Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-142

142. országos ülés 1907 április 18-án, csütörtökön. 311 nak tekintem, s követelem tőled, hogy továbbra is szolgáltasd ki ezen tanitói fizetést.« Ezen javaslatok által teliát nem veszszük elejét a jövőben lehető félreértéseknek. Ezért azt hiszem, hogy sokkal hamarább czélhoz jutnánk és sokkal világosabb volna a szakasz, ha a t. háznak méltóztatnék elfogadni azt a javaslatomat, hogy a bekezdés maradjon ugy, a mint van, de ezen bekezdés után következzék még egy mondat, a mely következőképen hangzanék: »Minden ilyen esetben a tanitói dijlevélben, a tulajdonképeni tanitói fizetés és a kántori járandóságok külön-külön kitüntetendők.<< Ez által mindörökre meg lenne állapitva, hogy mennyi a tulaj donképeni kántori fizetés és mennyi a tulaj donképeni tanitói fizetés és akkor, ha elkövetkezik az az időpont, a midőn a kettőt szét kell választani, nem kell ismét vitába elegyedni az államhatalommal, mert akkor ez már meg lesz állapitva és igy a jövőben minden félreértés el lesz kerülhető. Kérem javaslatom elfogadását. Ráth Endre jegyző: Vlád Aurél! Vlád Aurél : T. képviselőház ! Egész röviden kívánok egy érvet felhozni Goldis László t. képviselőtársam inditványának támogatására és ez a következő. A miniszter ur is végczélul azt tűzte ki és igy nincs kizárva, hogy a közeljövőben az állampénztárak fizetik a tanitót és akkor az a tanitói fizetés teljesen függetlenné lesz téve a kántori fizetéstől. E szerint meg lesz állapitva, hogy mennyi jár tisztán mint tanitói fizetés és igy előre fogjuk tudni, hogy mennyivel fogja megterhelni az állampénztárt az az esetleges intézkedés, hogy a tanitó a tanitói fizetést teljesen önállóan függetlenül kapja a kántori fizetéstől. Azt hiszem, ez az indok is elég súlyos arra, hogy elfogadjuk Goldis László t. képviselőtársam indítványát. Veres József: Előre is bocsánatot kérek, hogy mint nem jogász, ehhez a kérdéshez hozzászólok, azonban a gyakorlati életből következtetve, a törvényjavaslat czéljától igen messze vezet el minket bármelyik beadott módosítás. Hiszen ennek az egész javaslatnak nem az a czélja, hogy a tanitói vagy a kántori fizetésnek pl. a föld jövedelmének vagyonjogi természetét most rendezze, hanem egyedül az a czélja, hogy a tanítók fizetését hozza rendbe. A beadott módosítások pedig oda irányulnak, hogy ha elő állana az az eset, hogy államosítják az iskolákat, abból a tanitói földfizetésből mennyit lehet kántori fizetés czimén visszatartani és mennyit lesz köteles a hitfelekezet átadni az államnak. Az 1893. évi bevallásból kellett először ezen különbséget megtudni. Abban a bevallásban úgyszólván mindegyik iskolafentartó a maga felfogása és kombinácziója szerint járt el. A mely gyülekezetnél pl. az volt a czél, hogy a tanítónak a lehető legnagyobb nyugdijat biztosítsák, vagy az özvegynek a legnagyobb segítséget adják, ott a fizetés legnagyobb részét tanitói fizetés gyanánt vallották be, ellenben a hol az volt az indok, hogy hátha bekövetkezik az államosítás ideje és akkor mindent, a mit tanitói fizetéskép vallottak be, lefoglal az állam magának és az egyház vállán csak a kántori fizetés marad, ott megfelezték ezen fizetést és azt mondták, hogy a fele a kántori, a fele pedig tanitói fizetés Azt azonban senki sem bírálta felül, hogy jogos volt-e az ilyen megfélezés. Ha községi közbirtokból származott a fizetés, senkisem kérdezte meg a községet, hogy beleegyezik-e abba, hogy a jövedelem fele kántori, fele pedig tanitói fizetés legyen, hanem elintézte a dolgot az iskolafentartó a szolgabirákkal és bejelentették a minisztériumnak. Tegyük fel, hogy megszüntetik az ilyen községben a felekezeti iskolát és a községnek lesz kötelessége fentartani az iskolát. Minthogy megszűnt a felekezeti iskola, visszaveszik azon földbirtokot, a melyet egykor — ha jól tudom — az 1837-iki úrbéri törvény szerint a közlegelőkből, közbirtokokból hasítottak ki. Mi jogon tartja vissza az a gyülekezet annak a földjövedelemnek felét kántori fizetés czimén, holott az az egész tanítói fizetés czimén lett adva '? Mi jogon mondja, hogy ezt a felét megtartom kántori fizetés czimén, holott abba a község sohasem egyezett bele, hogy egyoldalulag határozzon a fizetés vagyonjogi természete felett az a gyülekezet ? Bátor vagyok felhívni a figyelmet arra, hogy az eldöntés tömérdek perre fog okot adni, mert minden hitfelekezet, illetőleg község, mikor megtámadja az ilyen természetű adományokat, per utján fogja keresni a maga jogát. Egyébiránt perekre ad alkalmat a felekezetek és a kormány között is, ha ezt el akarják osztani. Épen azért én azt gondolom, hogy legjobb és leghelyesebb mód lesz az állam irányában is az a bizalom, hogy most ne akarjuk eldönteni azon alapítvány oknak és adományoknak vagyonjogi természetét, (Helyeslés bal felől.) hanem maradjunk meg annál a czélnál, t. i. a tanitói fizetésrendezésnél, a melyet ez a törvényjavaslat kitűzött magának. (Felkiáltások a középen : Eláll!) Kérem, méltóztassék az eredeti szöveget elfogadni. (Helyeslés a baloldalon.) Artim Mihály: összezavarja a dolgokat! Simonyi-Semadam Sándor: Nem szólaltam volna fel ennél a szakasznál, ha az előttem szólt t. képviselőtársam jogi szempontból nem akarta volna megvilágítani ezt a kérdést. Épen azért, mert jogi szempontból merülhetnek fel kételyek, nem szabad ugy intézkedni, mint azt t. képviselőtársam mondotta. Clara pacta, boni amici. (Helyeslés a középen.) A mint meg vannak állapitva a felekezeteknek jogai, azokat a jogokat — különösen vagyonjogokat — ez a törvényjavaslat konfiskálni nem akarhatja. Ez nincs is szándékában, sőt azt hiszem, a miniszter ur tiltakoznék ez ellen elsősorban. Ha pedig ebben a törvényben olyan szakasz, vagy oly szövegezés van, mely a jövőre nézve kételyt engedhet abban a tekintetben, hogy mi volt a felekezet vagyona, mi tartozott ahhoz, mi nem : akkor kötelességünk — mert erre az igazság kötelez bennünket, még ha egyébként e kérdésben felekezetünkkel nem is törődünk — oly módon megállapítani a szöveget, hogy jövőre