Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-140

Í40. országos ülés 1907 április 16-án, kedden. 249 De ha már felidézte a t. miniszter ur a szellemet, vagyis megemlítette a t. kormány munkarendjét, hát legyen szabad erre nézve is nyíltan és bátran kimondanom, ha talán kíváncsi rá a t. kultuszminiszter ur vagy bárki, véleményemet. Az én szerény véleményem (Halljuk! Halljuk !) az, hogy nem az a baj, hogy a t. kultuszminiszter ur, vagy általában a t. kormány mással is foglalkozik, mint a koalicziónak hármas programmjával, hanem a baj szerintem az, hogy csakis mással foglalkozik, és a koalicziónak egyik feladatát teljesítvén, a második és harmadik programmponttal épen nem foglalkoztatja a házat. Talán nem vagyok olyan naiv, mint a milyennek a t. miniszter ur szíveskedett engem ideállítani a ház elé; talán nem vagyok olyan naiv, hogy ne tudjam, hogy egy olyan fontos javaslatot, mint az uj választási törvény megalkotása, nem hólyag, melyet felfújhatunk, sem nem parlamenti beszéd, melyet pár óra, vagy pár nap alatt elkészíthetünk. Azt is nagyon jól tudom,- miért késnek az alkotmánybiztositékok és miért nem tárgyaltatja azokat a kormány; de azt is tudom, hogy ugy a választási reformot, mint az alkotmánybiztositékokat két-három év alatt igenis meg lehet oldani, mert ha két-három év alatt nem lehet mindazt megalkotni, ugy 22—23 év alatt sem bírjuk megalkotni. Épen azért csekélységem és talán a néppárt is, habár nem annak nevében és nem annak megbízásából beszélek, (Helyeslés.) nem szándékozik politikai hitvallásának legkardinálisabb követelményeit, illetve azoknak sürgetését ad graecas calendas elnapolni, hanem csakis ezt a két-három évet bevárni. Ezért tölt el aggodalommal annak a látása, hogy most már második éve és a koaliczió által megvalósítandó két főpontból nem látunk semmit; hogy a kormány nem ezzel, hanem minden egyébbel foglalkoztatja a t. házat. Hogy e tekintetben nem állok magam, hanem hogy még az a párt is aggodalommal van eltelve, a melyhez a t. kultuszminiszter ur tartozik, azt legyen szabad bebizonyítanom a t. függetlenségi és 48-as párt lapjával, a mely már néhány hónap előtt igy irt (olvassa) : »A függetlenségi pártban, de talán az egész nemzetben aggodalom van a kitűzött czélok eltolódása tekintetében. Alkotmánybiztositékokra, választói reformra vállalkoztunk. Mindennek sehol semmi nyoma, örökös terhek, szavazások, áldozatok: ebben merül ki a parlament tevékenységei Folytatja azután igy : »Azzal a felfogással, hogy mindenre ráérünk és van idő bőven — szakítani kell. A kik azt hiszik, hogy normális idők vannak, azok csalódnak. A mai idők nem normálisak, ezek visszás állapotok, a melyekből a nemzet javára mielőbb ki kell szabadulni, de nem kerülő utakon, hanem uj alkotások árán.« Most nem régen is, január 29-én, ugyancsak a »Magyarország«-ban a következőt olvastam KÉPVH. NAPLÓ 1906 1911. VIII. KÖTET. (olvassa) : »A koaliczió által elvállalt feladatok megoldásával lehetőleg sietni kell. mert minél tovább tart a koaliczió, annál sűrűbbek a súrlódások és annál könnyebben jönnek veszedelembe azok a nagy feladatok, a melyeket az ország érdekében meg kell oldani.c Ezt óhajtottam a miniszter urnak amaz emiitettem megjegyzéseire válaszolni. Van azután egy pont, t. ház, az én beszédemben, a mely, ugy látszik, mint valami éles kő mered ki abból, mert a t. kultuszminiszter ur is, Marjay Péter ur is, Meczner képviselő ur is és tegnap Vertán előadó ur is beleütközött abba, s mindnyájan foglalkoztak azzal. Ezt a kultuszminiszter ur a következőképen volt szives előadni (olvassa) : »A fizetéskiegészitésre vonatkozó álláspontját — t. i. az enyémet — nem egészen értem, mert egyfelől kérdezi, — t. i. én — minő jogon avatkozik bele az állam abba, hogy az egyházi iskolafentartó minő fizetésben egyezik meg az ő tanítójával, másfelől iigyanazon beszédben ő hangsúlyozza legerősebben, — t. i. én — azt a követelményt, hogy az állam pedig a maga erejével mindenképen ugyanazon magasságra emelje a felekezeti tanítók fizetését a melyet az állami tanítóké elér. Ezt a követelést azzal a kifogással nem tudom megegyeztetni.« En pedig azt vélem, t. ház, hogy ezt nagyon könnyű megegyeztetni. Midőn ugyanis én azt állítottam, hogy a kormánynak nincs joga megállapítani a hitvallásos iskolák tanítóinak fizetésminimumát, az államnak a nem állami iskolákkal szemben való, általam vallott jogviszonyából indultam ki, a mely szerint minden iskolafentartónak természetadta joga, a melyet tőle sem az állam, sem semmiféle hatalom el nem vehet, hogy maga alkudjék meg a tanítójával az anyagi dolgokat illetőleg. (Ellenmondások balfelől.) Ebből Marjay Péter képviselő ur azt következteti, hogy az én álláspontom az volna, hogy a tanitókat »még most is a cselédek, kisiparosok és vállalkozók sorába akarnám degradálnk, midőn azt mondom, hogy a tanitóval való alkudozást a fizetésre nézve szabadon kell hagyni. De azt is hozzá teszi Marjay Péter ur, hogy »ezt egy házi nevelővel meg lehet tenni«. Hát, t. ház, a jogviszony tekintetében a házi nevelő a családdal szemben semmiben sem különbözik a nyilvános tanítóktól a családokból álló hitközségekkel szemben. Ha tehát Marjay Péter ur megengedi és elismeri azt, hogy az állam nem avatkozhatik bele a házi tanító fizetésminimumának megállapításába, akkor azt is el kell fogadnia és meg kell engednie, hogy az állam a njdlvános tanítókra és az azokat fentartó iskolai fenhatóságokra vonatkozólag sem avatkozhatik e kérdésbe, mert hát a ráezió, a jogviszony mind a kettőre nézve egyforma. Annál is inkább csodálkozom azon, hogy Marjay Péter képviselő ur azzal vádol engem, hogy le akarom szállítani a tanítók tekintélyét a munkások és nem tudom kicsodáknak a nívójára, és Meczner képviselő ur azt mondja, hogy sokallom a fize32