Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-146

410 1A6. országos ülés 1907 április 23-án, kedden. szintén oda viszi erőszak nélkül, mert maga jön rá arra az indokra, hogy a magyar nyelv elsajátítása által teremtsen magának a gyermek olyan életpályát, hogy boldogulhasson. De ezt nem tehetjük kötelezővé mindenkire nézve, mert különben hol lesznek majd hazánk munkásai, hol lesznek azok, a kik a földet művelik % Hiszen ha mindnyájan követik ezt az utat, hogy magukat kiképeztessék, akkor valóban odajutunk, hogy intelligens proletariátusunk lesz. Mondom, meg van adva az, hogy a magyar nyelv magától is imponáljon és magától is tért nyerjen. Nem szükséges, hogy a törvénybe iktassuk ezeket, és még kevésbbé, hogy az eredeti szöveghez még hozzáadjuk azt, a mit egyik képviselőtársam, ha jól tudom, Okolicsányi, javasolt, hogy a magyar nyelvet Írásban, olvasásban és beszédben birják. (Felkiáltások : Zakariás !) A mint már más alkalommal emiitettem, most is azt mondom, hogy itt tág tér nyílnék különösen a közigazgatási közegeknek, hogy bírálják meg azt, tud-e valaki helyesen olvasni, irni és beszélni. Oly esetekben, a hol nekik az illető személye tetszik, könnyen elfogadják, más esetekben j>edig akadályokat fognak gördíteni. A közoktatási törvényben megadatott az a jog, hogy a népet oktassuk, felvilágosítsuk, engedjünk szabad tért, vindikáljuk az iskolának azt a jogot, a mely megilleti, hogy valóban ozéljának megfelelően a haza minden iskolázott embere akkor, a mikor az iskolával szakit, a mikor az iskolaidőt betöltötte, annyi ismerettel távozzék, hogy azoknak a gyakorlati életben hasznát vehesse. Gyakran hangoztattatott itt, hogy mi ellenszenvvel vagyunk a magyar nyelv iránt, hogy szítjuk az irigységet az iránt s egyszersmind a magyarság iránt és hogy nem vagyunk őszinték, mert itt a báránynak szerepét játszszuk, kint azonban agitálunk a magyar nyelv és a magyar nemzet ellen. Én tegnap ígéretet tettem, hogy majd alkalom során példákkal fogom bizonyítani ennek ellenkezőjét. A nemzetiségi törvény előírja a községekre nézve, hogy a község jegyzőkönyvi nyelve az legyen, a melyet a községi képviselőtestület. . . Elnök (csenget) : Kérem a képviselő urat, méltóztassék a 19. §-hoz szólni, mert most azt tárgyaljuk. - Damián Vazul : Én a magyar nyelv tekintetében egy példát hozok fel. Elnök : Ezt a házszabályok nem engedik meg. Ezért méltóztassék a tárgynál maradni. Damián Vazul : Részemről annyit kívánok itt konstatálni, hogy mindenütt, hol a magyar nyelv érdeke kívánja, én mindig azon voltam, hogy az valóban érvényesüljön. Értem én azt a községet, a hol nekem tér nyílik, a hol ugy a magyarokkal szemben, mikor arról volt szó, hogy a polgári jogokban részesüljenek, mint pl. a megyei bizottsági tagok választásánál, azon voltam, hogy békés utón válaszszunk lehetőleg magyarokat is, holott a többség számához képest egyet sem kellett volna választani. Konstatálom tehát, hogy részemről nem voltam gyűlölettel a magyar nyelv iránt és nem voltam a magyarok elleni gyűlölet szitója. Engedje meg a t. ház, hogy miután itt olyan nagy vádak emeltettek, olyan nagy támadások és kifakadások tétettek az iránt, hogy mi hazaárulók vagyunk . . . Elnök : Ennek a szakasznak a tárgyalásánál senki sem mondta a képviselő úrra, hogy hazaáruló. Mikor pedig mondva lett, én mindig rendreutasítottam. (Zaj.) Méltóztassék szorosan a 19. §-hoz szólni. Damián Vazul: Ha nem áll módomban repetáim, majd más alkalommal, ha terem nyílik, a közvélemény iránti kötelességből fogom tenni. Mindezek után, tekintve azt, hogy a néjv oktatásnak czélja a né]3 felvilágosítása, a mi csakis az ő anyanyelvén érhető el, én Musitzky képviselőtársam javaslatához járulok. Elnök : Ki következik ? Raisz Aladár jegyző: Schmidt Károly! Schmidt Károly: Melzer Vilmos t. képviselőtársam a szőnyegen lévő törvényjavaslat általános tárgyalásánál a ház általános helyeslése mellett kifejezést adott annak, hogy az erdélyi szászok közül nincsen senki oly botor, a ki ne óhajtaná, hogy népünk gyermekei az államnyelv elsajátítása által megszerezzék a hazában való előremenetelnek tényleges eszközét. Midőn Melzer t. képviselőtársam ezen szavait teljesen magamévá teszem, hangsúlyozni kívánom, hogy mi ezt itt nem üres frázisként hozzuk fel, nem is abból a czélból, hogy talán hangulatot keltsünk, hanem ez nálunk a közéletben mindinkább általános meggyőződéssé vált, úgyszólván axióma lett. (ügy van! jobb felől.) Ezek előrebocsátása után talán paradoxnak látszik, ha a javaslat 19. §-át mégsem fogadhatom el. Talán azt fogják mondani, hogy ezen 19. §. épen lehetővé akarja tenni a nem magyarajku gyermekeknek a magyar nyelv elsajátítását oly mérvben, hogy gondolataikat érthetően kifejezhessék. Ámde ezen tanczél a 19. §. által oly magasra van megszabva, hogy az a gyakorlati életben nem lesz elérhető. Én meg vagyok győződve, hogy 10—15 év múlva ezt önök is be fogják látni, azonban az iskolafentartó, s különösen a szegény tanítók igen sok zaklatásnak fognak kitéve lenni, folytonosan reszketni fognak a törvény fegyelmi intézkedéseinek Damoklész-kardja alatt, mert a túlbuzgó iskolafelügyelők, a kik stréberek és olcsó babérokat akarnak szerezni, mindenesetre nem fogják figyelembe venni azokat a nehézségeket, a melyek nem a jóindulat és a jóakarat hiányából és a tanítási módszerből származnak, hanem a melyek abból származnak, hogy a tanítandó emberanyag túlnyomó részben nehézkes parasztgyermekekből áll. Az igen t. vallás- és közöktatásügyi miniszter ur egyik beszédében azt mondta, hogy az ifjú, a zsenge gyermekkor a legalkalmasabb kor arra,