Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-139

234 139. országos ülés 1907 április 15-én, hétfőn. ban és az eredmény számonkérésében lesz valaha miniszter, a ki ezt a különbséget az eredmény mérlegelésénél nem fogja tekintetbe venni. Előzőleg azt mondotta a miniszter ur, hogy elismeri, hogy olyan iskolákban, a hol a nemzetiségeken kivül magyarok nem vagy alig laknak, nem lehet tanitani a magyar nyelvet olyan mértékben, mint ott, a hol a gyermek már az utczán is tanul magyarul. De ha a t. miniszter ur ezt elismerte, el kell hogy ismerje ennek konzekvencziáit is. Nem lehet rábizni a mindenkori miniszter, vagy a tanfelügyelő, vagy a közigazgatási bizottság önkényére annak a mértéknek a megállapítását, a melylyel a magyar nyelv tanittassék. A miniszter ur is elismerte, hogy nem lehet az eredmény megítélésében egy mértéket alkalmazni. És ha ez igy van, akkor azt be is kellene venni a törvénybe, hogy t. i. olyan helyeken, a hol az iskolán kivül a gyermekek egyáltalában nem jönnek abba a helyzetbe, hogy magyarul tanulhassanak, a mértéket lejebb kell szállítani. Vlád Aurél: Az eredeti jobb volt e tekintetben ! Goldis László : Lehetetlenség az, hogy a nem magyarajku tömegei ez országnak bármilyen eszközök , révén is elsajátítsák a magyar nyelvet. Már 48-ban is tárgyaltak egy népiskolai törvényjavaslatot. Az akkori szomorú politikai viszonyok között a tárgyalás nem ért véget és nem lett belőle törvény, de a tárgyalás alatt egy igen jeles hazafi, Kazinczy Gábor felszólalt és gyönyörű módon czáfolta meg egyik képviselőnek azt a módosítását, hogy az összes magyarországi iskolákban kizárólag magyar legyen a tanítási nyelv. Azt mondotta erre Kazinczy: Ez, igaz, széj> álom, de bármilyen szép, mégis csak álom marad. S utána az iskolához értő embereknek egész sorozata, sokasága fejtette ki, hogy lehetetlenség azt követelni, hogy akár 50, akár 100 év alatt az összes nem magyarajku népek tanuljanak meg magyarul beszélni. Hiszen látjuk, hogy 28 év óta különösen a német iskolákban a szegény svábok nem reagáltak nemzetiségi tekintetben és a mikor ezelőtt 30 esztendővel megkezdődött a soviniszta irány, egymásután megszüntették a felekezeti iskolákat és ha nem is szüntették meg azokat, kizárólag a magyar nyelvet hozták be oktatási nyelv gyanánt különösen az állami iskolákban, a hol egész természetesnek találták, hogy magyar legyen a tanítási nyelv. Azt hiszem, sikerült bebizonyítanom, hogy ez nem természetes, mert a pozitív törvény azt követeli, hogy az állami elemi iskolákban is az illető gyermek anyanyelve legyen a tanítási nyelv. (Zaj balfelöl.) Kérem, a törvény szerint igen, legalább a mennyire én értettem a törvényt. Vlád Aurél: E tekintetben álljuk a vitát bármikor ! . Goldis László : A svábok 28 év óta, ismétlem, minden ellenkezés nélkül szívesen tanulnak meg magyarul és szívesen küldik gyermekeiket magyar iskolákba, hogy ott magyarul megtanuljanak. Tudvalevőleg az utolsó időben a Bánságban bizonyos német nemzetiségi mozgalom indult meg. Azt persze pángermán-mozgalomnak nevezik, a mint hogy minden olyan mozgalom nevének elébe, a mely a magyar soviniszta uraknak nem tetszik, a »pán« szót teszik. így beszélnek pánszlávizmusról, pángermánizmusról, pándákórománizmusról; mindezen mozgalmakra a »pán« szó bizonyos hazafiatlanság bélyegét nyomja rá. A szegény németek azon mozgolódását tehát, a mely az ő nemzetiségük érdekében történt, a »pángermánizmus« névvel bélyegezték meg. Most összegyűltek a hazafias németek Szegeden, hogy megmentsék népüket ezen rettenetes bűntől; összegyűltek azok, a kik ott hivatalokat töltenek be, a kik a sváb népből felemelkedtek és most az állam jótéteményeit élvezik, s nagygyűlést tartottak, a melyen azon tanácskoztak, hogy miképen lehetne útját állani ezen pángermán-mozgalom terjedésének a svábok között. Igen érdekes nyilatkozatokat olvastam az ott felszólalt urak részéről. Egyikük, Klug Péter, a ki valami iskolai igazgató lehet, azon kezdte beszédét, hogy ezen akcziót a DMKE-nek kellene megindítania. A DMKE. azonban ilyen irányban nem dolgozik, s azért ő helyesli, hogy társadalmi utón, még pedig vérbeli férfiak kezdjék meg ezen üdvös ellenmozgalmat. A pángermánizmust elitéli, de a nép elégedetlensége szerinte bizonyos mértékig jogosult. Nagy baj, hogy a svábok nincsenek megelégedve az iskolákkal stb. Tehát íme : 30 éves állami iskoláztatás után maguk a hazafias németek is beismerik, hogy a svábok nincsenek megelégedve ezen iskolákkal, s hogy a legtöbb községben a sváb gyermek sem magyarul, sem németül nem tud megtanulni. Magam tapasztaltam, hogy olyan verseket hadarnak és olyan nyelvet beszélnek, a melyet emberi fül meg nem érthet. Igaza van ezen német hazafinak, — mert ő már tényleg hazafinak tartja magát — midőn ő maga is elismeri ezt, holott ő is odavaló és sváb anya gyermeke, hogy a svábok manapság sem németül, sem magyarul nem tudnak. Klug Péter ur igy szól tovább (olvassa) : »A legtöbb sváb községből kikerült gyermek sem az életben, sem a katonaságnál nem boldogulhat. Régente a sváb legény altisztté lett, ma ez ritkaság ; sok az analfabéta is, a mit a svábok nagyon restellenek, fel kell tehát kérni az illetékes köröket, hogy a gyermekeket legalább egy nyelvre taníttassák valahogy.« Szólt a népkönyvtárakról is ; az erre vonatkozó hivatalos jelentések a Délvidékre vonatkozólag nem nagyon rózsás tartalmúak. (Olvassa) : »Magyar könyvet keveset olvas a sváb, mert a magyar nyelvet vajmi kevés érti. Helyénvaló volna előbb német nyelven adni ki a magyar tárgyú könyveket és csak lassan, fokozatosan kellene áttérni a tisztán magyar könyvek olvasására.« Itt kibújik a szegény nemzetiségi érzés, de csak olyan szerény alakban, hogy azt mondja : »legalább eleinte méltóztassék német könyvet adni a sváb gyermek kezébe, hogy meg-