Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-146

Itö. országos ülés W07 április 23-án, kedden. 409 Elnök: Következik ? Raisz Aladár jegyző: Damián Vazul! Damián Vazul: T. ház ! Ezen szakasz elrendeli, hogy a magyar nyelv a nem magyar tannyelvű iskolákban, akár részesülnek azok állami segélyben, akár nem, a vallás- és közoktatásügyi miniszter ur által megállapított tanitási terv szerint és a kijelölt óraszámban oly mérvben tanittassék, hogy a nem magyar anyanyelvű gyermek gondolatait magyarul érthetően ki tudja fejezni. T. ház! A népoktatás czélja a felvilágosodás. Ha tekintetbe veszszük azonban, hogy milyen kevés a szorgalmi idő és különösen, ha tekintetbe veszszük, hogy Magyarország agrárállam, lakosai leginkább mezőgazdasággal, földmiveléssel foglalkoznak, meg kell állapitanunk, hogy bizony szükségeikben utalva vannak arra, hogy még kis gyermekeiket is — tehát olyan korban lévő gyermekeiket, a kiknek még iskolába kell járniok — segitségül vegyék. Egészen máskép áll ez egy iparállamban, mert az az iparos munkájával le van kötve a szobához és örül annak, ha gyermekei nem zaklatják, ha tehát iskolába mehetnek. Ezenkívül, t. ház, még sok más akadály van, a mely akadályok a rendes iskoláztatás útjában állanak, különösen az erdélyi részekben elszórt községekben, a hol ugyanazon község házai kilométernyi távolságban vannak egymástól. Ehhez járulnak a rossz utak, továbbá azon körülmény, hogy a törvény azt a kedvezményt nyújtja épen a földmiveléssel foglalkozó népnek, hogy 10 éven aluli gyermekei tekintetében nem köteles a rendes iskoláztatásra, hanem hetenként csak vasárnap vagy ünnepnapon köteles őket iskoláztatni. Hozzájárul azután nagyon, de nagyon sok esetben a szülők szegénysége, ugy hogy azok nem képesek, különösen téli időtájban ruházattal, sőt sokszor még élelemmel sem ellátni gyermekeiket. Mindezekből következik, hogy a tanításra valóban nagyon kevés idő áll rendelkezésre, és hogy tehát ezt a csekély időt kell felhasználni arra, hogy valóban elérjük azt a czélt, a melyet a népoktatási törvény maga elé tűz, hogy a gyermek a viszonyokhoz képest, ha nem is a népiskolára nézve előirt összes ismereteket, de legalább — ámbár csak nagyjában — mindazon ismereteket elsajátíthassa, a melyekkel ő a gyakorlati életben úgyszólván mint egy gyertyával a kezében haladni tudjon, ezáltal a maga sorsán segítsen és mint felvilágosodott ember, mint értelmes, hasznos polgár az ország javát is elősegíthesse. Már pedig, ha tekintetbe veszszük az 1879-iki törvényczikket, a mely a magyar nyelvet mint kötelező tantárgyat vezette be ; ha tekintetbe veszszük azon közoktatásügyi miniszternek, a ki azzal volt megbízva, hogy a törvényt végrehajtsa, az ezen törvény végrehajtására nézve 1879 június 29-én kelt 17.284. számú utasítását, a melylyel az egy-egy tanítóval bíró hatosztályu iskolákra nézve megszabja a magyar nyelvre szánandó tanórák számát, a melyben a beszéd- és értelemgyakorlatra 9, az anyanyelv és magyar nyelv oktatására 8 tanKÉPVH. NAPLÓ 1906 1911. VIII. KÖTET. órát, összesen tehát 17 tanórát szab, — ehhez hozzá kell adnunk a vallás- és erkölcstanra szánt két órát, tehát 19 tanóra összesen — akkor marad mindössze hét tanóra. Ezen hét óra közül a többi tantárgyakra alig jut egy óra. Már most a t. előadó ur is mondotta, hogy az eddigi tanítás nem eredményezte azt, a mit az 1879-iki törvényezikk a magyar nyelvnek, mint köteles tantárgynak a népiskolákba való bevezetésétől várt és — a mint mondja — most erős kézre kell fognunk az ügyet. Maga a törvény is azt akarja, hogy a növendékek a magyar nyelv tudása tekintetében nagyobb előmenetelt és előhaladást tudjanak felmutatni, a minek az elérésére az egyedüli ut az, hogy azon órák számát, amelyek a múltban nem voltak elegendők, szaporítani kell. Ha pedig a magyar nyelv oktatására szánt órák számát szaporítjuk, akkor valóban elérkezünk oda, hogy a többi ismeretek megszerzésére, s különösen a gyermeknek az anyanyelvén előadott többi tárgyakban való kiképeztetésére nem jut semmi idő. Ha még tekintetbe veszszük azt, hogy a nemzetiségiek — és itt elsősorban a románokról beszélek — nagy csoportokban laknak együtt, ugy hogy a gyermeknek az iskolán kívül, a családi életben és általában a külvilágban nincs alkalma olyanokkal érintkezni, a kikkel társalogva, az ő iskolában szerzett kevés ismereteit gyarapithatná, (Zaj.) akkor be kell látnunk, t. ház, hogy valóban a magyar nyelv tanításának kötelezővé tételétől a törvényjavaslatban kontemplált eredmény elérését várni lehetetlen. (Zaj.) És igy, t. ház, ha ez a törvény életbe lép, ennek az lesz a következménye, hogy a gyermek, a mikor az iskolát elhagyja, csak igen kevés ismerettel távozik az iskolából. T, ház ! A természetes az volna, ha visszatérnénk a forráshoz, az 1868. évi alaptörvény rendelkezéseihez, a mely törvény bölcsen fogta fel hazánk viszonyait és megadta a lehetőségét annak, hogy e hazának minden szülöttje anyanyelvén való oktatásban részesüljön és igy sajátítsa cl •azon ismereteket, a melyekre neki az életben szüksége van, s a melyek őt a társadalomra és az országra nézve egyaránt hasznossá tehetik. Tudjuk, t. ház, hogy nemcsak 1879 óta, de azelőtt is tanultak a nemzetiségiek magyarul. Tanultam én is, bár erre törvény nem kötelezett. És higyjék el nekem t. képviselőtársaim, hogy a magyar nyelv elsajátítására ma is megvan az akarat és a hajlam a nemzetiségiekben. Megmondom, hogyan történik ez ? Egyes községekben, ha a tanító vagy a lelkész belátja, hogy a növendékek között vannak értelmesek, ugy hogy meg tud birkózni az anyanyelv mellett más nyelvvel, a magyar nyelvvel, hát mit tesznek ? A tanító javasolja : tisztelendő ur, e gyermeket mindamellett, hogy szegény, minthogy az iskola terén sokra viheti, vigyük át magyar iskolába. Aztán az intelligens ember, ha jobbmódu, 52