Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-140

250 14-0. országos ülés 1907 április 16-án, kedden. fésűket, mikor az eüenkezőre koronatanúm a t. miniszter ur, a ki épen azt veti szememre, hogy én még őt is túlliczitálom követelésemmel, a mely szerint azt kívánom, hogy ekviparálja a hitvallásos tanitókat fizetésük, illetőleg összes jövedelmeik tekintetében az államiakkal. Epén ezért nem tudom megérteni, t. említett képviselőtársaim, hogy miként lehetséges az, hogy önök, meg a sajtó egy jó része is, hogyan tulaj donithatnak nekem ilyen dolgokat, midőn én olyan határozottan és beszédemben annyiszor túlliczitáltam Meczner Béla és Marjay Péter képviselő urakat és mindenki mást a tanítók fizetését, jövedelmét illető követeléseimben. De áttérek, t. ház, a t. kultuszminiszter ur kérdésének másik részére, vagyis arra, hogy hogyan lehet megegyeztetni azzal, a mit a fizetésminimumra mondottam, azt, hogy viszont a hitvallásos iskolák tanítóinak összes jövedelmeit ekviparálni óhajtom az államiakéival. Midőn a hitvallásos iskolák tanítóinak — természetesen mindig azon föltétel alatt, a melyet folyton kikötöttem, hogy t. i. az állam semmiféle jogfeladást ne követeljen cserébe — az állami iskolák tanítóival való teljes ekviparálását sürgettem a jövedelem tekintetében, akkor az államnak azon kötelezettségére alapítottam követelésemet, a melynél fogva az állam tartozik a hitvallásokat, ha azok arra képtelenek, olyan helyzetbe juttatni, ingyen adott segély utján, hogy azok fizetés tekintetében is versenyezni legyenek képesek az állami iskolákkal, mert meg nem engedhető dolog, az általam vallott jogi elvek szerint, melyeket kifejtettem, hogy az állam az állami iskoláknak adott anyagi kedvezményekkel megnehezítse a hitvallásos iskolák felállítását, vagy fentartását. Abban, hogy én azt vitatom, hogy az államnak nincsen joga megállapítani a hitvallások fizetési minimumát, de ha már egyszer megállapította, akkor kötelessége azt ekviparálni az állami fizetésekkel, hogy ebben mi az eUentét, én azt fel fogni nem tudom. Még egyet meg kell jegyeznem a t. előadó urnak, mert — bocsásson meg ezen szóért — olyan képtelenséget fogott rám, hogy nem is birom elképzelni, hogy mikép tudott arra a következtetésre jutni. A t. előadó ur ugyanis abból az elvből, melyet én felállítottam, hogy t. i. az államnak nincsen joga az állami tanítóknak adott anyagi kedvezményekkel megnehezíteni a hitvallásos iskolák fentartását, azt következtette, azt rója fel nekem, hogy én azt akarom, hogy az állam és az egyház kartellt kössenek és hezitáljanak egymással, de lefelé a tanítók bőrére. Nem tudom felfogni ezt az abszurditást és annak a czáfolatába feleslegesnek is tartom belemenni. Még egy megjegyzést tett, illetőleg vádat emelt a t. előadó ur és pedig nagy vádat az én katholikus egyházam ellen, a mikor azt mondta tegnap, hogy »a keresztény egyházak kezdetben nem is foglalkoztak népneveléssek és hogy »különösen a protestantizmus hatása alatt a későbbi kor fejleménye az. hogy hitfelekezetiekké váltak a farai papi iskolák*. Bizonyosan azt akarta a t. képviselő ur érteni, mert hiszen csak akkor van értelme szavainak, hogy a papi iskolákban csak hittant adtak elő és csak a protestantizmus hatása alatt kezdtek ezen papi, vagy plébániai iskolákban más tantárgyat is tanítani. Csernoeh János t. képviselőtársam rögtön közbe is szólt, hogy ez nem áll. Itt van előttem egy könyv: »A katholikus hitelemzés története Magyarországon«, a melyet tavaly, nincsen is egy esztendeje, adott ki Erdujhelyi Menyhért, a ki azt hiszem, hogy nemcsak ezen a téren, de más téren is a történetírásban kiváló. Ez az ur ezen könyvének néhány fejezetét, mint maga vallja és mondja, azért irta, mert szüntelen azt hangoztatták sokan, hogy az egyház a középkorban semmit sem tett az ifjúság vallásos oktatása érdekében, sőt a művelődés előmenetelét gátolni igyekezett és csak a Miatyánk és Hiszekegy gépies betanítására szorítkozott a hitelemzés. Nem magamról beszélek mert engem talán nem tartana elég történetírói auktoritásnak a t. előadó ur, hanem majd hivatkozom Pauler Gyulára, őt, azt hiszem, elismeri auktoritásnak, a ki megírta Magyarország történetét az Árpádok alatt; hivatkozom, aztán Fraknóira, Knauszra, Békefi Rémig egyetemi tanárra, a ki egy-két esztendeje a magyar népoktatás történetét megirtá, a mely művéről mindenki csak elragadtatással és magasztalással szólott. Az az ur, a ki ezt a könyvet megírta, ezt mondja (olvassa) : »Hazánk legelső könyvtáraiból és levéltáraiból fáradságos munkával szedtem össze azt a nagy értékű kincshalmazt, melynek felhasználásával megírtam a magyarországi katholikus hitelemzés történetét, a hithirdetés kezdetétől a mai napig.« Tehát ugy vélem, akar is, de tud is bizonyságot tenni mellettem. T. képviselőház ! Mikor tegnap a t. előadó ur a katechumenekről beszélt, — nem egészen érthető beszédének ez a része — azt hiszem, arra gondolt, hogy az egyház első századaiban, az I., II. és III. században, a katechumeneket csak hittanra oktatták, s hogy akkor nem volt az iskola olyan, mint a mostaniak, hogy t. i. más tárgyakat is tanítottak volna. Ennek fejtegetésébe, t. képviselőház, nem akarok belemenni . . . Vertán Endre előadó: Pedig én erről beszéltem ! Molnár János: Kérem, másról is tetszett beszélni, majd rátérek erre én is. (Zaj.) Elnök : Kérem az előadó urat, méltóztassék tartózkodni a közbeszólásoktól. (Derültség.) A házszabályok tiltják a közbeszólást. Molnár János: T. képviselőház! Nem reflektálok erre azért, — bár erre is lehetne reflektálni — mert én egy szóval sem emlékeztem meg az anyaszentegyház első századairól, hanemmegemlékeztem az első magyar iskolákról, az első magyar népiskolákról, a melyek, azt hiszem, nem a legelső, hanem a XI., XII. és XIII. században létesültek és működtek. Erre fogok tehát reflek-