Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-133

68 133. országos ülés 1907 április 6-án, szombaton. a kedélyeket épen akkor csillapította le, mikor legnagyobb fokú volt az elégedetlenség. De én ennek a kormányzatnak, a mely nekünk csak ilyen terminusokat ad, Göthe Fausztjának szavaival felelek : Es wär' zu schön gewesen, es hatt nicht sollen sein ! (Zaj.) Hogy mily nagy szolgálatokat tettek a nemzetiségek a hazának, hivatkozom Joánovics György államtitkárra, a ki épen akkor, mikor ez a szervezeti szabályzat létesittetett, nagyrészben vállalkozott a kezdeményezésre. A jelenlegi törvényjavaslatot, a mely a nem állami elemi népiskolák jogviszonyairól és a községi és felekezeti néptanitók járandóságairól szól, pedagógiai szempontból alig lehet birálat tárgyává tenni, s a mit ebben a tekintetben itt mondottak, az is sok volt, mert ez a törvényjavaslat más szempontokból birálandó meg. A törvényjavaslat 1. §-a a községi és hitfelekezeti elemi népiskolai tanítókat köztisztviselőknek jelenti ki, s illetményeiket ezen szakasz szerint nem az egyházmegye, hanem a közigazgatási közegek állapitják meg. A törvényjavaslat 2—16. §-aiban csakis fizetésrendezésről van szó. Megvallom, engem meglepett épen az előadó ur és tegnap Meczner képviselőtársam felszólalása, a kik püspöki karunkat igazságtalan váddal illették. Az igen t. előadó ur a következőket mondotta (olvassa) : »Csodálatos, hogy a tanitói kar erkölcsi tekintélyének emelésére, anyagi gondoktól való mentesítésére vonatkozó intézkedések ellen is erős támadást intézett az iskolafentartóknak egy része. Annál sajnálatraméltóbb ez a támadás, mert az esetleg hiányzó összegek kiegészítését az állam vállalván magára, a fizetésemelés daczára sem ró az iskolafentartókra magasabb terhet az eddigieknél és távolról sem feszélyezi az iskolafentartási jogot, tekintve, hogy az állami segély kilátásba való helyezése által iskolájukat ép ugy fentarthatják, mint a hogy fentartották a múltban.« Meczner Béla t. képviselőtársunk pedig eze- í ket mondotta (olvassa): »Méltóztassék csak türelemmel lenni t. képviselőtársam; majd rá fogom olvasni a mélyen t. képviselő úrra. (Mozgás a nemzetiségiek padjain.) Közöttünk véleményeltérés csak egy dologban lehet . . .« (Zaj.) — Talán nem akarják, hogy felolvassam ? — ». . . mi, t. i. mindnyájan azon törjük a fejünket, hogy ugyan miképen lehetne valami változtatást eszközölni ezen a törvényjavaslaton olyan irányban, hogy valamivel több fizetést kapjanak ezek a szegény magyarországi néptanitók. önök azok a ritka fehér hollók, t. képviselőtársaim, a kik ezt nem akarják és erre nézve méltóztassék megengedni, hogy hivatkozzam a gróf Apponyi Albert vallásés közoktatásügyi miniszter úrhoz intézett, kezemben lévő felterjesztésre, a melyet, minthogy nem tudok oláhul, nem tudom, jól fogom-e a nevet kimondani, Metiánu János nyújtott be . . . »Erre Vajda Sándor közbeszólt: »Az nem képviselő.« Erre Meczner Béla a következőkép folytatta beszédét (olvassa) : »Erré a közbeszólásra vonatkozólag van szerencsém megjegyezni, hogy hiszen, a mint méltóztatnak rá emlékezni, akkor, a midőn három fő lelki pásztor ezt a felterjesztést intézte a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz, mélyen t. képviselőtársaim a velük való összetartozásukat és ezen vélemény elfogadását egyáltalában nem czáfolták, vagy talán azt akarják önök mondani, hogy önök főpásztorukkal nem értenek e kérdésben együtt ?« Az igazság az, hogy nincs senki közöttünk, annál kevésbé lehet feltételezni ezt püspökeinkről, a ki ezen tanitói fizetésemelés ellen volna. A dolog ekképen áll: A múlt év őszén tartatott Nagyszebenben, mint rendesen, a román egyházi kongresszus. A kongresszus foglalkozott ezzel a kérdéssel is és megállapította, hogy saját erőnkből nem bírjuk el, csak a 800 koronás fizetésemelést. Ezt a püspöki kar tudomására hozta a miniszter ur ő exczellencziájának. Deczemberben azután tartatott a tanitói ankét, a melyben képviselve volt az egész magyarországi görög-keleti román tanítóság, és ezen tanító urak meg voltak elégedve ezzel a fizetésreridezéssel, mivel jól tudják, hogy mi többet nem adhatunk. Tehát mi elvben nem vagyunk a fizetésemelés ellen, sőt ellenkezőleg, a mi engem illet, én húsz évi gyakorlatból ismerem a tanitói szolgálatot és nagyon tudom, micsoda munkát végeznek a tanitók s én nagy köszönettel el is fogadnám az államsegélyt, ha ez által az egyház autonóm joga nem sértetnék meg. De igy pénzért feláldozni azokat a szerzett jogokat, a melyeket őseink igen nagy nehézségekkel vívtak ki és a melyeket Ö felségének kegye megerősített, azt megengedni nem lehet. Ha elveszik, akkor elvették, de mi nem adjuk oda. (Helyeslés a nemzetiségiek padjain.) A 16. §-nál többet mondanom felesleges. A 17. §. inkább policziális, mint pedagógiai intézkedéseket tartalmaz. Véleményem szerint ennek a szakasznak ebben a törvényben nem is volna helye. A 18. §. már határozottan törvényellenes. Olvasom. (Olvassa): »18. §. Az 1868: XLIV. t.-cz. 14. §-ának az a rendelkezése, mely szerint az egyházközségek iskoláikban az oktatásnak nyelvét tetszés szerint határozhatják meg, akkép értelmezendő, hogy szabadságukban áll oktatási nyelvül vagy az állam nyelvét vagy a gyermekek anyanyelvét megállapitani, fenmaradván természetesen ez utóbbi esetben a magyar nyelvnek tanítására vonatkozó törvényes intézkedések feltétlen érvénye és hatálya. Mindazon népoktatási tanintézetekben azonban, a melyekben az állam nyelve van tanitási nyelvül bevezetve, ezen áüapot többé meg nem változtathatók Tehát világos törvény rendelkezése ellen van szövegezve. A 19. §. megint valami uj dolog. (Olvassa) : »19. §. A nem magyar tanitási nyelvű elemi iskolákban, akár részesülnek állami segélyben, akár nem, a magyar nyelv a mindennapi tanfolyam va

1 amennyi osztályában a vallás- és közoktatásügyi miniszter által megállapított tani-