Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-139

139. országos ülés 1907 április 15-én, hétfőn. 221 A nemzetiségek másik kifogása a pedagógiai szempontok. Azt hiszem, ez teljesen összefügg a íárgygyal. Azt vitatják, hogy pedagógiailag lehetetlenség az iskolákban máskép, mint az anyanyelven tanítani, mert vagy megtanítanak egy idegen nyelvet, ezekben az iskolákban, vagy pediglen nem tudják megtanítani azokat, a mit a tanterv szerint ebben az iskolában tartoznak, nem tudják azokat az alapvető fogalmakat elhinteni, a melyek az általános népniűvelődést terjesztik és a melyre minden egyes polgárnak szüksége van. E tekintetben a vallás- és közoktatásügyi miniszter ur a választ részben megadta. Én nem is akarok itt pedagógiai vitát provokálni, egyszerűen rámutatok magukra az eredményekre, mert hiszen ha vannak iskolák, a melyek képesek ennek a kettős feladatnak megfelelni, akkor az bizonyos, hogy meg lehet felelni ennek a feladatnak ; ha nincsenek iskolák, ha daczára az 1879-iki törvénynek egyik iskolánk sem volt képes ezt a czélt elérni vagy legalább is megközelíteni, akkor csakugyan ábrándok után futunk, akkor csakugyan olyat kívánunk kimondatni a törvényben, a mit az életben megvalósítani nem lehet. ^Mindjárt a hitfelekezeti iskoláknál a szerb iskolák közül, a mint ezt Bogdánovics Luczián püspök ur beszédéből tudom, 52 volt csak, a mely kellő sikert nem ért el a magyar nyelv tanításával. A többi szerb nemzetiségű és nyelvű iskola mindegyik kellő sikerrel tudta tanítani a magyar nyelvet, tehát annyira, hogy ezt a tanulók el is sajátították. Ez az 52 is, a mint a püspök ur beszédéből tudom, csak azért nem, mert régi tanítókat nem lehetett rászorítani arra, hogy annyira megtanulják a magyar nyelvet és méltánytalanság lett volna e régi tanítókkal szemben erősebb kényszereszközöket használni. Tehát igenis ezekben a szerb nemzetiségi iskolákban meg lehetett tanulni a magyar nyelvet, a miből következik, hogy a magyar nyelvnek a tanítása, a magyar nyelv tanításának kötelező volta egyáltalában nem pedagógiai képtelenség. De hát ott vannak az állami iskolák. Hazánkban az országos statisztikai hivatal 45 megyére vonatkozólag külön csoportosítva mutatta ki az 1890 és 1900 közti állapotnak az eredményeit. E szerint 1890-től 1900-ig az állami iskolákkal bíró községekben szaporodott a magyarul tudók száma 42-14 %-kal; az írni és olvasni tudók száma szaporodott 41-29 %-kal, ellenben az állami iskolával nem bíró községekben a magyarul beszélni tudók száma szaporodott 15'12 %-kal, az irni és olvasni tudók száma pedig 26-87 %-kal. Látjuk tehát ebből a kimutatásból, hogy az állami iskolákban, ahol pedig különböző nemzetiségi anyanyelvűek is helyet foglalnak, — mert hiszen a kimutatás körülbelül egyforma arányban vette fel a két helyre vonatkozólag ezeket — nemcsak a magyarul beszélni tudók száma, hanem az irni és olvasni tudók száma is sokkal nagyobb mértékben szaporodott, mint azon hitközségi iskolákban, a melyek nem magyar nyelvűek, s a melyekben a magyar ny

r

eivet sikerrel nem tanították, így tehát ebből csak azt lehet következtetni, — mert egyéb nem következik belőle — hogy az állami iskolák meg tudták tanítani az alapvető fogalmakra az ifjúságot, ezzel szemben eredményt tudtak elérni a magyar nyelv tanításában is, mig a hitközségi iskolák mindkettőben hátramaradtak. alig voltak képesek a művelődést valamivel előbbre vinni, és teljesen elmaradtak a magyar nyelv tanításában. Ebből következik tehát, hogy nem pedagógiai lehetetlenség, hanem valami egyéb az oka annak, hogy a hitközségek a magyar nyelv tanításában sikert nem érnek el, és nem pedagógiai szempontok, hanem valami egyéb az oka annak, hogy önök ez ellen az intézkedés ellen olyan nagy agitácziót fejtenek ki. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon, j Hivatkoznak önök külföldi példákra. Mindenütt — azt hiszem, nem minden él nélkül — Ausztriát, Belgiumot, Svájczot hozzák fel mintaképül, és egyik szónokuk még »a mi svájczi hazánkéról is beszélt, annyira egyformának akarja tekinteni Svájczot Magyarországgal. Hát, bocsánatot kérek, Magyarország egységes nemzeti állam, a melyet Svájczczal nem lehet egy sorba helyezni. (Ugy van ! ügy van ! a szEsőbaloldalon.) Nagy György : Ez a Polit rögeszméje ! Vertán Endre előadó: Ezt Kollár mondta. De nézzük meg, hogy azokban az egységes államokban, ha Keletre feküsznek is kissé, még mindig milyenek a viszonyok? Azt hiszem, érdekelni fogja önöket, hogy megismerjék a romániai viszonyokat, a népoktatás tekintetében. Előre is megjegyzem hogy egy nagy különbség van Románia és Magyarország között. A román törvény lehet liberális, végrehajtása azonban szigorú. Magyarországon megvannak azok a törvények, a melyek ellen önök 1879-ben is, 1883-ban is, és most is olyan hatalmas agitácziót fejtettek ki, mert ezeket a törvényeket unosuntalan meg kell ismételni; ezeknek a végrehajtására egy egész sereg rendelet adatott ki, eredmény még sincs. Ez azt mutatja, hogy a végrehajtás nálunk nagyon gyenge. A mig tehát az, a mit mi kimondunk, bizony tekintélyes részben a múltban jiapiron maradt, addig Romániában a végrehajtásnál túl mentek azon a határon, a mely a pajáron meg volt állapítva. Románia népoktatását államosította ; kimondotta, hogy román állampolgár csak állami iskolába járhat, melynek nyelve kizárólag román. Ez roppant fontos, mert körülbelül 40.000 csángó család lakik Romániában, a kikre kimondták az állampolgárságot azon a jogon, hogy Couza fejedelem alatt a felszabadítás bent érte őket az országban, a kiket e czimen belekényszerítenek az állami iskolákba, a kiknek beleavatkoznak még templomaikba is, mert ma már nincs egyetlen csángó-telepi község sem, a melynek