Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-133

133. országos ülés Í907 Leitner Adolf : Bn nem általánosságban értettem. A tótok már bizonyára itt voltak. De lettek légyen itt bár a többi nemzetiségek is, egyet elfelejtenek, hogy t. i. a magyarok nem az ő barátságos meghívásukra, nem is vendégszeretetüket élvezni jöttek be, hanem az akkori idők viszonyainak megíelelőleg, mint hóditó nép harczi győzelem árán szerezték meg ezt a földet. Egy hang (a középen): Demokrata felfogás ! Leitner Adolf: Ez nem demokrata felfogás, ez történelmi igazság. Nézetem szerint igen rossz szolgálatot tesz a nemzetiségeknek az, a ki őket folyton a magyar állameszme ellen izgatja, mert elvégre is a magyar államnak eszébe, juthat egyszer, hogy gyakorlatilag valósitja meg azt a mondást : Macht geht vor Recht. Kijelentem, hogy én mint demokrata nem tartom valami eszményi mondásnak, sőt inhumánusnak tartom, de azért a körülmények által esetleg menthetőnek tartom, mert nem lehet azt kivarrni, hogy a magyar állam tétlenül halig olyan kirohanásokat, a milyenek a húsvéti népgyűléseken történtek, pl. a román gyűléseken, a hol a napilapok állitása szerint az egyik izgató szónok azt a kijelentést tette, hogy : mi románok már 2000 éve lakunk itt, a magyarok pedig csak ezer éve, hogy betolakodtak ide. Nem tudom, hogy igaz-e ez, (Ellenmondások a középen.) de ha igaz volna, szomorú volna, mert ha az igazgatásokat ekként folytatják, akkor a nemzetiségi kérdés a magyar államra nézve valóságos létkérdéssé csúcsosodik ki, a létkérdés mellett pedig a szükségjog áll elő, a mit már nem a törvény szabályoz, és a melynek megvalósítása, nem hiszem, hogy a nemzetiségekre nézve kedvező volna, (ügy van!) Nem vagyok arra hivatva, hogy a javaslatot védelmezzem, mert hisz már kifejtettem álláspontomat és az okokat, a melyek miatt a javaslatot elfogadom. Furcsának találom azonban azt, hogy azok, a kik ellenezték a javaslatot, a contrario argumentumokat hoztak fel, mintha csak azért tették volna, hogy bennünket, hogy másokat az ellenkező álláspont elfoglalására indítsanak. Én azonban — ki kell jelentenem — nem azért fogadom el ezt a javaslatot, mintha azok az érvek, a miket a javaslatot ellenzők itten felhoztak, késztetnének erre. Engem nem az a contrario felhozott argumentumok győztek meg, én demokrata voltomra való hivatkozással fogadom el ezt a javaslatot azokból az okokból, melyeket már előbb kifejteni bátor voltam. (Helyeslés a középen.) Általánosságban nem foglalkozom tovább a javaslattal, nem foglalkozom annak politikai irányzatával, csupán azon részleteire leszek bátor még kitérni, a melyekkel már az előttem felszóltak is foglalkoztak. (Halljuk ! Halljuk I) Rátérek elsősorban is igen t. Hencz Károly képviselőtársamnak azon felszólítására, hogy miért nem követelem én is az egyenlőséget a fizetés tekintetében ? Nagyon indokoltnak tartom azt az álláspontot, a melyet e tekintetben a néppárt részéről KÉPVH. HAPLÓ. 1906 1911. VIH. KÖTKT. április 6-án, szombaton. 65 kifejtettek, hogy t. i. semmi elfogadható ok sincs arra nézve, hogy a felekezeti vagy a nem állami néptanítók kisebb fizetésben részesüljenek, mint az államiak. (Igaz ! ügy van I) En részemről még azt a kifogást sem fogadhatom el, hogy azért van ez, mert nincs elegendő pénz. Mert ha tényleg nem volna pénz arra, akkor sokkal igazságosabb és méltányosabb dolognak tartanám, ha egy középarány állapíttatnék meg, (Helyeslés.) és inkább az állami tanítók fizetése — ha már okvetlenül szükséges — kevesebb lenne, semmint ilyen osztályzatok tétessenek és az ugyanazt a munkát végző egyének egyike többet, másika pedig kevesebbet kapjon. (Helyeslés.) Mindezt csak az általános igazság szempontjából mondom. Különösen kifogásolom azt, a mit előttem már többen felhoztak és a mit kénytelen vágyókén is megemlíteni, nem azon okokból ugyan, a i melyekből mások azt felhozták, hogy t. i. a javas; lat harmadik szakaszában kontemplált korpótlékoknak sorrendje változtattassék meg és a : második és harmadik korpótlék hátrább tétessék. Ajánlom a vallás- és közoktatásügyi miniszter ur nagybecsű figyelmébe, méltóztassék megszívlelni és megfontolás tárgyává tenni azt a kérdést is, hogy a második és harmadik korpótlék élvezésének ideje épen arra az időre esik, a mikor * a tanítóknak, — a természetes életrend szerint — leginkább válik nehezükre a család- és gyermeknevelés, t. i. arra az időre, a mikor a gyermekek már növekednek, a mikor tehát gondozásuk több kiadást, több költséget igényel, a mikor taníttatásuk, iskoláztatásuk és általában ellátásuk tetemesen nagyobb összegeket emészt fel. Ebben az időben van a tanítóknak a nagyobb fizetésre legégetőbb szükségük, (ügy van!) míg a későbbi korban, ha már elöregszenek, aránylag szükségleteik is kevesbednek és családjuk fentartása és gyermekeik nevelésének gondja sem terheli őket annyira, mint korábban ; mert azok, kiket gyermekekkel áldott meg az isten, erre az időre már felnevelik és részben önállósítják gyermekeiket. E javaslat szerint pedig épen a legkritikusabb időben javítana a tanítók helyzetén a korpótlék a legkevesebbet, erre az időre volna ez a legszü) kebb mértékben megállapítva. A javaslatnak még egy igen nagy hiányára kell rámutatnom, a melyre eddig nem mutatott rá senki, és ez az, hogy a javaslat 13. és 15. §-ai szerint be fognak következni bizonyos esetek, — részben valószínű, hogy be fognak következni, részben pedig feltétlenül bizonyos, hogy be fognak következni — a mely esetekben a tanítók önhibájukon kivül egyszerűen elvesztik állásukat. A 13. §. szerint oly esetekben, a midőn a felekezetek, nem tudom, mi okból, büszkeségből, pl. nem akarnak elfogadni államsegélyt, de nem tudják biztosítani a tanitó fizetését, az állam az iskolafentartási jogot elvonja tőlük. Ez talán a ritkább eset, de a 15. §. végső pontjában kontemplált eset már igen nagyszámú, t. i. ott az mondatik, hogy ha a felekezeti iskolát látogató növendékek száma 30-on 9