Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-133

64 133. országos ütés 19Ó7 nem tekintjük azt uj alkotásnak, hanem csak azt látjuk, hogy a jelenlegi állapotot tartja fenn és hogy igy azzal foglalkozni nem időszerű. Nem az a főkérdés e javaslatban, hogyan alakittassanak át az iskolák, hanem az, hogy a fizetésrendezés mielőbb megtörténjék és ezért a javaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadjuk. (Helyeslés.) A kultúrpolitikát ezzel a javaslattal megoldottnak mi nem tekintjük, hacsak azt az egyet nem tekintjük benne kulturkérdésnek, hogy az államra nem lehet közönbös az, hogy a gyermekek nevelése milyen egyénekre van bizva : olyanokra-e, a kik kenyérgondoktól gyötörtetnek az iskolákban, vagy olyanokra, a kikről szerény igényeik kielégítése mellett remélni lehet, hogy kötelességüknek odaadással és lelkesedéssel tesznek eleget. HeriCZ Károly: Miért nem követeled akkor az egyenlő fizetést is ? Leitner Adolf : Követelni fogom azt is ! (Zaj.) Förster Ottó : A türelem rózsát terem ! Elnök (csenget) : Épen azért nagyon kérem Förster képviselő urat, legyen türelemmel. (Élénk derültség.) Leitner Adolf: T. ház ! Goldis t. képviselőtársam azt a szemrehányást tette a nem nemzetiségi képviselőknek, hogy rendszerint olcsó dicsőséget akarnak szerezni azzal, hogy folyton támadják a nemzetiségeket. Hát én igazán sávesen kerülném el a vitákat, azonban én ugy találom, hogy a mai viszonyok között, a midőn a nemzetiségek mindig olyan nagyon élére állitj ák ezt a kérdést, úgyszólván kötelessége mindenkinek, a ki felszólal, hogy ezen kérdésben is kifejezze álláspontját és megmondja nézetét. (Helyeslés a baloldalon.) Az ő ellenzésük a javaslattal szemben nézetem szerint egyedül és kizárólag azon alapszik, hogy ők tartanak attól, hogy e törvényjavaslat a magyar nyelv intenzivebb tanítását fogja maga után vonni. A többi kérdések, a melyeket ők felhoznak, csak dekoráczióképen, mellékesen érintik a dolgot. A mi nekik fáj, az tisztán az, hogy félnek a magyar nyelv hatékonyabb tanításától. (Felkiáltások a nemzetiségiek fadjain : Dehogy fáj !) Én, t. ház, bármennyire nehezemre esik, kénytelen vagyok kimondani, hogy az általam nemzetiségi képviselőtársaim részéről észlelt ez a jelenség engem azért érint olyan nagyon szomorúan, mert ez mindinkább meggyőződésemmé érlelte azt a hitet, hogy az ő idegenkedésük a magyar nyelvtől azonos a magyar állameszmétől való idegenkedéssel. (Felkiáltások a nemzetiségiek fadjain : Nem igaz !) Nagyon sokszor történnek itt olyan nyilatkozatok, a melyek valósággal Magyarország megfenyegetését tartalmazzák, ugy hogy gondolkozóba esik az ember és azt kérdezi, hogy hát ha nekem valakivel közös házam van, hogyan fenyegethetem meg őt azzal, hogy felgyújtom a házat. (Helyeslés a baloldalon és jobbfelöl.) Csak akkor fenyegethetem én olyasmivel azt, a ki iránt gyűlölettel viseltetem ha a fenyegetés tárgya rám április 6-án, szombaton. nézve érdekkel nem bir, ha az önálló és független az én érdekeimtől. (Helyeslés a baloldalon.) T. ház ! Ha ez nem igy vo'na és ha csakugyan az volna igaz, a mit néha mondani szoktak, hogy a nemzetiségek igazán testvéries érzülettel viseltetnek magyar ajkú polgártársaik iránt, akkor az volna természetes, hogy ők ne csak kérjék, hanem követeljék az államtól annak lehetővé tételét, hogy fiaik a magyar nyelvet megtanulhassák, (Helyeslés a jobboldalon és balfelöl.) hogy azok magukat a hatóságokkal és a társadalommal megérthessék s annak alapján a magyar hazában jobban boldogulhassanak. Goldis László : Ez a konkolyhintő álláspont! (Mozgás a közéfen.) Hencz Károly: Nagyon helyes ! Leitner Adolf: Bocsánatot kérek, de folytonosan a faji jelleget kidomborítani, ennek semmiféle helyes értelme nincs. A mai viszonyok között, t. ház, a modern emberiség az államot tekinti annak a keretnek, a melyben az állam polgárai egyesülnek és az állampolgárság az a kapocs, a mely az egyedet azon országhoz fűzi, a melynek polgára. Ilyen értelemben elismerem helyesnek azt, a minek helyességét különben sem vonta soha senki kétségbe, — de ilyen értelemben kell aztán felfogni is azt — a mire Polit Mihály t. képviselőtársam is hivatkozott, hogy onyelvében él a nemzet*. Es én igazat adok minden szerb állampolgárnak, a ki azt követeli, hogy Szerbiában az állam nyelve a szerb legyen; igazat adok minden román állampolgárnak is, a ki azt követeli, hogy Romániában román legyen az államnyelv, de senkinek, a ki magáról igaz lélekkel és önérzettel állítja azt, hogy magyar honpolgár, nem lehet joga azt követelni, hogy a magyar állam ne törekedjék arra, hogy polgárai a magyar nyelvet megtanulhassák és meg is tanulják. (Helyeslés a baloldalon és jobbfelöl. Mozgás a nemzetiségiek padjain.) Elnök : Csendet kérek ! Leitner Adolf: Ez olyan politikai axióma, t. ház, a melylyel hiába állítjuk szembe akár a humanizmus, akár a demokratizmus palástjába burkolt szofizmákat. (Helyeslés a jobboldalon és balfelöl. Derültség a néppárton.) Ha megvalósulnának mindazok, a miket a nemzetiségi képviselők minduntalan követelnek, és pedig mindig erélyesebben és erélyesebben, akkor az lenne a helyzet nemsokára, hogy status in statu támadna hazánkban, vagy legalább is egy magyarszerb-tót-román konföderáczió. Ujabb időben lábrakap a divat, hogy történelmi jogokra hivatkoznak. Azt hangoztatják, hogy korábban voltak a hazának lakói, mint a magyarok. Hát ez igaz. (Zajos ellenmondások.) Bocsánatot kérek, legalább a tótok és a rutének . . . (Zaj.) Elnök (csenget) : Kérem a képviselő urat, hogy történelmi hivatkozásaiban méltóztassék figyelemmel lenni a napirenden lévő tárgyra és csakis a napirenden lévő tárgygyal kapcsolatosan méltóztassék a történelemre hivatkozni.