Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-147

Í47. országos ülés 1907 április 2k-én, szerdán. 453 magában épen a közszabadság, a tanítói függetlenség szempontjából. Nem akarom kizárni, hogy végső esetben a miniszter döntsön ily dolgokban, nem akarom, — mert most nem nagy elvekről beszélek, azokat az általános vitában elmondtuk, csak a törvénynek a technikájáról beszélek — mondom, nem akarom ezt kizárni; de mit szeretnék ? Azt, hogy mindenekelőtt adassék alkalom az illető iskolaientartó hitfelekezetnek, hogy ő mondjon Ítéletet. Ezt etikai szempontból is kivánom, mert épen azáltal, hogy valakinek kötelessége Ítélkezni ily dolgokban és erezi mindig annak kötelezettségét, hogy megtorolja az államellenes dolgokat, még inkább ébren tartatik benne az érzés az ily kihágások ellen. Szerény nézetem szerint a leghelyesebb eljárás ez volna. Tehát: államsegélyes iskolánál a közönséges fegyelmi pereket a hitfelekezetek folytatják le, és azután a miniszterhez terjesztetnek fel, a mint itt van kontemplálva, és utóvégre, ha a miniszter nem fogadja el azt a döntést, egy hónapon belül a közigazgatási bizottság kiküldött tagjának közreműködése mellett uj eljárást és uj határozathozatalt rendelhet el. Most az államellenes cselekedeteknél szeretném elérni, hogy mindenekelőtt hivja fel az illető felekezetet a fegyelmi eljárás megindítására, illetve a fegyelmi hatóság meghozza az Ítéletet, felterjeszti a miniszterhez ; és most megadnám igenis a miniszternek a jogot, ha az Ítélettel nincs megelégedve, hogy akkor indíthasson ujabb pert a közigazgatási bizottságnál. De nem adnám meg alternative a jogot, hogy a mikor akarja a miniszter az egyik hatóságnál, a mikor akarja, a másik hatóságnál inditsa meg az eljárást. Mert ennek értelmét, rezonját nem látom be. Nem látom be, miért történjék ilyen válogatás. Mert hiszen akkor, ha elejétől fogva, a törvény alkotásánál, a törvényben megengedjük, hogy némely hitfelekezetekkel szemben a miniszter igy járjon el, másokkal meg amúgy, kinyilvánítottuk bizalmatlanságunkat az ország némely hitfelekezetével szemben, pedig azt hiszem, nem okos, nem helyes, hogy saját eljárásunkkal, a mint helyesen fejtette ki Ártim Mihály t. képviselőtársam, már előre mi is bizalmatlanságot keltsünk, — mert bizalmatlanság bizalmatlanságot kelt — mielőtt nem győződtünk meg arról, hogy az illető hitfelekezet nem képes, vag}- nem akarja a kötelességeit ezen irányban teljesíteni. Nem helyes, hogy az országgyűlés többsége már előre arra az álláspontra helyezkedjék, hogy nem bizik az ország valamely hitfelekezetében; azt hiszem, hogy a hazafiság szempontja ezt nem indokolja. Nem indokolt ez azért sem, mert én nem látok veszélyt fenforogni, miután a miniszternek meg van adva a jog, hogy a fegyelmi pernek bármely szakában az illető tanitót felfüggesztheti. A felfüggesztés által azon veszélyek, a melyek az ilyen tanitónak működéséből folynának, már elhárittattak és azalatt, mig a per ellene folyik, helyette természetesen egy elfogadható segédtanitó működik. Tehát semmiféle veszély az országra vagy a tanításra abból nem származhatik, hogy az eljárás talán hosszabb ideig tart. Persze megeshetik, hogy a hitfelekezet Ítéletét a miniszter nem hagyja jóvá. Ez azonban alig fog megtörténni, mert én bizom benne és meg vagyok győződve, hogy államellenes cselekedetek esetében bármely hitfelekezet olyan Ítéletet fog hozni, melyet a miniszter jóvá fog hagyni. Abban igenis veszély volna, ha pl. a miniszternek nem volna meg a joga, hogy ilyen esetben felfüggeszthesse a tanítót, s akkor érteném a dolog ráczióját, mert azon idő alatt, mig kétszer lefolytatjuk a pert, egyszer a hitfelekezetnél, másodszor a közigazgatási bizottságnál, a tanitó ott működik és egy egész generácziót elronthat és káros befolyása érvényesül az iskolában. De mikor a miniszternek a törvényben meg van adva a jog, hogy felfüggesztheti a tanitót, mert a miniszter ur által elfogadott módosítás szerint ő nem csupán felszólíthatja a felekezeti hatóságot, hogy függeszsze fel, hanem a miniszter közvetlenül fel is függesztheti a tanitót, akkor semmiféle veszélyt abban nem látok, hogy engedjük a liitfelekezetet először ezekben a perekben ítélkezni. Ezért én azt szeretném, hogy a 23. és 24. §-ok egészen átdolgoztassanak és pedig ugy, hogy belőlük egy szakasz legyen. Meghagyom a 24. §-nak azon intézkedését is, a mely azt mondja, hogy a miniszternek felszólítása nélkül is jogában és kötelességében legyen az iskolaientartó hitfelekezetnek, hogy ilyen államellenes cselekedetek esetében magától is megindítsa a pert, a mely esetben szintén köteles felterjeszteni az Ítéletet az összes iratokkal együtt a miniszterhez, a ki azután látni fogja, hogy helyes-e, vagy szükségét látja-e annak, hogy ha az ítélet nem kielégítő, azt áttegye újból a közigazgatási bizottsághoz és akkor a közigazgatási bizottság fog a dolog felől újból intézkedni. En ez iránt módosítást bátorkodom előterjeszteni, a mely szerint az általam kifejtett elvek alapján a 23. és 24. §-okból egyetlenegy szakasz lenne. Azt hiszem, hogy igy a szöveg sokkal világosabb és czélravezetőbb lesz. Az egész szakasz akkor igy szólna (olvassa) : »A hitfelekezeti illetékes hatóság a fegyelmi eljárást saját szabályai szerint foganatositja.« »Minden hitfelekezeti illetékes hatóság köteles fegyelmi szabályait a vallás- és közoktatásügyi miniszternek tudomás végett előzetesen bemutatni.« »A hitfelekezeti illetékes iskolai hatóság olyan felekezeti tanitó ellen, a kinek alapfizetés vagy korpótlék-kiegészités czimén bármilyen összegű államsegély van engedélyezve, a vaUás- és közoktatásügyi miniszter felhívására a fegyelmi eljárást megindítani köteles, minden olyan esetben, a melyben a jelen törvény 22. §-a értelmében fegyelmi eljárásnak van helye.« Ezután következnék egy más mondat, mely igy szól;