Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-144

356 144. országos ülés 1907 április 20-án, szombaton. Mert a bizottság vagy arra az eredményre fog jutni, hogy quot capita tot sensu, a hányan vannak, annyíféleképen ítélkeznek, vagy pedig felületes lesz a vizsgálat. Még az az eshetőség is fenforog, hogy • politikai indokok fogják őket vezetni. Es valóban, nem is lehet azon csodálkozni, ha ők e tekintetben politikai szempontok után fognak indulni, mert hiszen ez nekik, mint politikai közegeknek, hatáskörükbe belevág. Es szerintem, t. ház, a megállapításnál valóban ez a politikai szempont lesz irányadó, ez lesz a döntő. Már pedig ezen eshetőségek közül egyik sem állhat meg, mert az önkényeskedésnek szabad tért enged. Politikai önkénynek pedig egy olyan fontos tényezőt, mint a milyen a tanító, átengedni nem lehet, még pedig más különös morális szempontokból sem. Mert ha az a tanító tudja, hogy az ő javadalmazásának megállapításánál nem az ő érdeme, benső értéke a mérvadó, hanem a politikai közegeknek a véleménye, akkor bizony nem nagyon fog törődni az ő hivatásával, hanem azon lesz, hogy azoknak a közegeknek a kedvében járjon, a kiktől a javadalmazása függ. De különben is, t. ház, helyesen olvasni, beszélni, irni és tanitani : ezek olyan dolgok, a melyeknek megítélését egy politikai hatóságra bizni nem lehet. Azt mondják, hogy a tanitó maga az iskola és ez igy is van. A szakasz intézkedésével a tanítót is, az iskolát is kiszolgáltatnék a közigazgatásnak, az döntene annak sorsa felett. Az olvasás nagy művészet és mondhatni, hogy ezer közül, a ki jól beszéli az anyanyelvét és a ki különben is intelligens ember, alig akad tiz, a ki logikusan, helyesen és értelmesen tud olvasni. Mert a helyes olvasás alatt nem azt értem, hogy valaki folyékonyan tudjon olvasni, hanem hogy számot tudjon adni arról, a mit olvas, vagyis azt, hogy értelmesen olvasson. Nem bizonyítom ezt bővebben, csak azt mondom, hogy maga az olvasás is művészet. De még nagy művészet a helyes beszéd is. Jó magyarsággal ejteni ki a szavakat, különösen akkor, a mikor a magyar nyelvben oly rendkívül sok gyök-igéből származó főnév van, igen nehéz. Igen nehéz a rövid és hosszú magánhangzók megjelölése, valamint az interpunkczió. A helyes beszéd, a helyes írás szintén nagy művészet. Ezeknek a megítélését a politikai hatóságra bizni, a mely nem is szakközeg e téren, nincsen a maga rendjén és nem vezethet eredményre. Es most jövök a legnehezebbre, a tanítani tudás kérdésére. Nagyon nehéz dolog, szintén művészet. Van nem egy tudós tekintély, a ki tankönyvet ir, előírja a tanítás módszerét s mégis, mikor arra kerül a sor, hogy ő azt a gyakorlatban is kivigye, akkor bizony megakad, mert az, hogy ő a tanulók szellemi képességéhez mérten beszéljen és hogy ő megértesse magát velük, nem könnyű dolog. A tanítani tudás is művészet. Tehát ne vigyük a dolgokat a lehetetlenségekig ; mert ad impossibiha nemo obligatur, és érjük be azzal, miszerint annak, »hogy a tanitó a magyar nyelven helyesen beszélni és irni, valamint tanítani is tud«, az elbirálását azokra bízzuk, a kik erre hivatva vannak. Hiszen, t. ház, azok alapján, a miket előbb mondottam, azt állítom, hogy ha alávetnők magunkat egy ilyen vizsgának, bizony nem tudom, hogy közülünk hányan állanak ki azt a magyar nyelvből, a helyes olvasásból, a helyesírásból és a helyesen beszélésből. (Mozgás balfdől.) Eléggé tanúskodnak erről az általunk itt előadott beszédek, azután a különböző művekből egyébként nem nagyon helyesen felolvasott idézetek és talán még az írásban benyújtott indítványok ortográfiája is. A mi a magyar nyelven való olvasást, irást és beszélést, továbbá az ezen nyelven való előadást illeti, nyugodjunk meg azoknak Ítéletében, a kik e kérdés elbírálására ugy természetileg, mint törvényileg is hivatva vannak ; fogadjuk el azoknak a szakközegeknek verdiktumát, az általuk kiállított diplomákat és ne kívánjunk a tanítók részéről még egy másik politikailag képesítő diplomát is. (Mozgás halfelől.) Hiszen a tanítók úgyis ki lesznek téve a politikai közegek részéről való befolyásnak, hogy ne mondjam azok önkényének. Es minthogy nemcsak jövőjük, hanem életük is az állami javadalmazáshoz van kötve, tehát természetszerűleg kényszerülve lesznek magukat ezen politikai befolyás nak alávetni. De vegyük tekintetbe, t. ház, azt, hogy ha majd az iskoláztatás által a nép fel fog világosodni és ha majd a polgári jogok és szabadságok kiterjesztése által több jognak birtokába jut, akkor a tanítókra az ilyen politikai befolyásoknak kevés, vagy talán semmi hatása sem lesz, és pedig azért, mert a tanitó köztisztviselő lévén, a nép nem fogja őt többé tanító bácsinak, hanem tanitó urnak hívni. Ezentúl a tanitó nem lesz olyan szoros összeköttetésben a néppel, az összeköttetés lazulni fog, de ezzel egyszersmind befolyása is csökken. A mondottak alapján, miután nem lehet egy tanítót, a kinek törvényes képesítettsége van, a közigazgatási bizottság felülvizsgálatának kitenni, kitenni annak, hogy egy másik képesítő oklevelet szerezni kénytelen legyen, elfogadom részemről is a Goldis László t. képviselőtársam által tett összes módosításokat. A mi pedig a 15. §. utolsó pontját illeti, miután ezen pont által az alkalmazott tanitó — a helyett, hogy gondoskodás történnék arról, hogy mi történjék vele, ha a tanulók száma 30-on alól apad és ha a miniszter az iskolát, mivel diszkrécziójától függ, fcovábbar is az állami javadalmazásban nem részesül — az utczán marad, erre nézve bátor vagyok egy javaslatot, illetőleg indítványt beadni azon értelemben, hogy a 15. §. utolsó pontja egészen kihagyassék. Ráth Endre jegyző: Csemoch János! Elnök : Az ülést tiz perezre felfüggesztem.