Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.

Ülésnapok - 1906-155

155. országos ülés 1907 május lí-én, kedden. 129 évre nő, és hogy az árverésen eladott birtokok száma még most is — bár az utóbbi időkben némi javulás állott be — elijesztően nagy. Azt hiszem, t. ház, hogy ezt mindnyájan ellenmondás nélkül konstatálhatjuk és ha ily körülmények között a gazdák idegenkednek bizonyos ujabb terheknek magukravállalásától, azt valóban meg lehet érteni. Nézetem szerint azonban azokat a terheket, a melyeket a gazdák ezen törvény értelmében magukra lesznek kénytelenek vállalni, sokan túlozzák; azon terheknek nagy részét az egyes vármegyékben törvényhatósági szabályrendeletek utján vagy maguknak a birtokosoknak önkéntes elhatározása folytán tulajdonképen már viselik a gazdák; ők ezeket magukra vállalták és a mi különösen a legnagyobb terhet, a cselédházak épitését illeti, ezt már keresztül is vitték. De egyébként is azon koncziliáns hang és azon kijelentések után, a melyeket a földmivelésügyi miniszter ur ezen irányban részint tegnap, részint már előzőleg tett, a ház tagjai meg lehetnek győződve árról, hogy ő ezen irányban minden lehető könnyitést hajlandó megadni, és hogy különösen érdekében fekszik a gazdákkal harmonikusan működni, már csak azért is, mert ha nem sikerül elérnie azt, hogy a gazdák és cselédeik egymást teljes harmóniában megértsék, akkor a törvényjavaslat tulajdonképeni ezélja nehezen lesz elérhető. Azt hiszem tehát, hogy az az elkeseredett és izgatott hangulat, a mely a gazdaosztály egy részében megnyilatkozik, nagyon kevéssé okolható meg, és a mennyiben megokolható, az ok az általános agrárválságban keresendő. De, t. ház, ez a törvényjavaslat nem vállalkozhatik e nagy probléma megoldására; erre a magyar gazdaközönségnek kell vállalkoznia, (TJgy van! jobbfelöl.) ugy, hogy szervezkedik és hogy az öntudatos, a nemzet egészére kiterjedő agrárpolitika érdekében megteszi a lehetőt; hogy ha nemcsak konkrét, egyes fenyegető veszedelemnek a súlya, vagy fenyegetése alatt áll — hogy ugy mondjam — talpára, hanem minden körülmények között az alatt a zászló alatt lesz, mely az egészséges agrárpolitikának jelszavait irta fel. Ez, t. uraim, nem osztálypolitika, ez az igazi nemzeti politika, mert Magyarországon virágzó földmivelés nélkül virágzó közgazdaságot elgondolni sem lehet. (Ufjy van! jobbfelöl.) A mi azt az ellenvetést illeti, hogy ennek a javaslatnak napirendre tűzése most nem időszerű, ennek fogósságát, ennek helytállóságát a magam részéről nem tudom elismerni. Méltóztatnak mindnyájan tudni és ismerni azokat a hátrányos körülményeket, a melyek a javaslat készitését megelőzték, illetőleg a melyek szükségszerűvé tették. Méltóztatnak tudni azt, hogy a gazdasági testületek, a legirányadóbb gazdasági egyesületek évek óta nemcsak kérték ennek a javaslatnak megalkotását, hanem utólagosan, foglalkozván magukkal e javaslatokkal, egészKÉPVH. NAPLÓ 1906—1911. IX. KÖTET. ben véve annak intézkedéseihez hozzá is járultak, így tehát, t. uraim, nem lehet azt mondani, hogy a törvény előkészítés nélkül, vagy elhamarkodottan tétetett volna le a ház asztalára. S most, hogy foglalkoztam azokkal az aggodalmakkal, a melyek a t. háznak gazdatagjai részéről a törvényjavaslat ellen feltámadtak, legyen szabad áttérnem a támadásoknak arra az egészen ellenkező táborból jövő részére, (Sálijuk! Halljuk!) a melyek sokkal vehemensebbek, vagy legalább is sokkal nagyobb hangot tudtak maguknak biztositani a sajtó egy részében. Egy hang (a jobboldalon): Nagy részében! Bernát István előadó: Nagy részében. Én értem a szocziálisták, illetőleg szocziáldemokraták, leghelyesebben pedig: a császári szocziáldemokratáknak (Igaz! TJgy van! Helyeslés.) támadását. Császári szocziáldemokratáknak nevezem őket azért, (Halljuk! Halljuk!) mert hiszen körülbelül ugyanaz a frakcziója a sajtónak ós, mondjuk, a közéletben szereplő embereknek, támadja legvehemensebben ezt a javaslatot, a mely annak idején a darabont-kormány szolgálatában állt. (Igaz! TJgy van!) Es ha a t. gazdatársak aggodalommal néznek ezen javaslat elé, én a magam részéről — látva épen ezen vehemens és határt nem ismerő támadásokat — kénytelen voltam arra a meggyőződésre jutni, hogy ebben a javaslatban valami igen nagy jónak kell lenni, valami olyannak, a mi a nemzeti egységet erősiti. (Igaz! TJgy van!) mert különben ők azt nem támadnák. Ezek az urak a maguk részéről — a mint a t. háznak tagjai azt nagyon jól tudják — daczára annak, hogy igazában véve a kollektivizmust hirdetik, tehát a magántulajdonnak az exjxropriáczióját, Magyarországon in praxi még sem mennek tovább, mint hogy a nagy latifundiumok eltörléséről és felosztásáról beszélnek. Ennél a törvényjavaslatnál azonban nagyon kedves alkalom nyílott nekik arra. hogy megtámadják nemcsak a latifundiumokat, hanem az egész magyar birtokos középosztályt, azt a középosztályt, t. képviselőház, a mely a nemzeti küzdelemben mindig legelői járt, a mely legtöbbet áldozott, (Igaz! TJgy van!) a mely ma is, meggyengült állapotában is, még mindig gerincze a nemzetnek. (Igaz! Ugy van!) És ha nézzük az ő taktikájukat, az valójában roppant szegényesnek bizonyult. Ha elolvassuk azokat az ujságezikkeket, a melyeket írtak vagy írattak ezen javaslat ellen, a helyett, hogy azok bennünket kapaczitálnának abban az irányban, hogy a törvényjavaslat rossz, én azt hiszem, inkább megerősítenek bennünket azon meggyőződésünkben, hogy ez a javaslat jó. így pl. beszélnek arról, hogy a gyermekek munkájára nézve a törvény krudélis, kegyetlen intézkedéseket tartalmaz, holott ha ez a határ, 17