziáldemokratáknak leghivatottabb szószólói a legnagyobb mértékben csalódtak, mert hiszen ők maguk többször kijelölték azt az időpontot, a melyben ezen összeomlásnak, a polgári társadalom megsemmisülésének be kell következni. Egyesek azt hitték, hogy már 1848-ban fog történni, azután későbbre tolták ezeket a határidőket, az utolsó határidő, ugy tudom, 1898 volt, és még mindig élünk, a polgári társadalmak még mindig elég jól érzik magukat, sőt igazában véve hatalmasabban, szebben, biztatóbban fejlődnek, mint valaha, és a szocziális reformok iránya mutatja azt, hogy ezekben a polgári társadalmakban nő az erkölcsi erő, nő a morál, és nő a morális kötelességeknek súlya, s ezzel kapcsolatosan a felelősségérzet. (Igaz! Ugy van!) Hiszen ki lehet mutatni, hogy azon államokban, a melyek a czivilizáczió terén legelői járnak, a törvényhozás munkáját legnagyobb-