Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-147

438 Í47. országos ülés 1907 április 2i-én, szerdán. Tekintettel arra, hogy úgyis elég hosszura húzódott el ez a vita, csak arra szorítkozom, hogy az a) pontnak a szövegezésében a következő módosítást hozzam javaslatba (olvassa) : »Ha a magyar nyelv tanítását elhanyagolja, vagy azt nem a jelen törvény 16., 19. és 20. §-aiban felsorolt rendelkezések szerint, illetőleg saját hibája vagy mulasztása folytán nem az ott kitűzött czélnak megfelelő átlagos eredménynyel tanítja, vagy ha a 16. és 17., illetve 20. §. meghagyásainak nem tesz eleget.* Egyébiránt a szakaszt elfogadom. Elnök : Ki következik ? Raisz Aladár jegyző: Gratz Gusztáv! GratZ Gusztáv: T. ház! A 22. §. azokat a fegyelmi intézkedéseket tartalmazza, a melyek a nem állami népiskolák tanítóira alkalmazást fognak találni. Ezek a fegyelmi intézkedések azok, a melyek ellen a nem államilag segélyezett tanintézetek szempontjából leginkább lehet kifogást támasztani. Mivel az anyagi intézkedések a fegyelmi eljárás körében ebben a 22. §-ban vannak szabályozva, azt hiszem, hogy ezen intézkedéseknek az anyagi tartalmához csak itt lehet hozzászólni, daczára annak, hogy itt voltaképen csak a községi tanítókról van szó és a hitfelekezeti tanítókról pedig, a kik engem különösen érdekelnek, szó sincsen, mert hisz a 24. §. egyszerű hivatkozással terjeszti ki a 22. §. intézkedéseit a hitfelekezeti tanítókra is és így a 24. §-nál voltaképen csak arról lehet szó, hogy alkalmaztassanak-e ezek a már elfogadott intézkedések a hitfelekezeti iskolákra is, igen vagy nem \ Azért bátor leszek aggályaimat ezen 22. §-ban foglalt intézkedések ellen már itt kifejteni, azzal a megjegyzéssel, hogy ugyanaz, a mit itt erre a szakaszra vonatkozólag mondani bátor leszek, áll eo ipso arra, a mit a 24. §-nál elmondanék, hogy ha ott felszólalnék, sőt érvényes a 25. §-ra is; azért azonban a 22. §-on túlmenni felszólalásomban magától értetődőleg nem akarok. A 22. §-ban körülirt fegyelmi intézkedések voltaképen az egész javaslatnak szankczióját képezik, mivel pedig az előző paragrafusokban számos oly intézkedés foglaltatik, a mely a mi legjobb meggyőződésünk szerint a mi iskoláink érdekét mélyen sérti, sőt oly intézkedések is vannak benne, a melyek a mi iskoláink érdekét talán jobban sértik, mint azoknak érdekét, a mely iskolákat tulaj donképen sújtani akar ez a javaslat, magától értetődik, hogy ezen, a szankcziót tartalmazó paragrafus minket minden körülmények között érzékenyen sújtana. Ehhez hozzájárul még az a további megfontolás is, hogy az a mód, a hogyan ez a szankczió meg van állapítva, — értem ez alatt azt a módot, a melylyel az állam az iskolafentartóknak autonómiáját lényegesen megszorítja — a mi nézetünk szerint már magában véve szintén sérelmes. Mi ezt az autonómiát — jó lelkiismerettel mondhatom — soha semmi hazafiatlan czélra ki nem használtuk (Igaz ! Uay van! a jobboldalon.) és vele soha vissza nem éltünk; mi ennek az autonómiának keretén belül — és e tekintetben hivatkozhatom elsőrangú magyar szakemberekre is — minden alkalmat igyekeztünk kihasználni arra, hogy a magyar nyelvoktatás terén is elérjük azokat a czélokat, a melyeket elérni a népiskolában egyáltalában lehet; és ezért, azt hiszem, nem vagyunk kitéve semmi félremagyarázásnak, ha ehhez az autonómiához rendületlenül ragaszkodni akarunk és ha azt a jelen javaslattal szemben meg akarjuk védeni. Bármily nagy legyen a bizalom, a melyet a jelenlegi kormány iránt táplálunk abból a szempontból is, hogy a javaslat intézkedéseit ránk, a kik erre rá nem szolgáltunk, alkalmazni nem fogja, mégsem tekinthetünk el attól a megfontolástól, hogy ezeket az intézkedéseket nemcsak ez a kormány fogja alkalmazni, hanem esetleg más kormány is, miért is a bizalmi szempont sem lehet elegendő ok arra, hogy hozzájáruljunk autonómiánknak, közszabadságainknak egy maradandó és mindenesetre lényeges megszorításához, a mely — a mint erről meg vagyok győződve és a mint azt a továbbiakban ki akarom fejteni — nemcsak a mi szűkebb érdekeink szempontjából, de az öszszes iskolafentartó egyházak szempontjából is lényeges és számottevő veszélyeket rejt magában. Bátor leszek, t. ház, ezen állításomat példákkal beigazolni. A 22. §. első a) pontja fegyelmi vétségnek minősiti azt, ha a községi elemi népiskolai tanitó és a hitfelekezeti népiskolai tanitó a magyar nyelv tanítását elhanyagolja, vagy azt nem a jelen törvény 16., 19. és 20. §-aiban kitűzött czélnak megfelelő sikerrel, illetőleg nem az ott felsorolt rendelkezések szerint tanítja, vagy ha a 16. és 17., illetve 20. §-ok meghagyásainak nem tesz eleget. T. ház ! Ez az intézkedés — a melynek alapgondolatát, hogy t. i a magyar nyelv oktatása érdekében minden lehetőt el kell követni, a magunk részéről is szívesen akczeptáljuk — bizonyára nem vonatkozik a mi iskoláinkra. (Zaj. Halljuk! a baloldalon.) Elnök : Csendet kérek. Gratz Gusztáv: Hivatkozhatom e tekintetben a mint már emliteni szerencsém volt, magyar szakférfiak véleményére is, a kik elismerték azt, hogy az a szellem, a mely a szász iskolákban fennáll, a magyar nyelv oktatása szempontjából kívánnivalót nem hagy hátra. így pl. egyik legelső pedagógusunk, Schneller István kolozsvári egyetemi tanár, a ki igen jól ismeri a szász tanintézetek viszonyait, egyik munkájában a mi iskoláinkról a következőket mondja (olvassa) : »Ezen iskolákban a magyar nyelv és a magyar kultúra iránt mindinkább felébred és fokozódik az érdeklődés, a mint erről több évre kiterjedő tapasztalataim meggyőztek. A tanárok sorában ott találjuk azoknak nevét, a kik a magyar és szász nyelv kölcsönhatásával tudományosan és irodalmilag is foglalkoznak; ott találjuk azét, ki osztálya majd összes tanulóinak szüleit rábírta, hogy a nagy leczkeszünet ideje alatt magyar falukba