Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-133

133. országos ülés 1907 április tí-án, szombaton. m állam komolyan fogja venni ezeket a dolgokat, s komolyan végre is fogja hajtani, mert ha akarta volna végrehajtani, bő alkalma lett volna erre már eddig is. Ha tehát az igen t. vallás- és közoktatásügyi miniszter ur nem akart volna szolgálatot tenni a felekezeti iskoláknak, akkor nem az lett volna a konzekvenczia, hogy ezen feltételek mellett adja meg a segélyt, hanem a helyes és következetes eljárás az lett volna, hogy megszabva a nem állami tanitók fizetését, a törvényjavaslat azt mondta volna ki, hogy a mely iskolafentartó nem tud ezen feltételeknek megfelelni, annak iskolája megszűnik s ott az állam azzal siet segitségére a polgároknak, hogy maga állit iskolát. Akkor, t. ház, megszűnt volna az a következetességellenes álláspont is, hogy azt mondjuk : hogy nincs pénzünk állami iskolákra, de arra van, hogy odaadjuk a felekezeti iskoláknak. (Zaj.) A javaslat ellenzői rengeteg mennyiségben hozzák fel az ő érveiket a tekintetben, hogy a javaslatot méltánytalannak találják; valósággal rémeket látnak. Hiszen egyik igen t. képviselőtársam ezt ki is fejezte ugy, hogy ő fél az államtól. Igazán gondolkozóba ejti az embert, az oktatás ügyének minden barátját az, hogy vájjon miért félnek annyira az állami beavatkozástól. Hiszen az iskola természete elsősorban az, hogy minél nyíltabban mutatja magát, s kell hogy mutassa magát, mert a ki igazi ügyet szolgál, annak nincs mit titkolnia. Kern kell tehát olyan nagyon félni az állami ingerencziától. S én akkor, a mikor minduntalan hallom ennek a javaslatnak ellenzői részéről azt a nagyon erőteljes kifogást, hogy ők nem szivesen fogadják el az ajándékot, ők idegenkednek, irtóznak attól, hogy nekik ajándékot adjon az állam, (Zaj.) akkor nekem az jut eszembe, hogy wer schimpft, der kauft, hogy tulajdonképpen nagyon szivesen fogadják ezt az állami segélyt, csak nem akarnak érte ellenértéket szolgáltatni. Az állam nem kér ugyan ellenértéket, mert az ő felügyeleti és fegyelmi jogát az eddigi törvények alapján ugyanily mérvben gyakorolhatja, de a t. felekezetek ugy látszik, meg akarják takarítani a köszönetet és az elismerést az állam iránt és ugy akarják feltüntetni, mintha bizony ők óriási ellenértéket adnának. Nem akarok hosszadalmas lenni és épenséggel nem akarok polémiába bocsátkozni azokkal az érvekkel, a melyeket felhoztak, még azon keringőre való felhívást sem fogadom el a melyet Goldis László képviselőtársam tegnap általánosságban kibocsátott, hogy vallásos zene hangjai mellett állapitsuk meg azt, hogy az állami vagy a felekezeti iskola jobb-e 1 Erről nem akarok vitatkozni, de egyet bátor vagyok megjegyezni, illetőleg a képviselő urnak egy tételére kivánok reflektálni és pedig arra, hogy ő igen malasztos hangon fejtegette itt azt, hogy egyedül a vallás az, a mely az erkölcsöt ébren tartja. Hogy mennyire nincsen ebben igaza, erre nézve megjegyzésem csak az, hogy én nagyon szomorú erkölcsnek tartom azt, a mely kizárólag a vallási érzületen alapszik. Az az ember, a ki csak azért becsületes, mert fél, hogy az Isten különben megveri, nem becsületes. (Nagy zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Leitner Adolf: Mindenekelőtt abból a tévedésből kell t. képviselőtársaimat kivezetnem,mintha én ateista volnék. Én erősen vallásos érzületű ember vagyok. (Felkiáltások a középen : Látszik!) Hát kérem, én igenis az vagyok, de az erkölcsiséget nem kötöm ezzel össze semmikép. Nagyon szomorú eredményekre vezetne az, ha itten ilyen polémiákat kellene folytatni. Épen ezért mondtam azt, hogy nem akarok polémiát kezdeni, hanem hogv reá akarok mutatni arra, hogy a vallás és erkölcs nem feltétlenül összekötött két dolog. Hiszen történt hivatkozás épen ezen padokról arra, hogy Angolországban milyen erős harczot folytattak a vallás megerősítése mellett, pedig épen az ellenkező történt, a harczot épen az iránt folytatják, hogy a vallást az iskolából ki akarják szorítani és egészen a családba akarják utalni, azonban a vallás helyett más tárgyat, az erkölcstant és bizonj^os mérvben nem vallástant, hanem hittant, a mely menten minden felekezeti jellegtől csak a hit eszményi fogalmával foglalkozik, kivannak behozni. (Felkiáltások: Interkonfesszionális hittan !) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Leitner Adolf; Nem interkonfesszionális! Hiszen Londonban már megcsinálták erre azt az élczet, hogy a javaslat egyik ellenzője, czélozva Birelre, a javaslat benyújtójára, azt mondotta, hogy a mi előttük fekszik, az tulaj donképen sem nem rcligió, sem nem irreligió, hanem bireligió, tehát felesleges vitatkozni a felett, hogy mi lesz az, a mit az angolok akarnak. Én csak arra akarok kijelentésemben ezúttal szorítkozni, hogy a kik az állami népoktatás hivei, épenséggel nincsenek ellentétben a vallással. Hivei ők a vallásoktatásnak, de nem az iskolát tartják annak a fórumnak, a hol ennek teljesedésbe kell mennie. A vallásoktatásra a család van hivatva. A közvetlen előttem szólott t. képviselőtársam azt fejtegette, hogy az állami népoktatásnak nagy hibája van, hogy mindig bizonyos jelleget, még pedig annak a kormánynak a jellegét hordja magán, a mely kormány uralkodik. Hát lehet, hogy ez a hiány tényleg fenforog, csakhogy korántsem közeliti meg ez azt a hibát, a mely a felekezeti iskolánál van, hogy t. i. épen a felekezeti iskolák vésik és oltják be a növendékek lelkébe a félekezetiség jellegét. Ott tanulják meg a gyermekek az egymás közötti különbséget a félekezetiség szempontjából. A ki ismeri a falusi életet, tudja, hogy a mikor a gyermekek kijönnek az iskolából, akkor azok a református, azok a katholikus és más vallású gyermekek egymás vallásáról vitatkoznak. (Zaj. Elnök csenget.) Én és politikai elvbarátaim azért fogadjuk el ezt a javaslatot, mert bármiképen vizsgáljuk.