Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.
Ülésnapok - 1906-141
Ul. országos ülés 1907 nőtlen tanítók és a tanítónők természetben való lakását, illetőleg lakásbérét a helyi iskolai hatóság a fennebbiektől eltérőleg is rendezheti*. Először is több tanitóval kell hogy birjon az az iskola, a hol férj és feleség együtt szolgál mint tanitó, tehát ez az intézkedés erre az esetre alkalmazható. Máskülönben is a tanítónőkre vonatkozólag a törvényjavaslat nem tesz különbséget a között, hogy férjes vagy hajadon tanítónőről van-e szó. Ennélfogva a férjes, tehát családdal biró tanítónőre épugy kiterjesztendő a törvényjavaslatnak ezen intézkedése, a mely szerint az iskolafentartó nem köteles neki a kétszobás lakást, vagy ennek ellenértékét megadni, mint a családdal nem biró, tehát hajadon tanítónőre nézve. Ennélfogva a törvényjavaslat által, ha eredeti szövegében fogadtatnék el, eléretnék ugyanaz, mint a mi a Csernoch t. képviselőtársam által beadott javaslattal eléretni czéloztatik. De mivel határozottabb a módosítás, ennélfogva ezt is elfogadom. A mi már most Szkicsák Ferencz képviselőtársamnak azt a javaslatát illeti, hogy mondassák ki, hogy az alapfizetés 1907. év Julius hó 1-étől illeti meg a tanítót, erre vonatkozólag hivatkozhatom arra, hogy ez a törvény érvénybe léptének idejétől számit, hiszen a törvényjavaslat intézkedései akkor lépnek életbe, a mikor maga a törvényjavaslat hatályba lép. A törvényjavaslat 36. §-ában pedig ki van mondva, hogy (olvassa): »Jelen törvény 1907. évi Julius hó 1-én lép életbe.« A mi ugyanaz, a mit a módosítással el akar érni, Szkicsák Ferencz t. képviselőtársam. Ezen módosítás elfogadásának tehát itten semmi értelme nern lenne. Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a szavazás. A 2. §-nak első és második bekezdése nem támadtatott meg, mig többi bekezdései megtámadtattak. Külön fogom tehát feltenni a kérdést a 2. §. első és második bekezdésére nézve és azután a többi bekezdéseket fogom szavazás alá bocsátani a megfelelő módosításokkal. Méltóztatnak a kérdés ilyen feltételébe belenyugodni? (Igen!) Akkor kérdem a t. házat, elfogadja-e a 2. §-nak meg nem támadott részét a közoktatásügyi és pénzügyi bizottság szövegezése szerint, igen vagy nem? (Igen ! Nem!) Kérem azokat, a kik elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Többség! Kimondom, hogy a képviselőház a 2. §-nak meg nem támadott részét a közoktatásügyi és pénzügyi bizottság szövegezése szerint elfogadja. Következik a 3. bekezdés. A 3. bekezdéshez két módosítás nyújtatott be Goldis László és Óváry Ferencz által. Goldis László azt kívánja, hogy a 3. bekezdésből ezen szavak: »csak a közigazgatási bizottság engedélye április 17-én, szerdán. 267 folytán, még pedig« hagyassanak ki. Elsősorban tehát erre, azután pedig Óváry Ferencz képviselő ur módosítására, a ki uj mondatot kíván ehhez a bekezdéshez soroztatni, fogom a kérdést feltenni. Kérdem tehát a képviselőházat, méltóztatik-e a 2. §-nak 3. bekezdését, szemben Goldis László módosításával elfogadni a közoktatásügyi és pénzügyi bizottság szövegezése szerint, igen vagy nem ? (Igen ! Nem!) Kérem azokat, a kik változatlanul elfogadják, méltóztassanak felállani, (Megtörténik.) Többség! Kijelentem ennélfogva, hogy a 2. §. 3. bekezdése szemben Goldis László javaslatával a közoktatásügyi és pénzügyi bizottság szövegezése szerint elfogadtatott, minélfogva Goldis László képviselő ur módosítása elesett. Ugyancsak a 2. §. 3. bekezdéséhez Óváry Ferencz a következő toldást hozza javaslatba: »Egy és ugyanazon állomáson segédtanító egy évnél tovább nem alkalmazható.« Kérdeni a t. házat, méltóztatik-e Óváry Ferencz képviselő ur ezen toldását a 2. §. 3. bekezdéséhez elfogadni, igen vagy nem ? (Igen!) Kérem azokat, a kik elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) ^Többség! Kijelentem, hogy a képviselőház Óváry Ferencz képviselő ur módosítását elfogadta. Következik a 2. §. 4. bekezdése. Ezen bekezdéshez Goldis László, Csernoch János és Szkicsák Ferencz adtak be módosításokat. Minthogy azonban Csernoch János javaslata tulaj donkóp egy toldás, annálfogva ez nem áll szemben az eredeti szöveggel. Első sorban tehát a módosításokat fogom szavazás alá bocsátani, mert. azok nem állanak egymással ellentétben. (Helyeslés.) Kérdem ennélfogva: méltóztatik-e a 2. §. 4. bekezdéséhez Goldis László képviselő ur által benyújtott azon módosítást, hogy: »legalább két« szavak után tétessék : »padlós« — elfogadni, igen vagy nem ? (Igen 1) Ázt hiszem, kijelenthetem, hogy a képviselőház ezt a módosítást elfogadta. Következik Szkicsák Ferencz képviselő ur módosítása, a ki azt kívánja, hogy a 2. §. 4. bekezdésének utolsó mondata ekképen szövegeztessék ... Szkicsák Ferencz: Tekintettel az államtitkár ur kijelentésére, módosításomat visszavonom, csak azt kérem, hogy az első bekezdéshez tett azon módosításom bocsáttassék szavazás alá, hogy »a fizetés 1907 Julius 1-től foíyósittassék.« (Zaj.) Elnök: Kérem, ezt nem látom itt! Szkicsák Ferencz: De ott van! (Zaj a haloldalon. Felkiáltások : Szavazzunk !) Elnök : Méltóztatnék talán a módosításokat, ha már egy papiroson méltóztatik benyújtani, legalább elkülönítve feltüntetni és nem ugy, hogy az elkülönítés a fogalmazványból ki nem tűnik. Ugy veszem észre, hogy a kérdéses módosítás csakugyan itt van. A bár nem helyes formában, de tényleg benyújtott módosításra joga van a 34*