Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-146

422 lk6. országos ülés 1907 április 23-án, kedden. látom, hogy az állam azért nyújtja ki a kezét ezen schulmeisterkodás után, hogy azután ökölbe szoríthassa, ha nem adják meg neki az igazgatóságot. A t. kultuszminiszter ur csekély felfogásom szerint ugy járt el. mint azon mesebeli tutajos, hogy a felekezeteket a tanitói nagy fizetés árvize elébe állítja és szerényen azt mondja : ezen a vizén nektek át kell kelni, mert kerülő nincs ; de ha tetszik, én átviszlek, de mindenki adja ide, a mije van és mutassa is meg, nehogy aztán letagadhassa. (Derültség.) Nincs tekintettel arra, hogy e tutaj fáját azok a felekezetek ha nem is vágták, de megfizették ; nincs tekintettel a törvényes tarifára, a melyet az 1848-ik évi XX. t.-cz. állapit meg, mely szerint ezen a vízen való átvitel ingyenes és nem jár semmiféle jogfosztással. (Ugy van ! a középen.) A t. miniszter ur azt mondja, hogy ez kompromisszum. Hát köszönöm az ilyen kompromiszszumot, ha az illető hitelező velem, szegény emberrel 100%-on felül egyezik ki és nekem oda kell adnom az egész vagyonomat. Igaz, a t. kultuszminiszter ur nem lép fel imperative : adjátok ide a jogaitokat, de a felekezeteket mégis abba a kényszerhelyzetbe hozza, hogy az ő tenyerére tegyék le összes iskolai jogaikat, ő aztán markába szorítja őket, mondván : volenti non fit injuria! (Derültség.) Engem, t. ház, senki sem képes kapaczitálni abban, hogy ez nem monopólium, hogy ez nem csirája, hanem úgyszólván bevégzése az államosításnak, mert hisz ez a 21. §. szövetkezve a 15. §. b) pontjával, alkalmas erradikálni a hitvallásos iskolát ugy, hogy annak híre-hamva se maradjon. Ha a 15. §-nál nem tudják a tanító fejét venni a képesítés miatt, akkor itt veszik a fejét. Az állam eddig is ragaszkodott a tanító kinevezéséhez, mi legalább az állam szempontjából érthető, mert az állami érdek megóvása tekintetében nem volt semmiféle intézkedés. De mikor az állami érdekeket most oly drákói törvény védi, mely egyenlő a statáriummal, akkor nincs értelme itt a jogokat még meg is szorítani. Úszunk nyakig a demokratizmusban, t. ház. de a népjogokat, a helyett, hogy kitérjesztenők, megszorítjuk. Épen azért tiszteletteljes kérelmem odairányul, hogy a t. kultuszminiszter ur volna szives eltekinteni általánosan a tanitó kinevezési jogától, mint az efféle schulmeisterkodástól, s ezt a jogot csak akkor vegye igénybe, mikor az illető iskolafentartó olyan tanítót akar alkalmazni, a ki államellenes delikturnért már el volt Ítélve. Könnyű felülről követ dobni bárkire, miniszter úrra vagy bárkire mondom, ha még ahhoz az illető nem védekezhetik ; meg sem mondják, hogy miért nem akarják kinevezni, vagy miért nem jön tekintetbe, egyszerűen azt mondják, hogy el van ütve, el van utasítva. Először is el kell ítélni, azután igazságos és méltányos dolog, hogy az ilyen ne kapjon alkalmazást. Ezáltal meg volna óva először az államérdek, másodszor meg volna óva a sokféle felekezet autonómiája. Én csodálkozom, hogy a t. képviselő urak közül, a kik itt képviselik felekezetüket is, nem szólal fel egyik sem, sem az evangélikus, sem a protestáns egyház részéről senki, pedig azelőtt mindig irtóztak az államsegélyt igénybe is venni, most j>edig egy szavuk sincs, hogy mindenüket kell feladni, mintha a szocziálizmus őket nem fenyegetné. Továbbá meg volna óva a katholikus egyház érdeke és álláspontja is, a mely semmiféle segély fejében a maga iskoláját fel nem adhatja, mert a mely perczben odaadja az iskoláját, mint a templom előtornáczát, egyúttal feladta templomát, feladta minden intézményét, nincs többé joga, nincs létjogosultsága. S ezzel kell számolnia minden egyházi tényezőnek, minden katholikus embernek, ezzel kell számolnia a néppártnak, mert én épen ezért jöttem a néppárt padjaira, ez hozott engem ide, s ugy hiszem, hogy ez a néppárt programmjának egyik tengelye. Es azon t. néppárti társaimnak kell elsősorban ezt az álláspontot megvédeniök, a kik legközelebb vannak a néppárti hajó rudjához, mert én igénytelen ember vagyok; hiszen tudjuk, hogy először jön a huszár, azután jön egy nagy semmi s azután megint egy nagy semmi és azután jövök én, a közönséges baka. (Derültség.) Mert a mely alapon, vagyis a mely elvnek alapján mi megalakultunk, csakis azon elvnek alapján maradhatunk fenn és fejlődhetünk. Részemről, t. vallás- és közoktatásügyi miniszter ur, nem vagyok megelégedve azzal, a hogy a valláserkölcsi nevelés biztosítva van, vagyis más szavakkal, ha a j>apot az iskolából ki nem dobják. Az államosítás első stádiumában ezt nem teszik sehol, mert az már a Kálváriának az utolsó stácziója, mikor a papot először kiviszik az iskolából, azután a templomból és végre saját lakásából. (Zaj.) De előre szem előtt kell tartanunk azt, hogy a Hegel államisten váltóját senki akként még át ne billentse, hogy az állam gépezete az ő kerékvágásából kizökkenjék, mert ha ez megtörténik, nem tudni, hol áll meg, sakkor azután már hiába fogunk jajgatni. Azért kell szem előtt tartanunk azt az elvet: »príncipiis obsta«, mert különben »sero medicina paratur« ; akkor már késő a jajgatás, ha kiczipelnek minket a lakásunkból. (Zaj.) A törvényjavaslatnak ez a paragrafusa azután sok igazságtalanságot is rejt magában az illető jjályázóra nézve is, miért? Azért, mert kiteszik a pártpolitika szenvedélyeinek is. Én ugy hiszem, hogy ezt nem igen kell bizonyítgatnom, köztudomású ugyanis, hogy nálunk minden dolognak a megítélése pártpolitikai szempontból történik. így tesznek nemcsak a szegény tanítóval, de még a miniszterrel is. (Derültség.) A t. kultuszminiszter ur mennyi óesárlásnak van kitéve mint miniszter, pedig azt mindnyájan tudjuk, hogy nemcsak testének, de lelkének egész erejével akarja hálára kötelezni a nemzetet munkásságával. (Élénk felkiáltások : Éljen Apponyi !) Méltóztassék csak nekem garantálni, hogy ha ezek az urak, a kik folytono-