Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-143

Ii3. országos ülés 1907 április 19-én, pénteken. 341 módosításával szemben és ennélfogva Bella Mátyás képviselő ur módositványa elesik. Most már méltóztatnak-e kívánni, Hogy Csernoch János és gróf Apponyi Albert módosításai felolvastassanak? (Nem!) Akkor tehát a kérdést, azt hiszem, ugy fogom leghelyesebben feltenni: méltóztatik-e gróf Apponyi Albert képviselő urnak a 13. §-hoz benyújtott módosítását elfogadni, szemben Csernoch János képviselő ur módosításával? (Helyeslés.) A mennyiben nem méltóztatnak elfogadni gróf Apponyi Albert módosítását, abban az esetben Csernoch János képviselő ur módositását fogom elfogadottnak kijelenteni. (Helyeslés.) Kérdem tehát a t. házat: méltóztatik-e gróf Apponyi Albert képviselő ur módositását szemben Csernoch János képviselő ur módosításával elfogadni, igen vagy nem ? (Igen!) Kérem azokat, a kik elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Többség. Kijelentem, hogy a képviselőház gróf Apponyi Albert módosítását elfogadta és ennélfogva Csernoch János képviselő ur módosítása elesett. Következik most már a 14. §. Raisz Aladár jegyző (olvassa a 14. §-t). Elnök : Az előadó ur nem kivan szólni. Gr. Thorotzkai Miklós jegyző : Goldis László ! Goldis László : T. ház ! E szakasznál súlyos aggodalmaim vannak az iránt, vájjon ha e szakasz igy marad, ebben a szövegezésben, meg fog-e a törvényjavaslat felelni annak a nagy czélnak, a melyet biztosítani akar. Ez a czél tudniillik különösen abban nyilvánul, hogy a tanítói karnak, a társadalom azon osztályának, a melynek vállain nyugszik az ország jövője, biztosítsa azt a módot, hogy anyagi gondoktól menten, teljesen hivatásának élhessen. Ezt a czélt országunkban először az 1868. évi XXXVIII. t.-cz. szolgálta, ott azonban a tanítók fizetésére vonatkozólag teljesen szabad kéz engedtetett ugy a községeknek, mint a hitfelekezeteknek. A község is, a hitfelekezet is tetszése szerint rendezhette a tanítók fizetését ugy, a mint itt a múltkor haUottuk, hogy alku tárgyát képezhette az iskolafentartók és a tanítók között ez utóbbiak fizetése és járandósága. Ez az állapot természetesen nem volt helyes, és inkább károsnak lehet mondani azon czél szempontjából, a melyet az iskolaügynek szolgálnia kell. Ezért az 1879: XXVI. t.-czikk másként intézkedett, és egyenest parancsban kimondta, hogy mi lehet akármilyen tanítónak a minimális fizetése, és kötelezte az összes iskolafentartókat, ugy a községeket, mint a hitfelekezeteket, hogy ezt a minimumot tanítóik részére biztosítsák. Mikor az állam vette magának azt a jogot, hogy az iskolafentartókat kötelezhesse a tanítói fizetések minimumának biztosítására, ugyanakkor természetszerűleg magára vette azt a kötelezettséget is, hogy, ha az iskolaientartó saját erejéből nem volna képes azt a minimumot biztosítani, akkor az állam nyújtja neki a kivánt segélyt ahhoz, hogy egészen ä minimumig kiegészítse a tanító fizetését. Ily körülmények között beállt annak a szüksége, hogy megállapittassék, vájjon az az iskolafentartó milyen mértékben képes a tanítói fizetéshez hozzájárulni. Mikor a törvény meghozatott, ugyanazon időben kiadatott egy miniszteri rendelet, hogy az egész országban állapittassék meg minden tanítói állásra nézve a fizetésnek azon része, melyet az iskolafentartó a saját anyagi forrásaiból képes biztosítani. Ez a miniszteri rendelet — gondolom — 1894-ben lett végrehajtva, ámbár a dologra nézve mindegy, akár 1893-ban, akár 1895-ben. Ekkor tényleg minden községben és minden tanítói állásra vonatkozólag megállapittatott a tanítói fizetésnek az a része, melyet az illető fentartó község, vagy hitfelekezet a saját anyagi forrásaiból biztosított. Az akkori miniszteri rendelet megállapította azt a módozatot is, a mely szerint ezek a fizetések, vagyis a hozzájárulások megállapitandók voltak. Az iskolafentartók részéről is vettek részt ebben a bizottságban kiküldött személyek; másrészt a közigazgatási bizottság által kiküldött némely hatósági személyek jöttek össze és egyetértésben az illető községgel vagy hitfelekezettel állapították meg azt a részét a fizetésnek, melyet az iskolafentartó a saját anyagi erejéből késznek nyilatkozott biztosítani. Már tegnap vagy tegnapelőtt Veres József igen t. képviselőtársam volt szíves rámutatni némely mozzanatokra, a melyek arról győzhetnek meg bennünket, hogy már akkor ezeknél a megállapításoknál nem egész szigorúsággal lett az eljárás folyamatba téve. Már Veres t. kéjoviselőtársunk kimutatta, hogy akkor a községek még nem tudták belátni hamarjában annak a törvénynek a horderejét. Különböző szempontból Ítélték meg. Némelyek attól féltek, hogy ha most ők egy bizonyos nagyobb összeget állapítanak meg mint saját anyagi forrásaikból fizetendő részét a tanítói fizetésnek, akkor talán három év múlva az állam államosítani fogja az iskolákat és azután kényszeríteni fogja a községet, hogy azt a részt, a mit akkor megállapítottak, fizesse tovább is, és ezért az a község, a mely ily véleményben volt, iparkodott mentől kisebb fizetést biztosítani a maga részéről. Más oldalról attól való félelmükben, hogy talán az államsegély teljesen megsemmisíti az egyházi, felekezeti autonómiájukat, erejükön túl iparkodtak azt biztosítani a papiroson természetesen, de jószándékból, mert nem voltak teljesen felvilágosítva az intencziók iránt. És igy minden rosszindulat nélkül hibák történtek ezen megállapításoknál. Ezek a szempontok, a melyekre különben gr. Bethlen István képviselőtársunk is rámutatott, azt eredményezték, hogy az ország némely részeiben a tanítói fizetések máig is csak a papiroson vannak. Ezt ne méltóztassék hibául felróni azoknak a személyeknek, kik 13 évvel ezelőtt ezt az ügyet vezették, mert én tudom biztosan, hogy nagyon különböző felfogások voltak akkor érvény-