Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.
Ülésnapok - 1906-132
132. országos ülés 1907 április 5-én, pénteken. 51 foglalkozók tömege a lakosság 70%-át teszi ki. Miért kelljen tehát a 3%-ért kinozni a 70%-ot azzal, hogy egy egész ismeretlen nyelvet megtanuljon ? !*.-•' Nagy György: Az a nyelv az állam nyelve ! Goldis László : A nyelv mindenütt csak eszköz, nem czél. A nyelv arra való, hogy az ember magát megértesse testvéreivel. (Felkiáltások : Ezt akarja a miniszter !) Azt azonban sehol a világon nem hallottam, hogy a nyelvet czélnak tekintsék és hogy a boldogulást ahhoz kössék. A ki abból akar megélni, hogy nyelvet tud, az tanulja azt meg a maga költségén, de nem a község terhére, a melynek semmi szüksége sincs arra, hogy más nyelv megtanulását is követelje. Érteném, ha aztí ugy csinálnák, a mint Belgiumban. Az olyan román községekben, a melyek magyar községekkel szomszédosak, vagy a melyekben magyarok és románok vegyesen laknak, a románok úgyis megtanulnak félig-meddig magyarul, a magyarok pedig megtanulnak annyira a mennyire románul és igy megérthetik egymást. Nincs is kifogásom az ellen, hogy az ilyen községek iskoláiban is megkönnyittessék a gyermekeknek ez a természetes folyamat, de hogy teljesen különálló tömegeknek, a melyek a magyarokkal semmi érintkezésben nem állanak, miért kelljen a magyar nyelvet tanitani, azt igazán nem birom felfogni. (Mozgás a baloldalon.) Ugy látszik, hogy elérkeztünk azon ponthoz, a melyet báró Eötvös József ezelőtt 50 évvel előrelátott. (Mozgás balfelől. Halljuk ! a nemzetiségiek padjain.) Nagyon kérem, szíveskedjenek türelemmel meghallgatni. Polit Mihály: Hiszen Eötvös magyar volt! Goldis László : Mint hogyha most irta volna a jelenlegi viszonyokra vonatkozólag ezen szavakat. (Halljuk ! Olvassa) : »Világos ezekből . . . Egy hang (balfelől) : Mikből ? Goldis László : Hogy a közbeszóló képviselő ur kérdésére megfelelhessek, majd élőbbről kezdem az olvasást. így szól ez a passzus (olvassa) : »Ha hazánk különajku lakosai nemzeti egyéniségüket fentartották, mig ott, a hol ugyanezen fajú népek egy országban a hatalmas németekkel találkoztak, nyomuk eltűnt, vagy legalább kiterjedésük köre tetemesen szűkebb lett, az ok bizonyosan nem kizárólag a magyar faj nagylelkűségében vagy felvilágosodottabb nézeteiben, hanem azon arányban fekszik, a mely e haza különböző népei közt számuk és műveltségi fokukra nézve létezett.« És vájjon nem áll-e ez most ugy, mint a múltban? Azon népek, a melyek az országot lakják, találhatnának-e nemzetiségük szabad kifejtésére biztosabb garancziákat, mint itt, hol, ha mind az, a mi a magyar faj túlterjeszkedési vágyairól mondatik, igaz lenne is, az elnyomás lehetetlen. Lehetetlen pedig azért, mert e hon különböző nemzetiségei között létező számarányok az ily elnyomást nem engedik meg. Tehát ezekből világos, hogy ha az ország egysége melletti lelkesedés jelenleg főképen e hon magyarajku lakosai között nyilatkozik is, az egységnek fentartása minden nemzetiségnek egyiránt érdekében fekszik és hogy ezen egység felbontása által e hon minden nemzetiségei szabad kifejlődésük legfőbb garancziájától fosztatnának meg. Hasonló eredményhez jutunk, ha a kérdés másik oldalát tekintjük, és ezekből kétségtelen, hogy viszonyaink olyan módon való rendezése, melynél kizárólag a történelmi jogot tartva szemünk előtt, az egyes faj- és nyelvbeli nemzetiségek követeléseit nem elégíthetjük ki, ép ugy nem felelne meg czéljának. Miután a nemzetiségi kérdés nálunk más politikai czélok eszközéül használtatott fel és a nemzetiségek nevében sokszor oly követelések tétetnek, a melyek az ország egységét veszélyeztetik. (Ugy van ! balfelől. Halljuk ! a nemzetiségiek padjain.) Barta Ferencz : Nagyon jellemző ez a mostani korra nézve. (Zaj. Halljuk !) Goldis László : Én nem is restellem bevallani ; ha restelleném, nem olvastam volna fel azt. Mi is igazat adunk neki sok tekintetben. (Olvassa) : . . . sokakban e kérdés megoldhatása iránt kételyek támadtak és azon nézet terjedt el : nem lenne-e a legczélirányosabb, ha kizárólag a közös haza érdekeit tartva szemünk előtt, az egyes nemzetiségek igényeinek kielégítésével, mely úgyis lehetetlen, nem fáradnánk. (Halljuk!) Ha a birodalmi kormánynyal az állami kérdésre nézve megegyezünk és az az egyes nemzetiségeket ellenünk nem támogatja ; ha a mesterséges agitáczió megszűnik, s az ország kormányába befolyást nem gyakorolván, a különböző nemzetiségek szószólóit hivatalok által megnyerjük, mindezen lárma s izgalom, mely most aggodalommal tölt, magában megszűnik. Ha multunkra visszatekintünk, s a módra gondolunk, melylyel a nemzetiségi súrlódások kiegyenlítésére tett kísérleteink visszautasittattak azok által, kik mint hazánk különböző nemzetiségeinek képviselői léptek fel : természetesnek találjuk az elkeseredést, mely e nézet alapjául szolgál ; de a nézet maga azért nem kevésbbé hibás, s én alig ismerek hazánk jövőjére nézve nagyobb veszélyt, mintha azt követnők. Megengedem, hogy a birodalmi kormány, mely eddig mint az ország különböző nemzetiségeinek pártolója lépett fel, bizonyos feltételek alatt talán az ellenkező irányban járna el. Ha az alkotmányos kérdésre nézve köztünk s a birodalom között fennálló ellentétek kieg}''enlittetnének: oly törvények alkotása, melyek határaink között a magyar elem felsőbbségét biztositják, talán nem fognak akadályokra találni. A bécsi sajtó sokszor kimondta az előnyöket, melyekre a német s a magyar nemzetiség bizton számíthatnak, ha kezet fogva, a birodalom többi nemzetiségeinek igényei ellen együtt lépnek fel; s ha a békés megoldásnak minden reménye eltűnik s a nemzetiségek követelései állami fennállásunkkal összeegyeztethetetlenek lévén, a magyarnak választani kellene^ liberális elvei vagy hazája között: talán jöhetne idő. midőn e tanács elfogadókra találna megengedem 7*
