Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-147

247. országos ülés 1907 április 2b-én, szerdán. 439 adják, magyar szóra gyermekeiket; ott találjuk e névsorban azét is, ki magános sétáira mindig Petőfit viszi magával, hogy ott, az erdők magányában lelke szerint szavalhassa kedvencz költőjét; ki a kaszinóban mást, mint magyar lapot nem olvas s ezt is ugy olvassa, hogy néha-néha a lelkesedés heve hangos olvasásra ragadja. Ma a magyar nyelv és irodalommal való foglalkozás nem akadály az előléptetésre, a bizalomra nézve. A szász tanárok egyesületének első gyűlése egyhangúlag kivánta a magyar tanórák számának gyarapitását. Mindez igen nagyjelentőségű, különösen akkor, ha figyelembe veszszük, hogy elszigetelten, nagy távolságban élő és jelentős kultúrával is biró, szorosan összetartozó nemzetiségek szellemi irányzata erősen konzervatív, nehezen változtatható.« Ez a felfogás, a mely egy elsőrangú szakembernek a felfogása, igaz, hogy elsősorban a középiskolákra vonatkozik, de tudjuk, hogy a szász középiskolák és a népiskolák vezetése egy és ugyanazon kezekben van letéve s azokról, a kik a középiskolákat ilyen szellemben vezetik, nem lehet feltételezni a népiskolák vezetésében sem más szellenmet, a mint hogy tényleg nem is merül fel panasz arra vonatkozólag, hogy népiskoláink e szempontból kivánni valót hagytak volna hátra. Ily körülmények közt felmerülhet az a kérdés, miért kell nekünk mindazonáltal aggályosaknak tartanunk azokat az intézkedéseket, a melyek szerint az a körülmény, hogy egy tanitó a magyar nyelvet elhanyagolja, vagy meg nem felelő sikerrel tanitja, fegyelmi vétséget képez, a mely a felsorolt különböző büntetésekkel van sújtva, a mely büntetések a dorgálástól egészen az állástól való elmozditásig terjednek. Leszek bátor, ezt röviden megmagyarázni. A mi nézetünk, t. ház, a mint ezt már elvtársaim az előző szakaszoknál kimutatták, tudvalévőleg az, hogy azt a czélt, a melyet a javaslat a magyar nyelv tanitása tekintetében kontemplál, nem lehet elérni, vagy legalább is nem mindig és mindenütt. Hogy ez igy van, arról könnyű meggyőződni, ha eílenpróbát méltóztatnak végezni, eüenpróbát olyformán, hogy valamely tisztán magyar nyelvű községben, a hová paraszt gyermekek járnak, hozzák be akár a német, akár a franczia, vagy angol nyelv tanitását. Nem hiszem, hogy léteznék valaki, a ki hihetné, hogy azok a növendékek, a kik azt a nyelvet kint az életben sohasem hallják, azt az idegen nyelvet el fogják sajátitani annyira, hogy gondolataikat szóval és Írásban értelmesen kifejezhessék. (Igaz! a közéfen.) Ez teljes képtelenség és legfeljebb itt-ott egy rendkivüli képességekkel megáldott tanítónak, a kinek mindenesetre nagyon felül kellene emelkednie az átlagos nivón, fog sikerülni ezt a czélt megközelíteni, de hogy ez általában minden népiskolában eléressék, az teljesen ki van zárva. Már most a dolog a 22. §-ban ugy van odaállítva, hogy a tanitó, ha nem ér el a kitűzött czélnak megfelelő sikert, fegyelmi vétséget követ el. A törvényjavaslat tehát egyfelől felállít egy elvet, a melyet legjobb meggyőződésünk szerint elérni soha nem lehet, másfelől pedig ehhez oly következményeket fűz, a melyek érzékenyen sújtják a tanítókat, a melyek odáig elmennek, hogy az illető tanítót állásából el lehet mozdítani, sőt a melyeknek a 25. §. alapján az a konzekvencziája is lehet, hogy az illető iskolát egyszerűen meg lehet semmisíteni, meg lehet szüntetni. Bár meg vagyok róla győződve, hogy a törvényjavaslat alkotóinál ily szándék nem forgott fenn, az egész intézkedés ilyen beállítása mégis oly benyomást tesz, mint hogy ha csapda volna, a melyben minden nem magyar nyelvű intézetet meg lehet fogni és meg lehet semmisíteni. De ha arra az álláspontra is helyezkedünk hogy az a czél, a melyet a javaslat a magyar nyelv tanítására vonatkozólag megállapít, lényegében véve elérhető volna, még akkor is helytelen ez az intézkedés, mert hisz lehetséges az, hogy a tanitó esetleg másféle körülményeknél fogva, a melyek őt mentik, nem tudja elérni a kellő sikert a magyar nyelv tanitása terén. Lehet, hogy ennek oka a tanulók alacsony szellemi színvonala, visszamaradottsága, a melyért csak nem lehet a tanítót büntetni. A javaslat eredeti szövege azonban még ezt sem ismeri el mentő körülménynek. Ha a tanitó a kitűzött czélnak megfelelő sikerrel nem tudja tanítani a magyar nyelvet, akkor feltétlenül fegyelmi vétséget követ el és a meghatározott büntetésekkel bűnhődik. Ez igazságtalanság és épen ezért én, miután ez az intézkedés nagyon ridegen és mereven hangzik, örömmel és megelégedéssel fogadom Burdia Szilárd t. képviselő ur indítványát, a mely ezt az intézkedést némileg enyhíti, a mennyiben kimondja, hogy csak akkor képez fegyelmi vétséget az a körülmény, hogy az illető tanitó a kitűzött czélnak megfelelő sikerrel nem tudta tanítani a magyar nyelvet, ha ez önhibájából történt. Ez enyhíti az intézkedést, és megnyugtat egészen túlzott alkalmazásának veszélyével szemben. Azért fennáll ugyan aggályom az egész szakaszra nézve, de ha a szakasz, ugy, a mint van, elfogadtatnék és ha rajta többet változtatni nem lehetne, akkor nagy örömmel hozzájárulok Burdia Szilárd t. képviselőtársam indítványához. (Helyeslések.) Egyáltalában, t. ház, én a javaslat nagy hibájának tartom, hogy olyan intézkedéseket tartalmaz, a melyek igen érzékenyen sújthatnak egyéni érdekeket is és egész exisztencziákat tehetnek tönkre — hiszen a hivatalból való elmozdítás nem egyéb, mint egy tanitó exisztencziájának megsemmisítése — és hogy mégis a törvényjavaslat ezen szövegezésében nincs meg az a gondosság és nincs meg az egyes intézkedéseknek ama szigorú precziz fogalmazása, a mely ilyen fontos dolgoknál szükséges volna. Néhány példával akarnám ezt illusztrálni, oly példákkal, a melyek a 22. §. 1. a) pontjából kifolyólag fordulhatnak elő. A 22. §. 1. a) pontja azt mondja, hogy a községi elemi népiskolai tanitó fegyelmi vétséget